Quantcast

#WMNPWR

Xiomara Castro készen áll arra, hogy Honduras első női elnöke legyen

Xiomara Castro készen áll arra, hogy Honduras első női elnöke legyen
© Inti Ocon / Getty Images

Castro, aki vasárnap késő esti beszédében győztesnek nyilvánította magát, a korrupció elleni harcot és az abortusztörvények enyhítését ígérte.

Xiomara Castro, az ellenzék jelöltje úgy tűnik, hogy elsöprő győzelemmel lesz Honduras első női elnöke, 12 évvel azután, hogy férjét egy katonai támogatású puccsal elűzték a hatalomból. A szavazókörök alig több mint felében megszámolt eredmények alapján Castro 20 pontos előnnyel vezet legközelebbi riválisa, a kormányzó Nemzeti Pártot képviselő Nasry Asfura előtt.

A végeredmény várhatóan szorosabb lesz, mivel a vidéki területekről érkeznek még szavazatok, itt pedig a Nemzeti Párt erősebb. Az ellenzéki pártok koalícióját képviselő baloldali Castro javára azonban behozhatatlannak tűnik az előny.

Béke és igazság

A 62 éves Castro vasárnap késő este ujjongó támogatói előtt tartott beszédében győztesnek nyilvánította magát, és ígéretet tett arra, hogy a béke és az igazságosság kormányát alakítja meg. A nép 12 évig ellenállt, és ez a 12 év nem volt hiábavaló. Istennek idő kell, de nem felejt. Ma a nép igazságot szolgáltatott" - mondta.

Castro férjét, Manuel Zelayát 2009-ben az üzleti elit és a hadsereg eltávolította az elnöki posztról. A válságban kialakult mozgalom Castro-t önálló politikai erővé formálta. Először 2013-ban indult az elnökválasztáson a balközép Libre párt színeiben.

Az elmúlt négy évben Juan Orlando Hernández elnök és a konzervatív Nemzeti Párt tagjai korrupciós és kábítószer-kereskedelmi vádak sorába keveredtek. Hernández egyik testvérét New Yorkban elítélték kábítószer-kereskedelemért, és magát az elnököt is megvádolták az ügyészek az államilag támogatott kábítószer-kereskedelem felügyeletével. Hernández, akinek január végén kell távoznia hivatalából, hevesen tagadta a vádakat.

Castro nyilvánvaló győzelme éppen az ellenkezője volt annak, amire sokan számítottak. Az idei voksolást a 2017-es általános választások emlékei kísérték, amelyeket csalás vádja és a választást követő erőszakos cselekmények árnyékoltak be.

Castro a kampánykörúton azt ígérte, hogy kihúzza Hondurast abból a szakadékból, amelybe a neoliberalizmus, a narkódiktátor és a korrupció lökte az országot. Üzenete nagy visszhangot keltett a választók körében, és erős részvételi arányt eredményezett, különösen a fiatalok körében, akik a korábbi választásokon alacsony számban vettek részt.

A Nemzeti Párt  álhírterjesztő taktikához folyamodott, arra figyelmeztetve az embereket, hogy Castro legalizálná az abortuszt és kommunista országgá változtatná Hondurast, miközben megpróbálná kihasználni férje szoros kapcsolatait olyan szocialista vezetőkkel, mint a venezuelai Nicolás Maduro. Castro azonban valójában azt javasolta, hogy enyhítsék az ország drákói abortusztilalmát - amely az egyik legszigorúbb a világon -, de csak korlátozott körülmények között.

Napokba telhet, mire az összes szavazatot megszámolják, így a kongresszus és számos városháza irányítása bizonytalanságban marad. Castro azonban már hétfőn hivatalosan is elnökké nyilvánítható, ha megtartja nagy előnyét.

Forrás: The Guardian