Maráz Zsuzsa: „Én futottam akkor is, amikor összeomlott az életünk”

Fantasztikus nők, lenyűgöző életutak – Incredible women sorozatunkban olyan inspiráló történeteket mutatunk be, melyekből mindenki erőt meríthet. Ezúttal Maráz Zsuzsa ultrafutóval, edzővel beszélgettünk.

„Tulajdonképpen egy emberkísérlet alanya vagyok” – mondja 51 éves korára utalva Zsuzsa, amivel a legidősebb az ultrafutók globális trónján ülő nők között. Hallgatva extrém kalandjait, úgy tűnik, a kísérlet azóta tart, amióta befűzte a legelső futócipőjét.

Az első félmaratonján még csak vízhólyag keletkezett a talpán, az első ultráján már leesett az egyik lábujjáról a köröm, aztán magát rutinosnak vélt sportolóként elájult egy 24 órás futáson a 160. megtett kilométernél. Azóta viszont nincs legyőzhetetlen akadály előtte.

A Spárta és Athén közötti 246 kilométeres Spartathlon 2018-as első megnyerésekor egy 50 éve nem látott viharcella (Zorba) kínozta a versenyzőket. Nagyjából 20 órán át szakadó esőben, vissza-visszatérően lecsapó zivatarokban és többször orkán erejű szélben futottak, majd az utolsó négy kilométeren – emelkedőn fölfelé – a vádlijáig érő esővíz zúdult lefelé, de „azt már megoldotta”. 27 óra és 4 perc futás után ért elsőként célba, megérintette a Leonidász-szobor lábát, ivott az Evrotasz folyó vizéből, fejére helyezték a babérkoszorút (a pénzdíj nulla euró), majd amikor szertartásszerűen megmosták a szervezők a lábát, ránéztek, és csak annyit mondtak: tökéletes állapotban van.  Magabiztosan jutott győzelemig az akaraterejével.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zsuzsanna Maráz (@zsuzsannamaraz) által megosztott bejegyzés

De mi nála az akaraterő? – kérdezem. Csendben gondolkodik… nem tudja megfogalmazni, pedig mindenki számára kiderül az életmódjából. Heti hat nap edz, nyújtja és hengerezi az izomzatát, év végén rendre 7000 lefutott kilométernél áll meg a GPS-es órája. Négyszeres UltraBalaton-győztesként is akar és képes még fejlődni, tavaly például megemelt edzésmennyiséggel növelte a saját magabiztosságát. Sikerei mögött a családja támogatása állandó és kikezdhetetlen, a saját motivációja fenntartásáért azonban keményen megdolgozik. Van, hogy annyira nincs kedve kimenni például a nyálkás hidegbe futni, hogy előtte meg kell néznie valamelyik nagy győzelme befutóját. Ez aztán kinyitja a lakásajtót. Rengeteg kompromisszumra kényszeríti a csúcsteljesítmény hajszolása: fut kánikulában, amikor a családok a strand vizében hűsölnek, és fut a csípős karácsonyi utcán, amikor mások a fát díszítik a sütiillatú otthonokban. Ő akkor is teljesíti az edzésprogramjában előírt szerda esti kétórás futást, ha a lánya éppen odabújik hozzá, és kérleli: anya, ma légyszi maradj velem. „Odabújtam hozzá, vele maradtam és megnyugtattam aznap este. Aztán keltem hajnali 3-kor, az edzés nem maradhat el. Én futottam akkor is, amikor végtelenül boldog voltam, és futottam akkor is, amikor elhagyott a férjem, és összeomlott az életünk.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zsuzsanna Maráz (@zsuzsannamaraz) által megosztott bejegyzés

Másfajta kompromisszumok is rögösítik a sportpályát. „Biztosan híresebb futó lennék, ha anyagilag megengedhettem volna magamnak, hogy több rangos külföldi versenyen elinduljak, de nem kesergek ezen, realista és boldog ember vagyok”. Szponzor hiányában jelenleg saját zsebből vásárolja az évente széttaposott öt darab, páronként 60 ezer forintos cipőt is. Harminc évig dolgozott az egészségügyben, egy rövid ideig haldoklók között is, sokat látott és tapasztalt. Ma már lelkes tanítványok mellett edzősködik, a Hospice Alapítványnak jótékonykodik, és az egészséges életmód nagykövete. Közben készül a szeptember utolsó hétvégéjén megrendezendő idei Spartathlonra. Most is elkél majd neki a családi segítség, na nem a futásban, azt megoldja – bár a párja autós kísérete nélkülözhetetlen mentális támogatás –, inkább a célba érkezést követően. „Egy ilyen versenyen 15-20 liter folyadékot elfogyasztok, felerészt cukros-koffeines kólát, ami annyira szétmarja a torkomat, hogy nyelni is alig tudok másnap. Plusz összerázkódik a gyomrom az egynapi futástól, ami fájdogál azon a héten, olyan két napig aludni sem tudok rendesen. De az a sok élmény, amit átélek ezen a versenyen, az minden áldozatot megér.” 

 Az emberkísérlet folytatódik, a cél az újabb győzelem.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.