Rohanó világunkban a digitális túlhasználásból fakadó elidegenedés komoly probléma. Az új, jelentőségteli kapcsolatok kialakításában a mosoly kulcsszerepet játszik, Buda Christina pszichológus pedig azt is elmondja, hogy miért.
Miközben a digitális eszközök és a folyamatos online lét negatívan hatnak a mentális egészségre, az egyensúly és az újrakapcsolódás már egy egészen apró gesztussal, egy valódi, őszinte mosollyal elkezdhető.
Október 3-án, a Sensodyne egy olyan kampánnyal ünnepli a Mosoly Világnapját, amelynek célja, hogy visszahozzuk a filter nélküli mosolyokat túldigitalizált világunkba. A márka célja az egészséges mosoly elősegítése és támogatása a tudomány erejével.
A téma kapcsán Buda Christina pszichológussal beszélgettünk.
Az online tér rengeteg ingerrel bombáz minket, de ezek felszínes kapcsolódások maradnak a virtuális térben. Az emberi agy a társas kötődésre van “huzalozva”, ezért a digitális érintkezés nem pótolja a testbeszédet, a szemkontaktust, a hangszínt vagy a közös élményeket. Emiatt egy idő után az online jelenlét paradox módon növeli a magány érzését, mert sok interakciót, de kevés valódi közelséget élünk meg.
Az emojik tulajdonképpen a digitális világ gesztusai, a nonverbális kommunikáció pótlékai: pótolják a való életben jelen lévő arckifejezést és testbeszédet.
A szemtől szembeni beszélgetésben az arcjátékunk, hangszínünk, gesztusaink adják át az érzelmeket. Online ezek hiányoznak, ezért „mesterségesen” illesztünk be mosolyt, hogy kifejezzük a szándékot.
Amikor egy mosolygós fejet küldünk, azzal azt jelezzük: „barátságos vagyok, jó hangulatban írom ezt.” Valójában viszont a chatelés inkább kognitív, mint érzelmi folyamat, amelyet gyakran érzelmi bevonódás nélkül végzünk – gyorsan gépelünk, gondolkodunk, szervezünk –, ezért arcunk közömbös marad, még akkor is, ha a szövegünkben mosolyt „ragasztunk” hozzá.
A kulcs a tudatos korlátozás és a minőség előtérbe helyezése. Érdemes kijelölni „analóg szigeteket”, például vacsoraidőben vagy lefekvés előtt egy órával telefontól mentes időt tartani. Ha a képernyőt valódi találkozások váltják fel – egy közös séta, kávézás vagy csak egy rövid beszélgetés valakivel –, akkor az agyunk dopamin- és oxitocinszintje valóban emelkedik, ami a valódi közelséget táplálja.
Anatómiailag legalább kétféle mosoly létezik. Az egyik az úgynevezett Duchenne-mosoly, az őszinte mosoly, amely egyszerre aktivál több arcizmot és idegpályát, amelyek visszahatnak az agy érzelmi központjaira. Ebben az esetben a szem körüli izmok megmozdulnak, így a szemek sarkában kialakulnak a ráncok, valamit a szemek összeszűkülnek, ezt pedig a kedvességgel és az örömmel társítjuk.
A másik pedig a „nem Duchenne-mosoly”, ami inkább társasági megnyilvánulás és csak a száj körüli izmokat használja.
Az őszinte mosoly egyébként nemcsak hangulatjavító, hanem stresszcsökkentő hatású is. Biológiai szinten endorfint és oxitocint szabadít fel, ami erősíti a kötődést és a biztonságérzetet. Ráadásul a mosoly “ragadós”: ha valaki ránk mosolyog, nagy eséllyel viszonozzuk, ezzel közös pozitív érzelmi állapot jön létre.
Ennek megtapasztalására ajánlom a Jan Hammenecker főszereplésével egy 2003-as brüsszeli metrón készült rövid videót Merci! by Christine Rabettea címmel a nevetés “ragályosságáról”.
· Tudatosítsuk, hogy a mosoly nemcsak reakció, hanem kezdeményezés is lehet.
· Keressünk alkalmakat személyes kapcsolódásra, ahol van tér a spontán nevetésre.
· Legyünk hálásak: fogalmazzunk meg naponta három dolgot, amiért hálásak vagyunk.
· Merjünk idegenekre is rámosolyogni – sokszor apró gesztus is képes oldani a feszültséget és elindítani a pozitív spirált.
· Értő figyelem – amikor más érzi, hogy tényleg jelen vagyunk.
· Egy apró meglepetés, egy kis kedvesség a mindennapi rutinban megtöri a monotonitást és mosolyt csalhat a másik arcára.
· Tanuljunk a gyerekektől – ők sokszor magától értetődően találnak örömet a legegyszerűbb dolgokban.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!