Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

HEALTH

Ez a szerethető szokás javítja az agy egészségét

2025. április 23.

2 perc olvasás

ELLE

ágy tippek egészség szokás
Ez a szerethető szokás javítja az agy egészségét
© Shutterstock

Az orvostudomány több ajánlást is tett már az elmúlt évtizedekben arra vonatkozóan, hogyan óvható meg az agy állapota – kezdve a táplálkozástól a különböző hobbikig, de most két olyan tevékenységet is ajánlottak, amit még jól is esik csinálni.


Ezt a szokást biztosan kedvelni fogod, és előszeretettel építed be a mindennapjaidba.

Pár lépés is számít

A szakemberek egyértelműen állítják, hogy minden egyes lépésért, amit megteszel, az agyad nagyon hálás. A rendszeres séta javítja a memóriát, segíti a koncentrációt és a kognitív hanyatlást is visszaszorítja – beleértve a demenciát is, ami egyre többünket érint világszerte. Az Annals of Behavioral Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok az emberek, akik a vizsgálat előtti 3,5 órában valamilyen aktív mozgásformát – beleértve a gyaloglást is – végeztek, sokkal gyorsabban dolgozták fel a kapott információkat, mint a négy évvel fiatalabb, semmilyen mozgást nem végző alanyok. Tehát bőven elég, ha autó helyett gyalog mész a boltba, vagy teszel egy sétát a közeli parkban – máris jobban fog menni a munka!

A társas kapcsolatok is javítják az agy egészségét

Ugyanez a kutatás számolt be arról, hogy a sétán kívül a társas szocializáció is fiatalon tartja az agyat. Amennyiben rendszeresen élsz társas kapcsolatot, azzal javítod a memóriádat, a problémamegoldó képességedet és a demencia kockázatát is csökkentheted. A The Lancet Healthy Longevity című folyóiratban megjelent, hogy azoknak, akik heti- vagy akár csak havi rendszerességgel érintkeznek a családtagokkal, barátokkal, sokkal jobb a memóriája, mint azoknak, akik erre nem szakítanak időt.

Fotó: Freepik

Itt az ütős kombó!

Hogyan üthetsz egyszerre két legyet? Hívd el sétálni a legjobb barátnődet, az anyukádat, a testvéredet, vagy bárkit, akit szeretsz és szívesen töltesz vele időt. Gondolj csak arra, hogy a séta csökkenti a stresszt, ami negatívan hat az agyadra, tehát máris tettél valamit a fizikai-és mentális egészségedért. És ugyanez igaz a szeretteiddel eltöltött időre: stresszoldó hatása van, elősegíti a szív egészségét, ami végső soron az agyadra is hat. A szakemberek azt mondják, hogy ez a kombó – séta és a társas kapcsolatok ápolása – abban segít, hogy nagyobb valószínűséggel hozhatsz meg jó döntéseket, és kevesebb esély van az addiktív szerek – drog, alkohol, cigaretta, stb. – használatára is.




Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak a legok...
1

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

A rák egyik...
2

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2030-ra ez a...
3

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Te megtalál...
4

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Két macska v...
5

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Bevezetik a...
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Te megtalál...
7

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Egy orvos el...
8

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves