Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Interjú

Munk Vera: Általános nézet, hogy a női vezetők kedves, emocionális gombócok

2021. május 14.

4 perc olvasás

Patakfalvi Dóra

Munk Vera: Általános nézet, hogy a női vezetők kedves, emocionális gombócok

Az Index távozó szerkesztőségének arca volt,  majd az annak alapjain  létrehozott lap főszerkesztője lett – a magyar közéleti portálok egyedüli női vezetőjeként. A Telexet irányító Munk Veronikával izgalmas családfájáról, egészséges önképéről és a család vs. munka utálatos témájáról beszélgettünk.


Munk Veronika a harmadik legbefolyásosabb nő a magyar médiában a Forbes idei listáján. Érzel kis bizsergést a mondattól?

Munk Veronika: Persze, megtisztelő és nagyon jólesik, de azért nem az ilyen listák alapján mérem meg azt, hogy elég jó szakember vagyok-e. Ráadásul azt is tudom, hogy ez az elismerés nemcsak nekem szól, hanem annak a nyolcvan másik embernek, akikkel közösen mondtunk fel az Indexben, majd hoztuk létre egy részükkel a Telexet. Ez egy fantasztikus csapatmunka volt, és ha valamitől bizsergést érzek, az ez.  

Az Index-sztori története viszonylag jól ismert, a teljes világsajtót bejárták a felvételek a kollektív felmondásotokról, ahogyan a sajtót tájékoztatod, mögötted a szerkesztőséggel. Érzelmileg milyen fázisokon mentél keresztül ebben az időszakban?

M.V.: Mivel már évek óta világos volt, hogy egyszer elérünk eddig a pontig, a gyász tulajdonképpen már korábban elkezdődött nálam, ezért mire ténylegesen megtörtént az eset, már az elfogadás fázisában voltam, és a felmondást is szinte sztoikus nyugalommal viseltem. A közösség ereje viszont nagyon megérintett, ahogy a beszámolókban is látszott, sírva ölelgettük egymást a kollégákkal. Aztán hihetetlen erőt adott, amikor több ezer ember masírozott miattunk Budapest utcáin, és azt gondoltuk, tényleg muszáj valahogyan folytatnunk.

És hogy viseled a rád szakadó ismertséget?

M.V.: Ambivalensen. Az írott sajtó igazi háttérmunka, és én soha nem is vágytam ennél erősebb figyelemre. Kicsit sok is nekem ez a mostani jelenlét, miközben vannak felemelő pillanatai is.

A Munk név, ha jól fejtem meg az etimológiáját, szerzetest jelent. Van ennek bármi jelentősége a családban?

M.V.: Mivel a legkevesebb hajlamom sincs az ezotériára, még csak nem is gondolkoztam ezen soha. Apukámtól viszont, aki matematikus és hobbista családfakutató, tudom, hogy a feltételezések szerint honnan ered a nevünk: a munkácsi haszid zsidó közösség nevéből rövidült. De dán nyelven például valóban szerzetest jelent.

Mit lehet még tudni erről a családfáról?

Apukám azt szerette volna, ha a két lánya és az öt lányunokája megismeri a gyökereit, ezért az elmúlt harminc évben végiginterjúzta a család idősebb tagjait, és a tőlük hallott anekdotákat megírta egy gyönyörű kötetben. Több száz évre visszamenőlegesen sikerült feltérképeznie a családunk nagyon színes történetét, amiben voltak többek között hódmezővásárhelyi parasztemberek, gazdag budapesti nagypolgári zsidók és felvidéki kereskedők is. Igazi változatos mix.

Te pedig egy kőbányai lakótelepen, a Hős utcától nem messze nőttél fel az egyetemi oktató szüleiddel. Hogyan telt a gyerekkorod ebben az izgalmas szociokulturális közegben?

M.V.: A nyolcvanas évek értelmiségi létformája tökélete­sen illett ehhez a panellakótelephez, gyerekként nem – és azóta sem – éltem meg ezt cikinek. Sőt, ma is büszkén szoktam mesélni róla, ahogy a barátaimmal csapatokban bandáztunk a környéken, ami egy etnikailag és egzisztenciálisan is igen sokszínű hely volt. Ez nekünk is adott egyfajta csibészséget és erős szabadságérzetet, ami azóta is meghatározza az identitásomat. (...)

A vezetési stílusodban szerinted miben jut szerephez az, hogy nő vagy?

M.V.: Van egy olyan általános nézet, hogy a női vezetők kedves, emocionális gombócok, akik mindent érzelemből csinálnak, ami elég káros sztereotípia. Bár ha az empátiát érzelmességnek tekintjük, azt vállalom. Én egy elég inkluzív vezetőnek tartom magam, szeretem meghallgatni a kollégáim véleményét, miközben azt is világossá teszem, hogy a végső döntés a vezetőé, vagyis esetünkben a vezetőké, hiszen a Telexnél ketten vagyunk Dull Szabolccsal főszerkesztők, prímán működő kettősként. De összességében: én az alapos kommunikációban és döntéselőkészítésben hiszek.

Milyen volt az ős-Indexben dolgozni, mit gondol a családi életét feszegető kérdésekről, és mit üzen az Elle szerkesztőségnek? A Munk Veronikával készült teljes interjút elolvashatjátok az Elle magazin 2021/május–júniusi számában.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb...
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

30 ikonikus...
2

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Új, döbbene...
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez is az ala...
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Mennyit tuds...
5

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez a világ 1...
6

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

10 horror fi...
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Csak az embe...
8

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ezek is érdekelhetnek

Cher és a vi...

Cher és a világ legmagányosabb elefántja

2021.04.20. 1 perc olvasás

Free Kaavan!

Kiderült, me...

Kiderült, melyik magyar dalszöveg a legismertebb

2021.04.20. 1 perc olvasás

Könnyűzene

Újabb díjat...

Újabb díjat kapott Horváth Lili szerelmes filmje

2021.04.19. 1 perc olvasás

Filmfesztivál

Pazár Kriszt...

Pazár Krisztina szerint a balett nem olyan, amilyennek hiszik

2011.09.06. 2 perc olvasás

Tenki Réka k...

Tenki Réka konzervatív felfogása

2011.04.18. 1 perc olvasás

Tenki Réka s...

Tenki Réka sohasem fogja festeni a haját

2011.04.12. 1 perc olvasás

Gwen Stefani...

Gwen Stefani szerint Lady Gaga hasonlít hozzá

2011.04.11. 1 perc olvasás

Harcsa Veron...

Harcsa Veronika székeket borogat dühében

2011.03.10. 1 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves