Tudtad, hogy néhány apró, de annál fontosabb szokás beiktatásával javulhat az emlékezőképességed?
Az emlékezetünk egyértelműen fontos szerepet tölt be a mindennapjaink során, hiszen számos dolgot kell észben tartanunk: legyen szó akár a munkával kapcsolatos teendőkről, találkozókról vagy éppen egy szeretett személy születésnapjáról. Ahhoz, hogy a memóriád mindig a toppon legyen, fontos, hogy beiktass az életedbe néhány apró, ámde annál fontosabb szokást.
Ha egy nagy pohár vízzel kezded a napod, az csodát tehet az agyaddal. Az éjszakai alvás után ugyanis a szervezet kiszárad, így csökkenhet az agy teljesítménye is. A hidratálás viszont javítja a koncentrációt, a memóriát és az általános kognitív funkciókat.
A minőségi alvás nem alku tárgya. Az agy alvás közben dolgozza fel a napi információkat, valamint az emlékek is ekkor szilárdulnak meg. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy az éjszakai alvásod megfelelő mennyiségű és pihentető legyen. Ennek érdekében esténként például már célszerű kerülni a kék fényt kibocsátó eszközök használatát is.
A memória javításához bizonyos ételek is hozzájárulhatnak, különösen az antioxidánsokat tartalmazó tápanyagok lehetnek nagy segítségedre. A spenót, a diófélék és az étcsokoládé például tele vannak antioxidánsokkal, így megvédik az agysejteket a károsodástól és javítják a kognitív funkciókat.
Amikor beszélgetni kezdesz valakivel, összpontosíts teljes mértékben a másikra. Kerüld az olyan zavaró tényezőket, mint mondjuk a telefon csekkolása. Az aktív hallgatás erősíti az agy azon képességét, hogy feldogozza és megőrizze az információkat, így később könnyebben tudod majd felidézni a részleteket.
A fizikai aktivitás, még az olyan egyszerű is, mint a napi séta, fokozza az agy vérellátását, így javítja a memóriát és a koncentrációs képességet. Próbálj meg naponta legalább 20 percet sétálni, ez egyszerű módja annak, hogy élesítsd elméd, grátiszban pedig fitt is maradsz.
A rejtvények, keresztrejtvények, memóriajátékok mind-mind javíthatják az emlékezőképességet. Ezek a tevékenységek ugyanis kihívást jelentenek az agynak, aminek köszönhetően kevésbé valószínű a kognitív funkciók hanyatlása. Itt, az ELLE oldalán számos fejtörőt próbálhatsz ki, ami óriási hasznodra lehetnek a memóriád karbantartása során.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!