Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Görcsök

Egészségügyi okok miatt lemondta turnéját Céline Dion

2022. január 17.

1 perc olvasás

ELLE

kultúra énekes koncert turné Celine Dion lemondás
Egészségügyi okok miatt lemondta turnéját Céline Dion

Az észak-amerikai előadások biztosan elmaradnak.


Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani Courage World Tour című koncertkörútjának további észak-amerikai előadásait. „A tavaszt a gyógyulással kell töltenem” – idézte szombati sorait a Variety.com.

„Azt reméltem, hogy mostanra már jól leszek, de azt hiszem, türelmesebbnek kell lennem, követnem kell az orvosaim által előírt életmódot. A turnéval járó szervezési és előkészületi munkák miatt most kellett döntenünk arról, hogy mi lesz két hónap múlva. Boldog leszek, ha majd egészségesen visszatérek, és mindannyian magunk mögött hagyjuk a világjárványt. Alig várom, hogy újra színpadon állhassak!” – írta közleményében az énekesnő.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Céline Dion (@celinedion) által megosztott bejegyzés

Dion a pandémia kitörése előtt, 2020. márciusban már adott 52 koncertet a turné keretében Észak-Amerikában, a további előadások idén március 9. és április 22. között lettek volna. Az európai koncertsorozatot, amelynek első állomása május 25-én lesz Birminghamben, egyelőre nem mondták le.

Céline Dionnak korábban Las Vegas-i fellépéseit kellett törölnie, melyek novemberben kezdődtek volna, mivel az izomgörcsök akadályozták a színpadi munkát.

Forrás: MTI

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant a...
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant a...
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes l...
3

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elh...
4

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Meghan Markl...
5

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az...
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla herc...
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly királ...
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Ezek is érdekelhetnek

Modernista ö...

Modernista örökség, újjáéledő társadalmi műhely – a Sarolta villa története

2026.02.13. 7 perc olvasás

történet

Oláh József:...

Oláh József: „ Amíg van bennem izgalom, addig van értelme annak, amit csinálok”

2026.01.23. 8 perc olvasás

Parno Graszt

Heti program...

Heti programajánló: január 22-28. – Vesd bele magad az élményekbe!

2026.01.22. 12 perc olvasás

Csütörtöktől szerdáig

Taylor Swift...

Taylor Swift lerántotta a leplet brutális edzésprogramjáról – így készült élete legnagyobb turnéjára

2025.12.20. 3 perc olvasás

Durva

Láthatóvá vá...

Láthatóvá váló múlt – 3 kiállítás Budapesten, amit meg kell nézned

2025.12.16. 9 perc olvasás

KIKAPCSOLÓDÁS

Dráma Lady G...

Dráma Lady Gaga koncertjén – le is kellett állítani a bulit

2025.12.13. 3 perc olvasás

Concert

Egy falat Fr...

Egy falat Franciaország – VIVE LA FRANCE koncert a Müpában

2025.11.05. 2 perc olvasás

A francia ze...

A francia zene és az európai életérzés ünnepe a Müpában – interjú Micheller Myrtillel és Hámori Mátéval

2025.10.31. 11 perc olvasás

Vive la France!

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves