„A pillanatra figyelni is a mamák tanítottak meg”

Szerelmek és szerelemprojektek, gyerekek, válások, munkás nyugdíjas évek. Women of Hungary sorozatunkban annak jártunk utána, mi határozza meg a Magyarországon élő nők mindennapjait, mire vágynak, mire büszkék, mit csinálnának másképp? Következzen Hajdú Lili szociális gondozó és ápoló portréja Bácsalmásról.

Tudom, elsőre kicsit kilógok ebből a közegből, de én otthon érzem magam az idősek közt: nővérem is szociális munkás, és javarészt a nagymamám nevelt fel. Igaz, hogy van, aki még ma is kisfiamnak szólít, meg kérdezik, hogy miért nem növesztem meg a hajam, de igazából elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Szoktam mondani, hogy ha az embernek olyan munkája van, amit hétvégén két nap kell kiheverni, érdemes valami mást keresni.

Na, az enyém nem ilyen: eddigi életem legjobb döntése volt, hogy megcsináltam ezt a szakmát, mert mindig van mit csinálni, lehet kreatívkodni, foglalkozásokat és egyéb jóságokat szervezni ezeknek az időseknek, akiknek ez az egyetlen szórakozási lehetőségük. A mamszidiszkóra például kifejezetten büszke vagyok. Amikor felkerültem erre az emeletre, láttam, hogy elég ingerszegény itt a környezet, miközben itt vannak ezek a nagy hangfalak, elkezdtem betenni a Korda Gyurikat meg ilyeneket. A nénik nem tudták, mi az a YouTube, így azonnal én lettem a király, hogy nekem minden, de minden szám megvan. Ők meg imádnak táncolni, ezért ez rendszeres program lett. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hajdú Lili (@hjdll) által megosztott bejegyzés

Napirend szerint mennek itt a dolgok: van sofőrszolgálatunk, ők hozzák a vendégeket reggel, majd  megjönnek azok is, akik gyalog vagy biciklivel járnak. Kávéznak, teáznak, aztán jönnek a foglalkozások, tizenegykor ebédelünk. Valami mindig van: kézműveskedés, mentálhigiénés foglalkozás, szokott átjönni hozzánk pszichológus, de az is előfordul, hogy a nénik-bácsik találnak valami érdekeset az újságban, és bennünket kérnek meg, hogy olvassuk fel.

A klubban megtartjuk az ünnepeket, névnapokat. Csokit és virágot szoktak adni egymásnak, verset mondanak, még névelemzés is van meg számmisztika, ezeket mind ők találják ki, és a vége rendszerint tánc. Én azon mindig sírok, ahogy ott fogják egymás kezét, táncikálnak körbe-körbe, és csak egymásra figyelnek. Biztos, hogy máshol több lehetőségem lenne, de én nem vágyom el innen, pont az ilyen élmények miatt. A pillanatra figyelni is a mamák tanítottak meg: elkezdtem dolgozni velük és egy-két hónapon belül, ahogy sétáltam haza, megálltam megnézni egy virágot, hogy milyen szép. Óvodáskorom óta nem csináltam ilyet.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.