Quantcast

Trend

Tudod, mi az a bosszúvásárlás?

© Getty Images

Az életünk most arról szól, hogy próbáljuk bepótolni az elveszett időt, a kihagyott eseményeket és a lehetőséget, hogy fitogtassuk sikereinket. A trendnek azonban van egy sötét oldala.

„Az emberek úgy vásárolnak, mintha nem lenne holnap” – csodálkozik Sherri McMullen. A nyüzsgő oaklandi McMullen butik tulajdonosaként ő már csak tudja. Vásárlói azt mondogatják, hogy „lecserélik az egész gardróbjukat”. Nemrég a következő mondatokat hallotta: „Nem akarok semmit felvenni a szekrényemből”; „Mindent újra akarok kezdeni”; „Mindenem túl sötét”. „Bármit is tapasztaltak tavaly – mondja vásárlóriól –, az ellenkezőjét akarják érezni. A kényelmes öltözködés pedig nem része ennek.”

De tudod őket hibáztatni? A lezárások „bosszúvásárláshoz” vezettek, a jelenséghez, amit először Kínában figyeltek meg a karantén feloldása után, majd óriási sebességgel terjedt el a járvány okozta veszteségekből felépülő világban. Próbáljuk bepótolni az elveszett időt, a kihagyott eseményeket, és a lehetőséget, hogy fitogtassuk a sikereinket. Ezen a ponton a vásárlást, ami egyébként örömteli tevékenység, valamiféle mánia, esetleg fájdalom hajtja.

Az emberek „könnyelmű tevékenységek után kutatnak, mert az élet nagyon nem az – mondja Elizabeth Currid-Halkett, a USC professzora, és a The Sum of Small Things: A Theory of the Aspirational Class című könyv szerzője. – Olyan dolgokat keresünk, amik által újra önmagunk lehetünk, amik által újra vidáman élhetünk, és a fogyasztás ennek elég közvetlen módja.” Továbbá, fel is lehet vele vágni.

McMullen azt mondja, a Jacquemus és a Khaite sokat mutató darabjai nála nagyon bejönnek, köszönhetően valószínűleg a vásárlók karantén alatt beiktatott sportolási törekvéseinek. Amíg beszélget az Elle-lel, New Yorkban van, és tervezőkkel egyeztet, akiktől sorra a következőt kérdezi: „Van rövidebb szoknya?”

Mindannyian átalakuláson keresztülment pillangóknak képzeljük magunkat, szárnyak helyett egy teljesen megújult gardróbbal. Currid-Halkett pedig nem becsüli le az új kinézet érzelmi hatásait. Azt mondja, az embereknek „még az olyan alapvető szociális megerősítés sem adatott meg, hogy besétáljanak egy étterem ajtaján, és vonzónak, valamint igazán élőnek érezzék magukat.”

A költekezés igénye teljesen érthető 18 hónapnyi bizonytalanság és izoláció után. De a fogyasztásra való összpontosítás visszaesésnek tűnik a divatipar legutóbbi törekvései után a fenntarthatóságra, a minimalizmusra, és hogy csak azt vegyük meg, amire tényleg szükségünk van.

Talán egy olyan pillanatban járunk, amikor ezeket a magasabb szintű aggályainkat (legalábbis ideiglenesen) félretesszük a mértéktelenség javára. Currid-Halkett a Maslow-szükséglethierarchiára utal, amely az alapoknál (étel, tető a fejünk felett) kezdődik, és így halad feljebb egyre magasztosabb ambíciók felé. „Az önmegvalósítás a végjáték, és sokan közülünk még nem tartanak ott – mondja. – Ennél sokkal alapvetőbb igényeink vannak.”