Quantcast

Jogalkotás

Harc a transzneműekkel szembeni törvények bevezetése ellen

© Getty Images / Michael Noble Jr.

Rekordszámú támadás érte a transznemű közösséget az amerikai állami törvényhozás részéről, ezért az ELLE egy asztalhoz ültette a téma elismert szakértőit és aktivistáit, hogy felvázolják, hogyan jutottunk el idáig – és hol tart most a küzdelem.

Néhány hónap elég volt ahhoz, hogy 2021-et az Amerikai Egyesült Államok legrosszabb évének kiáltsák ki az LMBTQ-közösség elleni állami törvényhozási támadások miatt, ezzel együtt pedigaz anti-transzneműséget tükröző jogalkotás miatt rekordévnek is számít. Áprilisra ugyanis több mint 100, a transzneműek jogait korlátozó törvényjavaslat született meg, amelyek főként két csoportra oszthatóak: azokra, amelyek megakadályozhatják a transznemű fiatalokat abban, hogy a nemi identitásuknak megfelelő csapatban sportolhassanak – mondván, hogy ezzel szeretnék biztosítani a női sportolók tisztességes versenyzéshez való jogát –, valamint azokra, amelyek ellehetetlenítik, hogy a transznemű fiatalok nemi szempontból megerősítő orvosi ellátásban részesülhessenek.

Március 25-én Arkansas kormányzója törvénybe iktatta a transznemű sportok betiltást, április 6-án pedig az első állam lett, amely megtiltotta a transznemű fiatalok nemátalakító műtétjével kapcsolatos orvosi ellátáshoz való hozzáférést. Egy texasi törvényjavaslat ugyancsak arra épül, hogy bűnténnyé nyilvánítsa azt, ha a szülők segítenek a transznemű gyermekeiknek megfelelő orvosi ellátást keresni, míg egy alabamai törvényjavaslat az egészségügyi szakemberek számára is megtiltaná a transznemű páciensek ellátását. Egy újonnan életben lépett törvény Tennesse államban a szülőknek lehetővé teszi azt, hogy olyan tantervet válasszanak gyermekeik számára, amely nem tartalmazza az LMBTQ-témákat. Mindez ráadásul egy különösen nehéz időszakban következett be: a Trevor Project 2021-es nemzeti felmérése szerint az LMBTQ-fiatalok több mint 80 százaléka arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány stresszesebbé tette élethelyzetét, 94 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy a közelmúlt politikája negatívan befolyásolta mentális egészségüket.

Joe Biden amerikai elnök mindezidáig nyíltan támogatta az LMBTQ-közösséget, és szövetségesüknek tekintette magát. Tavasszal, a kongresszus előtt tartott beszédében a következőket mondta: „Minden transznemű amerikainak üzenem, aki most otthonról figyel, különösen a fiataloknak, hogy nagyon bátrak vagytok. Szeretném, ha tudnátok, hogy az elnök mellettetek áll.” Ezt követően aláírta az LMBTQ-közösség megkülönböztetése elleni küzdelemről szóló végrehajtási rendeletet, megfordítva ezzel a Trump-korszak politikáját, amely korlátozta a transzneműek védelmét az egészségügyben; és nyíltan szembeszállt azokkal az államokkal, ahol a közelmúltban transzneműek elleni törvényjavaslatok készültek.

Ám még egy elkötelezett vezetővel az ország élén is rendkívül károsak lehetnek a különböző államokból érkező, transzellenes üzenetek az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő közösség számára. Hiába utasítja el a bizottság ezeket a törvényjavaslatokat, „maguk a párbeszédek komoly kárt okoznak a transz fiataloknak, akik kívülállóként figyelik, ahogy kormányaik rendkívül nyugtalanító módon vitatják meg a létezésüket” – mondja Chase Strangio, az ACLU transzneműek igazságszolgáltatásáért felelős igazgatóhelyettese.

Pontosan hogyan is jutott el idáig az ország – és merre is haladunk tovább? A kérdések megválaszolására az ELLE 11 szakértőt és aktivistát hívott össze egy kerekasztal-beszélgetésre, ahol a transzneműek ellen irányuló 2021-es jogszabályokat vitatták meg. Az alábbiakban olyan emberek gondolatait olvashatunk majd, mint Andraya Yearwood egyetemi hallgató, aki ellen az iskolája pert indított, és megtiltották neki, hogy a középiskolai sportcsapat tagjaként versenyezzen. (Az ő történetét dolgozza fel a Changing the Game című dokumentumfilm, amelyet a Hulu készített a transznemű tinédzser atlétákról.) Megismerhetjük Layshia Claredon történetét, aki az első nyíltan transznemű és nembináris játékos volt az Észak-amerikai Női Profi Kosárlabdaligában (WNBA), valamint dr. Rachel Levine-t is, az első nyíltan transznemű szövetségi tisztviselőt, aki a Szenátus beleegyezésével töltheti be pozícióját. Bár nézőpontjaik eltérőek, a beszélgetés végső következtetése nagyon is egy irányba mutat: ez mindenki küzdelme, és egyedül nem lehet megnyerni.

„Szervezett kampány” - Miért kezdte támadni az állami törvényhozás a transznemű fiatalokat?

Chase Strangio, az ACLU transzneműek igazságszolgáltatáséért felelős igazgatóhelyettese

„Ez az egész valójában attól a pillanattól eredeztethető, amikor a Legfelsőbb Bíróság 2015-ben jóváhagyta az azonos neműek házasságának lehetőségét. Ezt a transz emberek elleni erőteljes támadások sora követte, és egyfajta visszavágás 2016-ban a transzellenes "mosdótörvények" benyújtásával. Így került végül a téma az anti-LMBTQ-mozgalom középpontjába. De nem sok sikerrel jártak: az egyetlen "mosdótörvény", amit végül elfogadtak, Észak-Karolinában lépett életbe, ám akkora felháborodást váltott ki, hogy végül vissza kellett vonniuk. Így hát taktikát váltottak. Ahelyett, hogy azt mondanák: ’Ezt a harcot elvesztettük’, léptek egyet előre és most azt mondják: ’Folytatjuk a küzdelmet’.”

Mary Emily O'Hara, a GLAAD managere

„Ezek a jogszabályok nem a semmiből származnak. Szinte mindig ugyanahhoz a maroknyi LMBTQ-ellenes aktivista csoporthoz vezethetők vissza, köztük az Alliance Defending Freedom-hoz, aFamily Policy Alliance-hez és a Heritage Foundation-höz. Idén első alkalommal mindannyian egyesítették erőiket a Promise to America’s Children koalícióban, amelybe más csoportokat, valamint számos állami törvényhozót is bevontak. Fontos, hogy összefüggésében lássuk ezt, és tudjuk: ez az egész nem egy vákuumban történik. Ez egy szervezett kampány.”

Chase Strangio, az ACLU transzneműek igazságszolgáltatáséért felelős igazgatóhelyettese

„2019-ben kezdtük észrevenni, hogy a sportban és az egészségügyben is egyaránt megjelentek transz-ellenes hangok. Ez egy új narratíva volt arra, miszerint transzneműnek lenni káros. 2020-ban megkezdték az első ilyen típusú törvényjavaslatok bevezetését, de aztán jött a világjárvány, és sok állami törvényhozási eljárás korán félbeszakadt. Tudtuk, hogy 2021 szörnyű időszak lesz, mert amellett, hogy a 2020-as lendület folytatódott, három kulcsfontosságú dolog is rontott a helyzeten: 1. Biden elnökké választására érkező reakciók. 2. A Bostock-határozat megszületése, amellyel a Legfelsőbb Bíróság az LMBTQ-személyek, azon belül is a transzneműek győzelmét mondta ki. 3. A 2020-as választások következményeként az állami törvényhozók és vezetők egyre konzervatívabbak. Ezek álltak össze most szörnyű viharfelhővé a fejünk fölött - politikailag, ideológiailag és strukturálisan is –, ez a légkör pedig fokozza a transz fiatalok elleni támadásokat. Most éppen ezzel kell megharcolnunk.”

Alphonso David, a Human Rights Campaign elnöke

„Az első vitatéma arra irányul, hogy a transznemű fiataloknak nem szabadna a nemi identitásuknak megfelelően sportolniuk. A követőtáboruk mozgósítása érdekében egyfajta mi vs. ők filozófiára rendezkedtek be: ’Ha engedélyezzük számukra a sportokban való részvételt, azzal mi fogunk veszíteni.’ A probléma az, hogy a transznemű fiatalok már évek óta sportolnak a nemi identitásuknak megfelelően, és ezzel eddig semmi probléma nem volt. Amikor a törvényjavaslatot aláíró választott tisztségviselőket arra kérjük, hogy mondjanak olyan eseteket, amikor transznemű sportolók bármilyen versenyelőnyhöz jutottak az államukban, semmilyen konkrét esetet nem tudnak felhozni.”

Mary Emily O'Hara, a GLAAD managere

„Azok a személyek, akik beadják ezeket a törvényjavaslatokat, fel sem fogják, hogy valószínűleg éppen annak a problémának ágyaznak meg, amelyet annyira próbálnak elkerülni. Ha arra kényszerítik a transz gyerekeket, hogy a születésükkor kijelölt nemük szerinti csapatban sportoljanak, akkor tulajdonképpen a fiúk lesznek kénytelenek a lányok csapatában játszani. A döntéshozók, akik ezeket a törvényjavaslatokat írják, olyannyira félreértik, mit is jelent transznak lenni, hogy észre sem veszik: mindezzel az ellenkezőjét teszik annak, amit valójában akarnak.”

„Nem véletlen, hogy a jogszabályok nagy része a transznemű nőkre és a transzlányokra fókuszál, hiszen könnyű ragadozóként ábrázolni minket, köszönhetően a médiában és a társadalomban rólunk kialakult, egyoldalú narratívának.”

Layshia Clarendon, profi kosárlabdázó és a női NBA egykori All-Star játékosa

„Sok erről szóló vita alapja a következő: ’Meg kell védenünk a női sportokat.’ Ha a cisz nők ezzel egyetértenek, akkor vékony jégen táncolnak. A történelem folyamán a nők testét többször is próbálták megrendszabályozni a sportokban, kezdve attól, volt, hogy fizikailag be kellett mutatniuk: testfelépítésük nem teszi lehetővé azt, hogy kosárlabdázzanak, mert túl hamar kifáradnának a pályán. A ’meg kell védenünk a női sportolókat’ éppen ugyanaz a retorika, amit évszázadokon át használtak a nőkkel szemben.”

Alphonso David, a Human Rights Campaign elnöke

„A második vita az egészségügyi jogszabályok körül zajlik. Azt állítják, hogy a transznemű fiatalokat igyekeznek megvédeni azzal, hogy megtagadják tőlük a megfelelő orvosi ellátást. A probléma az, hogy ezzel az egész orvosi közösség nem ért egyet. Ezek a megválasztott tisztviselők vagy nem tudják, vagy teljesen figyelmen kívül hagyják a tényt: azáltal, hogy nem hajlandók engedélyezni a transznemű fiatalok orvosi ellátását, közvetlenül súlyosbítják az öngyilkosság problémáját, ami a transznemű fiatalok körében így is négyszer olyan gyakran fordul elő, mint cisznemű társaiknál. De nagyobb arányban szenvednek depresszióban és szorongásban is. Ha nem tudják megkapni a megérdemelt orvosi ellátást, azzal a törvényhozók gyakorlatilag megbélyegzik és eltörlik a transzneműeket.”

Dr. Rachel Levine, az Egyesült Államok Egészségügyi és Szociális Minisztériumának egészségügyi főtitkára

„A transznemű fiataloknak a támogatásunkra van szükségünk, nem pedig olyan jogszabályokra, amelyek korlátozzák a sportolási lehetőségeiket és az orvosi ellátáshoz való hozzáférésüket. Ez rendkívül nehéz – sőt, inkább a drákói jelzőt használnám. A Transznemű Egészségügyi Világszövetségnek köszönhetően léteznek jól kidolgozott normák a transzneműek kezelésére vonatkozóan. Alapos szakirodalom és bizonyítékokon alapuló ellátási standardjaik vannak, amelyeket követnünk kellene. Nem hiszem, hogy a törvényhozóknak és a kormányzóknak kellene az orvosok, a fiatalok és a családjaik közé állniuk.”

Raquel Willis, író és aktivista

„A jelen korszak szépsége, hogy egyre szélesebb nyelvi és fizikai eszköztár áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megértsük a transznemű emberek identitását. Minden tiszteletem azoké a fiataloké, akik kicsit hamarabb megismerik önmagukat, mint az én generációm. De ez azt is jelenti, hogy most ők számítanak célpontnak. A láthatóság problémája gyakran az, hogy az emberek egyfajta fenyegetésként tekintenek ránk. Ez a transzellenes trend párhuzamosan halad a színes bőrű transz nők elleni erőszak felerősödésével. A jogszabály arra az elképzelésre épül, hogy a transz emberek ragadozók, akik a gyerekekre vadásznak, hogy van egy kész menetrendjük a fiatalok átnevelésére, hogy transznak tekintsék magukat, de ez egyáltalán nem így van. Nem véletlen, hogy a jogszabályok nagy része a transznemű nőkre és a transzlányokra fókuszál, hiszen könnyű ragadozóként ábrázolni minket, a médiában és a társadalomban rólunk kialakult, egyoldalú narratívának köszönhetően. Ezekben az időkben, amikor a félretájékoztatás mindennapos, kiváló a terep a transzellenes vélemények terjesztéséhez.”

„Ez életveszélyes” - A transzneműek ellen irányuló jogszabályok veszélyes hatásai

Andraya Yearwood, aktivista, sportoló és a Changing the Game szereplője

„Fiatal koromban sokat sportoltam: fociztam, táncoltam, úsztam. Aztán beleszerettem az atlétikába. A futás adott egyfajta szabadságot és bajtársiasságot. Emlékszem, amikor először adtam interjút egy újságnak, megkérdeztem apámat: ’Miért csinálom ezt? Mi értelme?’ Azt mondta nekem, hogy jó előállni a történetemmel és a nézőpontommal, mielőtt bárki másnak lehetősége lenne erre. Még mindig nem gondoltam, hogy ez akkora dolog – hiszen én csak futni akartam –, amíg ez a párbeszéd hirtelen sokkal nagyobbra  nőtt. Akkor rájöttem, hogy ez igenis nagy dolog, és hogy hány másik transz egyén élheti át ugyanazt, amit én.”

Jazz Jennings, LMBTQ + aktivista, televíziós személyiség és író

„Nyolc éves voltam, amikor eltiltottak a versenyszintű futballtól. Azt mondták, hogy tisztességtelen előnyöm van, és bántani fogom a többi lányt, annak ellenére, hogy a csapat egyik legkisebb tagja voltam. Teljesen abszurd volt, nem több, mint puszta diszkrimináció. Transznemű emberként néztek rám, és azt mondták, hogy nem tehetek meg valamit egy olyan dolog miatt, amit nem én irányítok. Teljesen összetörtem. Csatlakoztam a fiúcsapathoz, méghozzá egy olyanhoz, amiben rajtam kívül még egy lány volt, de nehéz volt beilleszkednem. Elszigeteltnek éreztem magam, mintha nem oda tartoznék. Ez visszahozta a jól ismert érzéseket: ’Ki vagyok én?’ Összezavarta a személyazonosságomat.”

Jeanette Jennings, a TransKids Purple Rainbow Alapítvány elnöke

„Amikor a lányom, Jazz a fiúk csapatában játszott, néha lefagyott a pályán, és sírni kezdett. Az edző kedves volt. Azt mondta: ’Jazz olyan jó játékos. Bármit megteszek, hogy a csapatban maradhasson.’ De ő már nem bírta tovább. Mindent elsöprő tehetetlenség és düh lett úrrá rajtam. A lányom megérdemli, hogy úgy kezeljék őt, mint bárki mást. Szülőként is traumatizáló élmény volt, és csak elképzelni tudom, milyen lehetett mindez Jazz számára."

Jazz Jennings, LMBTQ + aktivista, televíziós személyiség és író

„11 éves koromban hormonblokkolókat kezdtem szedni, és ez életmentő volt. Szüneteltettem a pubertást, majd elkezdtem a hormonpótló kezelést. Az, hogy ilyen ellátásban részesülhettem, lehetővé tette számomra, hogy a társaimmal egyidőben essek át a tinédzserkoron és egyben a nemváltáson. Az a tény, hogy ezek az államok megpróbálják elvenni ezeket a jogokat a transznemű fiataloktól, életveszélyes lehet ezeknek a gyerekeknek."

Andraya Yearwood, aktivista, sportoló és a Changing the Game szereplője

„Amikor először hallottam az ellenem folyó eljárásról, ami megpróbált kizárni a futócsapatból, sokként ért. A perben egy olyan személy volt a felperes, akit a barátomnak tartottam. Megdöbbentő volt számomra azt látni, hogy valaki olyan vesz részt a futástól való eltiltásomban, akivel néhány hónappal korábban még egy sportrendezvényen gratuláltunk egymásnak. És közben borzasztóan belefáradtam az egészbe. Annyi mindent kellett átélnem a középiskolában, és mégis rá kellett jönnöm, hogy megint egy újabb kihívás, amivel szembe kell néznem. A sportigazgatóm egy állami verseny reggelén szólt nekem a perről, és végül hibát vétettem a rajtnál, ami miatt kizártak. Nem esik jól bevallani, hogy a hír miatt volt mindez, de azt gondolom, az is közrejátszott benne.”

Sam Brinton, a Trevor Project érdekképviseleti és kormányzati alelnöke

„A coming out óriási bátorságot igényel, és az időzítés nem mindig megfelelő mindenkinek. Olyan sok transz fiatal van, akinek azt mondják, hogy az állam még a létezésüket, a jogaikat, a lehetőségeiket is vitatja. Ez nem túl jó módszer arra, hogy ösztönözve érezzék magukat a őket támogató háttér keresésére. Olyan, mintha a politika még egy zárt ajtót teremtene a zárt ajtók elé.”

Raquel Willis, író és aktivista

„Erről eszembe jutott kamaszkori énem, és az, mennyire vágyódtam egy megértő közösségbe. Ebből azonban felnőtt koromig nem sokat láttam. Néha eltűnődöm: ’Kivé váltam volna, ha akkor megkapom azt a támogatást, amit most? Ha a körülöttem lévő felnőttek hozzáférhettek volna az identitásról, a nemről, valamint mindannyiunk szépségéről és egyediségéről szóló információkhoz?’”

Chase Strangio, az ACLU transzneműek igazságszolgáltatáséért felelős igazgatóhelyettese

„Szeretem, hogy transz vagyok, szeretek kapcsolatba lépni transz emberekkel, és minden egyes nap megtiszteltetésnek érzem, hogy ezt a munkát végezhetem, és ezért kapom a fizetésemet. A másik oldalon viszont valójában fárasztó és kimerítő. Nem tudom, hogy teljes mértékben fel tudjuk-e mérni annak a hatását, hogy jogos-e egyáltalán elméletben is vitatkozni arról: megérdemeljük-e a túlélést. Ez egy fájdalmas téma. De mindennap felvértezem magam, mert tudom, hogy a mai transz emberek a transz ősök hihetetlen örökségét viszik tovább, akik annyi eszközt adtak ahhoz, hogy szeressük magunkat, azt, akik vagyunk, és hogy törődjünk egymással. Olyan hálásnak érzem magam, hogy a saját magam által irányított, hiteles és rendetlen életemet élhetem, de utálom annak a gondolatát, hogy a transz gyerekeknek ilyen ellenszélben kell harcolniuk az igazukért, amikor olyan szép, hogy erre ilyen fiatalon rátaláltak.”

Jeanette Jennings, a TransKids Purple Rainbow Alapítvány elnöke

„Soha nem láttam még ennyi államot, akik így, egyszerre támadnának a transz közösségre, egészen konkrétan gyerekekre. Amikor a futballcsatáinkat vívtuk, sokkal kevésbé figyeltek a transz fiatalokra. Akkoriban meglepődtem, hogy nem váltott ki nagyobb visszhangot az, hogy a transznemű gyermekem sportol. Azt hittem, hosszú utat tettünk meg, és az emberek elfogadták ezt. De még egy évtizedbe telt, mire kiderült, hogy ez nincs így. Most már felnőttek folytatnak párbeszédet a gyermekek intim testrészeinek nézegetéséről, csak hogy eldönthessék, joguk van-e sportolni. A politikusok nem látták a nyolcéves kislányomat, aki a padon ült, mert nem engedték, hogy a barátaival játszhasson. Számukra csak a kromoszómákról és az anyakönyvi kivonatokról szól ez az egész.”

Alex Schmider, a Changing the Game producere

„Transz emberként, amikor megkerestek, hogy vegyek részt a Change the Game forgatásában, nagy volt bennem a bizonytalanság a sportoló transzneműek elfogadásával kapcsolatban. Számos olyan dolog volt, amit korábban a médiában hallottam, de most el kellett felejtenem. Olyan kérdéseket tettem fel magamnak, mint hogy: ’Miért érzünk úgy bizonyos sportolókkal kapcsolatban, ahogy érzünk?’ Sokan nem gondolnak arra, hogy a transz fiatalok célkeresztbe állításával valójában mindenki ellen támadást indítunk, aki nem felel meg tökéletesen a nemi elvárásoknak. Amiről itt valójában beszélünk, az az önrendelkezéshez, az önmeghatározáshoz és az önállósághoz való jog, és annak a rendszabályozása, hogy mi történik azokkal, akik nem illeszkednek tökéletesen a fehér, eurocentrikus keretekbe."

„A transz fiatalok célkeresztbe állításával valójában mindenki ellen támadást indítunk, aki nem felel meg tökéletesen a nemi elvárásoknak.”

„Ez is része annak a régre visszanyúló múltnak, amikor a lányok és a női sportolók testét ellenőrizték, különösen, ha feketék vagy színes bőrűek voltak, valamint a lányok és a nők sportteljesítménye kapcsán tapasztalható szexizmusnak. Fel kell tennünk a kérdést magunknak, miért ünnepeljük Michael Phelpset és úszóeredményeit anélkül, hogy elismernénk bizonyos élettani előnyeit: azt, hogy kevesebb tejsavat termel a teste. Míg az olyan sportolókat, mint Caster Semanya vagy Serena Williams, ellenőrző vizsgálatoknak vetik alá. Az emberek azt mondják, hogy nem elég nőiesek, vagy éppen a fiziológiás felépítésük nem illik tökéletesen ahhoz, amiről úgy gondoljuk, hogy elég nőies.”

Chase Strangio, az ACLU transzneműek igazságszolgáltatáséért felelős igazgatóhelyettese

„Mint valaki, aki női sportot űzött gyerekkorában, magam is alátámaszthatom: mindig is igaz volt, hogy azt, aki túl jó volt, akinek rövid volt a haja vagy túl izmosnak tartották, fiúnak csúfolták. Most, amikor ez a fajta gyanúsítgatás felmerül – függetlenül attól, hogy az ellenfél csapatától, a szülők részéről vagy akár edzőktől, akár versenyzőktől származik-e –, akkor azonnal elérhető egy állam által létrehozott eljárás az ember testének tüzetes ellenőrzésére.”

Raquel Willis, író és aktivista

„Lehet, hogy kezdetben úgy tűnhet, ez az egész csak a transzneműekről szól, pedig valójában mindannyiunkról. Mindannyian annak a kereszttüzében vagyunk, hogy a testünket és nemünket felügyelő tevékenységet folytatnak. Azok a beszélgetések, melyek a szavazók elnyomására irányulnak, nagyrészt a színesbőrű embereket célozzák meg, és nem másról szólnak, mint hogy ellenőrizzük a szavazáshoz és döntéshozatalhoz való jogukat a társadalomban.”

„Lehet, hogy kezdetben úgy tűnhet, ez az egész csak a transzneműekről szól, pedig valójában mindannyiunkról.”

Sam Brinton, a Trevor Project érdekképviseleti és kormányzati alelnöke

„Ez nem egy megszokott év volt. A politikai támadásoktól függetlenül a Trevor Project jelenleg a pandémia miatt a szokásos válságkezelési tanácsadások több mint kétszeresét végzi. Nen létezik "csodaszelep", amivel mi is kiengedhetnénk a gőzt, szélnek ereszthetnénk a rajtunk lévő nyomást. Nincs mód arra, hogy közösségi szinten beszéljünk arról, amit átélünk. A transz fiataloknak nincs edzőjük, akivel edzés után beszélgethetnének, vagy tanáruk, akivel együtt ebédelhetnek. Pedig már egyetlen támogató személy is 40 százalékkal csökkentheti az öngyilkossági gondolatokat. Hiányzik a szociális támogatás.”

Layshia Clarendon, profi kosárlabdázó és a női NBA egykori All-Star játékosa

„Még akkor is, ha a törvényjavaslat politikai szempontból nem érinti közvetlenül az embert, mindannyiunkat érint, mert a nemzeti párbeszéd része. Olyan, mint az antirasszista érzelmek. Tudjuk, hogyan tekintenek az emberek a fekete emberekre és a rendvédelemre, mindazokra a sztereotípiákra, amelyekkel a fekete embereknek meg kell küzdeniük. Ez az a dolog, amelyet nehéz pontosan megmérni. Ez nem irányelv, mégis a kultúránk része. A levegőben van. Mindenhol ott van.”

Alex Schmider, a Changing the Game producere

„Még azok a törvényjavaslatok is, amelyeket még csak most vitatnak meg, azt az üzenetet küldik a transz fiataloknak, hogy nem tartoznak közénk. Hogy a sport nem nekik való. Hogy iskolai környezetük nem nekik való. Hogy nem követhetik azt, amit szeretnének elérni. Hogy nem lehetnek azok, akik valójában.”

 

"Ebben mindannyiunknak szerepe kell, hogy legyen" - mi a következő lépés a transzneműek egyenlőségéért folytatott küzdelemben?

Sam Brinton, a Trevor Project érdekképviseleti és kormányzati alelnöke

„Emlékeztetni szeretném az embereket arra, hogy lehet, hogy most próbálnak elsodorni minket a politikai hullámok, de színes bőrű transznemű nők már Stonewallban is voltak. Már évtizedek óta folyik ez a harc. Számomra az ad egy csipetnyi reményt, hogy tudom, a transz őseim is megharcolták a múltban ugyanezeket a harcokat. Akkor nyertünk. Mindig érni fog minket diszkrimináció, a mi feladatunk az, hogy barikádot tartva megvédjük sajátjainkat és ne adjunk teret ennek a hátrányos megkülönböztetésnek.”

Raquel Willis, író és aktivista

„Amit ebben az évben a jogalkotási üléseken csinálunk, az csak egy kísérleti terep arra, hogy mi mindent tehetünk, miközben folytatjuk a harcot. Nem hiszek abban, hogy a transz közösségek elleni támadások a közeljövőben véget érnének. Beszélnünk kell a lakhatáshoz és oktatáshoz való hozzáférés bővítésének lehetőségeiről. Amikor az általános egészségügyi ellátás platformjai vagy a diákhitel-adósságok csökkentése a téma, az is éppúgy a transz-egyenlőségért folytatott küzdelem része, mert nekünk is ugyanígy szükségünk van ezekre, mint másoknak.”

Mary Emily O'Hara, a GLAAD managere

„Menjünk el a helyi meghallgatásokra, amelyeken megvitatják a törvényjavaslatokat, és szólaljunk fel ellenük. Vegyük fel a kapcsolatot a helyi képviselőkkel, és mondjuk el nekik azt, hogy szerintünk ez nem helyénvaló. Kérdezzünk körbe az LMBTQ-közösségben és a családunkban, hogy ki milyen támogatásnak örülne. Nagyszerű, hogy 2021-ben már a közösségi médiát is használhatjuk a saját céljainkra: megoszthatjuk egymással a hasznos információkat, és segíthetünk megérteni az embereknek a fontos részleteket.”

Raquel Willis, író és aktivista

"Kövessük, magasztaljuk azokat a transznemű embereket, akik ezekben a kérdésekben hallatják hangjukat, és fordítsuk figyelmünket üzeneteikre, azzal a kikötéssel persze, hogy nem minden transznemű lesz aktivista, szervező vagy az ügyünk szószólója. Találjuk ki, hogyan tudunk kézzelfogható eredménnyel fellépni a transz vezetők és az általuk irányított szervezetek mellett. Növeljük elkötelezettségünket abban a kérdésben, hogy a nemi binaritást eltöröljük. Melyek azok a területek, ahol képesek lehetünk a transznemű közösséget érintő tévhiteket helyretenni? Ki kell állni a transznemű és nem bináris emberekért minden lehetséges alkalommal, nemcsak akkor, amikor szem előtt vagyunk."

Alphonso David, a Human Rights Campaign elnöke

“Mindannyiunknak komfortosan kell éreznünk magunkat a legkényelmetlenebb beszélgetések közben is. Foglalkozzunk családunk azon tagjaival, akik félretájékoztatnak vagy dezinformálnak másokat, és szembesítsük őket a tényekkel. Fontos, hogy mindenkinek energiát kell fektetnie abba, hogy családjában, közösségében, baráti társaságában és munkahelyén is megértesse az emberekkel: ez a harc az egyenlőségért közvetlenül kapcsolódik az ő, saját szabadságukért folyó törekvéseikhez is. Nem lehetek szabad fekete férfiként, ha nem vagyok szabad meleg férfiként. Nem lehet szabad meleg férfiként, ha nem vagyok szabad fekete férfiként. Sosem érhetjük el az egyenlőséget, sem meleg férfiként, sem fekete férfiként, ha a fehérek és az LMBTQ közösségen kívüli emberek nem látnak engem emberi lényként.”

"Melyek azok a területek, ahol képesEK lehetÜNK a transz közösséget érintő tévhiteket helyretenni? Ki kell állni a transznemű és nem bináris emberekért minden alkalommal, nemcsak akkor, amikor a szem előtt vagyunk."

Andraya Yearwood, aktivista, sportoló és a Changing the Game szereplője

“A küzdelmünk nagy rész oktatás - képzés számunkra arról, hogy kik a transznemű emberek, mi a történetünk és milyen kultúrával rendelkezünk. Ha ezeket már elsajáítottuk, akkor osszuk meg barátainkkal, családunkkal és társainkkal tudásunkat - és ne féljünk erről kérdéseket is feltenni.”

 

Layshia Clarendon, profi kosárlabdázó és a női NBA egykori All-Star játékosa

“Ez az egész arra emlékeztet, amikor 2016-ban Donald Trump az arcunkba tolta a rasszizmusát. Sokan a fehérek közül meglepődtek, hogy “Istenem, micsoda rasszizmus!”, de a feketék és más színesbőrűek csak annyit reagáltak: “Nincs új a nap alatt”. Pont ilyen most, amikor a cisznemű emberekben felmerül a kérdés: “Vajon miért próbálná bárki is megakadályozni, hogy egyes embereknek egészségügyi ellátása legyen?”. Talán mert nem akarják, hogy akár alapvető jogaink is legyenek, vagy egyszerűen csak létezzünk. Remélem, hogy a ciszneműek is rájönnek, micsoda kiváltságban van részük azáltal, hogy szabadon mozoghatnak a világban, nem kell agyalniuk a nemi identitásukon vagy azon, hogy mégis melyik mosdót használják, és azon sem kell gondolkodniuk, hogy melyik személyes névmás illik rájuk, hová forduljanak orvoshoz vagy éppen hogyan változtassák meg nevüket. Bízom benne, hogy ezek a történések sokkolják majd annyira őket, hogy ráébrednek, ebben a küzdelemben nekik is fel kell venniük a harcot."

Dr. Rachel Levine, az Egyesült Államok Egészségügyi és Szociális Minisztériumának egészségügyi főtitkára

„Sajnos az egyenlőség kérdésébe belekeverték a politikát. A transz fiatalok elleni fegyverré változtatták az egész ügyet. Valahogyan túl kell lépnünk ezen. Úgy kell erre tekintenünk, mint egy emberi jogi kérdésre. Határozottan úgy érzem, hogy nem érünk el valódi erőlépést egészen addig, míg mindannyian nem haladunk ebben előre. Az LMBTQ bevándorlók kiszolgáltatott helyzetben vannak, az idősebb LMBTQ emberek, a transznemű egyének nemcsak a zaklatásnak és folyamatos bántalmazásnak vannak kitéve, hanem erőszaknak és a gyilkosság veszélyének is. Mindannyiunknak azon kell dolgoznunk, hogy megvédjük és támogassuk társadalmunk legkiszolgáltatottabb tagjait.”

Sam Brinton, a Trevor Project érdekképviseleti és kormányzati alelnöke

“Ez a folyamat átível az államhatárok fölött és az egész országra kiterjed. Nekünk el kell végeznünk a szükséges munkát, teljesíteni a kötelességeinket. De ahogy látjuk, a vezetőink közül is többen igyekeznek megvétózni ezeket a rossz törvényeket, és ezeket a kis lépéseket is üdözölhetjük, ünnepelhetjük. Mert egy-egy ilyen vétó eggyel kevesebb álmatlan éjszakát okoz számunkra. Ezek apró példák arra, hogy biztonságban lehetünk. Talán nem tartanak örökké, lehet, hogy felül is bírálják őket, de esélyt adnak arra, hogy egy kicsit fellélegezzünk. Ha érezzük, hogy egy pillanatra megpihenhetünk, hátradőlhetünk, tegyük meg. Nem kell csak azért azonnal harcba szállni, mert LMBTQ fiatalok vagyunk, valójában ez nem is a mi feladatunk lenne elsősorban.”

Alex Schmider, a Changing the Game producere

Remélem, hogy az emberek egyre jobb viszonyba kerülnek önmagukkal. Ha valaki rendben van saját magával, tudja, hogy ki is ő, akkor nem lát más embert sem a saját létezésére veszélyt jelentő személyként. Ez az egész folyamat az egyenjogúságért annyira feszültséggel terhelt, és már rég nem arról szól, hogy emberként tekintsünk a másikra. Mindenkire felelősség hárul, aki saját magát a transz közösségek szövetségesének érzi, mert folytatnia kell kell az ezzel kapcsolatos párbeszédet és egyetlen emberről sem szabad lemondani. A mi közösségünk nem fogja tudni ezt egyedül végigcsinálni. Szükségünk van olyan emberekre, akik támogatnak és megbecsülnek bennünket. Ha részese akarsz lenni szövetségünknek, akkor hozz magaddal még többeket.”

Jazz Jennings, LMBTQ + aktivista, televíziós személyiség és író

“A gyűlölet minden egyes apró megnyilvánulására még nagyobb szeretettel, pozitivitással és átható könnyedséggel kell felelnünk. Olyan sok ember dolgozik a mi oldalunkon - a történelem alakításának jó oldalán - , hogy változást érjen el, megvalósítson bizonyos dolgokat és egy olyan világot teremtsen, amelyben egyenlőek lehetünk. Mindannyian egy igazságos, egyenlőséget képviselő társadalomért dolgozunk. Harcolunk érte, hogy a cisznemű emberek elfogadjanak bennünket, mert szükségünk van arra, hogy a szövetségeseink legyenek, hogy ebben a küzdelemben elfogadjanak és támogassanak bennünket. Kellenek ahhoz, hogy ők maguk is egyenlőként tekintsenek ránk, és ezáltal a világ jobb hellyé válhasson.”

Chase Strangio, az ACLU transzneműek igazságszolgáltatáséért felelős igazgatóhelyettese

„Be kell fektetnünk erőforrásokat a transz közösségekbe - ezeket már sokféleképpen megtizedelték, ennek ellenére maradtak fenn és gyarapodnak továbbra. Ez azt jelenti, hogy különféle javakhoz kell juttassuk azokat a transzneműek által vezetett csoportokat, amelyeknek hihetetlenül veszélyes körülmények között életben kell tartaniuk a transz közösségeket. Ki kell alakítsunk egyfajta anyagi újraelosztást azon transz emberek számára, akik már szembesültek a rendszeres diszkriminációval és bekerültek az elszegényedés spiráljába. Nagyon sok a tennivalónk, hogy korosztálytól függetlenül minden transz közösséget életben tudjunk tartani és segítsünk nekik felvirágoztatni azokat - és ez nem csak arról szól, hogy elfogadtatunk bizonyos törvényeket vagy győzelemmel zárunk bírósági ügyeket, hanem azt is jelenti, hogy erőforrásokhoz juttatjuk őket és küzdünk az erőszakos cselekmények megállításáért. Ezt viszont csak akkor tudjuk megtenni, ha nem a kormány rendelkezünk a testünk felett, ha nem erőltetjük a nemi binaritást, és legitimáljuk a közbeszédben a transz életekkel kapcsolatos diskurzust. Alapvető szükségünk van arra, hogy az emberek leszámoljanak azokkal a tévhitekkel, amelyek ezeket a beszélgetéseket körüllengik. Azt az elképzelést, hogy a transz gyerekeknek nem válhatnak azzá, akik valójában ők. Azt a badarságot, hogy a transz lányoknak nem lenne szabad sportolniuk. Az a legendát, hogy transznak lenni egy kártékony dolog. Mindannyiunknak szerepet kell vállalni abban, hogy ez a gondolkodásmód megváltozzon.”

Forrás: ELLE