Quantcast

#Tuttacolpamia

A közösségi oldalakon hallatják a hangjukat a bántalmazott nők

A közösségi oldalakon hallatják a hangjukat a bántalmazott nők
© Tatiana Maksimova/Getty Images

Egy olasz aktivista indított kampányt azért, hogy felhívja a figyelmet a bántalmazás többféle formájára, és az áldozatok bűntudatára.

„Nem kiabáltál, ezért azt hittem, tetszik neked.” „Ha nem hagytad el azonnal, akkor valószínűleg kedvelted őt.” „Együtt jártok, tehát ez nem volt nemi erőszak.” „Alapvetően az én hibám, mert nem kértem segítséget.” – ezek a húsba vágó mondatok az Abbatto i muri nevű Facebook-oldalon olvashatók, amelyet az olasz újságíró és aktivista Eretica üzemeltet. Ő indította útjára nemrégiben a #Tuttacolpamia nevű kampányt, amely rövid idő alatt több száz bántalmazott nő névtelen vallomását gyűjtötte össze, hogy a nagyvilág elé tárja őket.

A történetek az erőszak különböző formáit mesélik el: más-más életkorú szereplőkkel, eltérő kontextusban történtek az események, de egyvalami közös bennük: a bűntudat, a rossz érzés, a meggyőződés, hogy az áldozatok a viselkedésükkel elkerülhették volna a bántalmazást. „A vallomásokkal arra szeretnénk rávilágítani, hogy a kultúránkban azt tanítják nekünk, hogy a történtek a mi hibánk, és ezt az üzenetet túlságosan is a magunkévá tettük” – magyarázta Eretica egy olasz portálnak.

Az erőszaknak számtalan formája létezik

Mintha csak Pandora szelencéje tárult volna fel, a kampány elindítása óta özönlenek az oldalra a legkülönfélébb nők történetei. Bántalmazás a családban, a tömegközlekedési eszközökön, a bulikon, a saját otthonokban; az elkövetők pedig barátok, rokonok, partnerek, férjek, idegenek.

A vallomások a nemi erőszak kultúrájának rideg valóságával szembesítenek, és azzal, hogy mennyire kevéssé van jelen ez a téma a közbeszédben. A nemi erőszakról élő kép a fejünkben rendszerint meghatározott elemeken alapul: idegen elkövető, sötét sikátor, behatolás. Ezzel azonban elveszítjük a konkrét tapasztalatok változatosságát, összetettségét, az erőszak számtalan formáját, így az emberek azt gondolhatják, „talán velem van a gond, talán az erőszak nem is történt meg.”

„Ezek a történetek azokat a helyzeteket mutatják be, amelyek esetében nem mindenki számára egyértelmű, hogy bántalmazásról van szó. Ha azt mondod a párodnak, hogy nem akarsz szexelni, de aztán éjjel arra ébredsz, hogy beléd hatol, akkor nehéz az erőszakot külső szemmel megállapítani. Ki hisz egy nőnek, aki nemi erőszakról beszél a házasságban? Ki hisz egy lánynak, aki azt mondja, hogy megerőszakolta a párja?” – magyarázza Eretica.

Nem vagy egyedül

A #Tuttacolpamia tanúvallomásai bizonyítják, hogy a társadalmunk még mindig bagatellizálja a beleegyezés hiányát, és az áldozatokat kezeli bűnösökként. Jelzik, hogy az ügy a legkevésbé sem magán jellegű, mert az e nők által elmondott tapasztalatok visszatérő elemek révén kapcsolódnak egymáshoz, és megmutatják, hogy a probléma strukturális, társadalmi és kulturális. King Kong Theory című könyvében Virginie Despentes így ír az elszenvedett erőszakról: „Elképzelem, hogy azóta egyikük sem tartja magát erőszaktevőnek. Mert amit tettek, az valami más. Hárman egy puskával két lány ellen, akiket véresre vertek: ez nem erőszak. A bizonyíték: ha tényleg nem akarták volna, hogy megerőszakolják őket, akkor inkább meghaltak volna. Az agresszorok szemszögéből nézve, ha azok, akiket megerőszakolnak, élve megússzák, az azt jelenti, hogy végül is nem bánják a velük történteket. Ez az egyetlen magyarázat, amit erre a paradoxonra találtam.”

„Azoknak, akik azt mondják, hogy az erőszak a te hibád, az egyik célja, hogy elhitessék veled: egyedül vagy – szögezi le Eretica. – És azzal, hogy elszigetelik az áldozatot, gyengíteni akarják a kollektív hangot, ami ijesztő, mert kultúrát teremt és megváltoztatja a gondolkodásmódot. Ez is egy módja annak, hogy irányítsanak minket, hogy egymás ellen hangoljanak minket, és azt mondják, ha jól viselkedsz, akkor ez soha nem fog megtörténni. De ha elkezded bizonyítani, hogy nem így van és soha nem is volt így, és hogy mindenkivel megtörténik, akkor a játék összeomlik. Nincs olyan nő a világon, akit ne zaklattak volna egyszer az életében. Ha kimondjuk és megértjük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy nem a mi hibánk, elkezdjük feldolgozni a sebeinket. Együtt erősebbek vagyunk.”

Forrás: Elle