Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

3 isteni reggeli

2013. március 15.

3 perc olvasás

recept étel reggeli
3 isteni reggeli

Ínycsiklandó napindító receptek



Croque Madame

Hozzávalók: 5 ek. sótlan vaj, 3 ek. liszt, 500 ml tej, ¼ tk. só, kevés őrölt feketebors és szerecsendió, 105 g durvára reszelt Gruyère sajt, 8 szelet szikkadt, fehér szendvicskenyér, 4 tk. dijoni mustár, 227 g vékonyra szeletelt főtt sonka, 4 nagy tojás

Elkészítés: Először a lisztből és három evőkanál vajból készítsünk rántást, amihez folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a tejet, majd a sót, a borsot, a szerecsendiót és a sajt harmadát. Főzzük öt percig, amíg a sajt elolvad, majd tegyük félre. Fogjunk négy szelet kenyeret, kenjük rájuk másfél evőkanálnyit a szószból, és szórjuk rá a maradék sajtot, a másik négy szelet kenyeret pedig kenjük meg a mustárral és tegyük rá a sonkát, végül pedig illesszük össze a szendvicseket. Egy evőkanál vajon süssük három percig a szendvicseket, majd öntsük rájuk a maradék szószt és a sütőben, grillfokozaton melegítsük két percig, amíg a szósz forró lesz. A maradék vajon készítsük el a tükörtojásokat, végül pedig minden szendvics tetejére tegyünk egyet. Azonnal tálaljuk.

Póréhagymás-spenótos frittata

Hozzávalók: 2 egész tojás, 10 tojásfehérje, 80 ml tej, 2 vékonyra szeletelt póréhagyma, 1 ek. vaj, 1 nagy marék friss spenót párolva, 150 g gouda sajt apró kockára vágva, 2 tk. tabasco szósz, 1 marék koktélparadicsom félbevágva, friss bazsalikom, só, bors, ízlés szerint

Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben, és pároljuk tíz percig a póréhagymát. Egy tálban keverjük össze a két tojást és a tojásfehérjéket, a tabasco szószt és a tejet, majd további négy percig keverjük habverővel, és ekkor adjunk hozzá sót és borsot. A párolt spenótból nyomjuk ki a lehető legtöbb vizet, és vágjuk apróra. A hagymát egyenletesen oszlassuk el a serpenyőben, majd közepes lángon melegítve adjuk hozzá a tojásos keveréket, végül pedig a spenótot és a sajtot, és hagyjuk egy percig melegedni, amíg összeáll, mint egy omlett. Amint ez megtörtént, a félbevágott koktélparadicsomokat, a vágott felükkel tegyük a tetejére, fedjük le és nyolc percre tegyük a sütőbe. Melegen tálaljuk és díszítsük friss bazsalikommal.

Kávés palacsinta

Hozzávalók: 140 g liszt, 1 tk. sütőpor, 1 tk. szódabikarbóna, ½ tk. só, 1,5 tk. cukor, 1 tojás, 250 ml író (tejtermék, hipermarketekben, bioboltokban kapható), 1 ek. instant kávé, juharszirup

Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 65 fokra, hogy a palacsintatésztát melegen tarthassuk majd, amíg az öntet készül. Két tálban keverjük össze a száraz és a nedves hozzávalókat, majd öntsük össze és keverjük nagyjából csomómentesre. Egy serpenyőben, egy evőkanál vajon süssünk a masszából palacsintákat (ebből a mennyiségből nyolc darab lesz). Minden elkészült palacsintát tegyünk a sütőbe, hogy ne hűljenek ki. Amikor az összes elkészült, öntsük le juharsziruppal és dobjunk a tetejére kevés vajat, majd tálaljuk.


Receptek és képek: sproutedkitchen.com, acozykitchen.com

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

30 ikonikus...
1

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez a világ 1...
2

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Csak az embe...
3

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez is az ala...
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Mennyit tuds...
5

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

A 25 legjobb...
6

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

10 horror fi...
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Új, döbbene...
8

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ezek is érdekelhetnek

Íme a karács...

Íme a karácsony kedvenc itala – ezt a sangria receptet neked is ki kell próbálnod

2025.11.18. 3 perc olvasás

Christmas drink

Mutatjuk a k...

Mutatjuk a két összetevős vendégváró desszertet, amit garantáltan mindenki imádni fog

2025.11.16. 3 perc olvasás

Sütés nélkül

Ezt a mézes-...

Ezt a mézes-pisztáciás sütit imádja most a net – egyszerűen isteni

2025.10.21. 2 perc olvasás

Recipe

Sült geszten...

Sült gesztenye airfryerben – a legnagyobb őszi kedvenc füst és macera nélkül

2025.10.05. 3 perc olvasás

Recipe

Ezt a birsal...

Ezt a birsalma-zellekrémlevest ki kell próbálnod! – recept

2025.09.24. 3 perc olvasás

Tipp

Hull a szilv...

Hull a szilva a fáról – ez a szilvás sütemény a legegyszerűbb és legfinomabb

2025.09.11. 2 perc olvasás

sütés

Íme Reese Wi...

Íme Reese Witherspoon kedvenc smoothie receptje: pillanatok alatt kész és isteni

2025.08.12. 2 perc olvasás

Recipe

Ez a dubaji...

Ez a dubaji csokfagyi most az internet sztárja: neked is ki kell próbálnod

2025.08.08. 2 perc olvasás

Recipe

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves