Szűz vagyok – na és?

Elmúltak 20 évesek, és még sosem voltak senkivel

A szüzesség huszonéves korban nem épp a leggyakoribb jelenség, de létezik. Itthon, Keleten, nyugaton, mindenhol. De vajon mikor és miért lett ilyen nagy dolog, ha valaki megőrzi ártatlanságát a második, harmadik X-ig?

25-30 éve még senki nem aggódott, ha szűz volt, akárhány éves is volt. Ma egy szűz kamaszlány szinte számkivetettnek számít. Napjainkban a szüzességet rosszabb esetben elmaradottságnak, jobb esetben nevetségnek tekintik (emlékezzünk csak a 40 éves szűz című amerikai vígjáték sikerére). Márpedig a kései szüzeknek, ahogy az internetes fórumokon nevezik magukat, ez nagy szenvedés. Szorongató félelemről beszélnek, önbizalomhiányról és a kamaszkorban „véglegesen” elpasszolt lehetőségről.

Pedig léteznek még a mindennapok Jeanne d’Arcjai, akik nyugalommal élik meg a kivételességüket. Sokkal többen, mint gondolnánk – állítják nőgyógyászok. ­– Ez nem feltétlen a gátlásokról szól, ezek a lányok egyszerűen másképp gondolkodnak. Furcsa társadalomban élünk: mindenki meg van győződve róla, hogy mások fantasztikus és izgalmas szexuális életet élnek. Pedig a valóság más. Ezek a fiatal nők nem a szőke hercegre várnak, hogy neki adhassák ártatlanságukat, és nem is akarják Istennek szentelni életüket – jóllehet többnyire vallásosak –, csupán ki akarják várni a megfelelő embert és pillanatot. És nem hajlandók engedni, hogy a szexuális életükben más diktáljon.

„Miért rossz az, ha más vagyok, mint a többiek?  – lázad a 27 éves Diána, akinek most volt az eljegyzése, és úgy döntött, kivárja a nászéjszakát. – A vőlegényem már nem szűz, ami azért megnyugtató… Mindketten hívők vagyunk, a templomból ismerjük egymást. Két éve vagyunk együtt. Csodálatos érzés, hogy csak hozzá tartozom! Hogy megelégszem ezzel, és nincs szükségem arra a sok trükkre, amit a barátnőim mesélnek. Ezt az exeim is elfogadták, még ha ettől kicsit komolyabb is volt a kapcsolat. Tétje volt a dolognak. És sosem élcelődtek rajtam.”

Márta 26 éves, pr-osként dolgozik, és inkább nem beszél róla senkinek. „Nagyon furcsán néztek rám régebben, amikor egy-két embernek elmondtam – magyarázza. – Azt tanácsolták, forduljak szakemberhez... Persze érzem, hogy különbözöm másoktól, de örülök ennek az állapotnak, mert kicsit pajzsként is szolgál. Sorompót von közém és a férfiak közé. Ha találkozom egy férfival, rögtön arra gondolok: vajon akarom-e ővele csinálni? Ha nem a válasz, nem folytatom. Nem az esküvőre várok, hanem azt szeretném, ha olyan emberrel történne meg, akit szeretek, és aki szeret. Különben nincs hozzá gusztusom. Olyan érzés lenne, mintha a középkorban lennék, megalázónak érezném, hogy engedelmeskedtem.”

Úgy tűnik, gyökeret vert bennünk a klisé, miszerint a férfiaknak igényeik vannak, a nőknek pedig érzelmeik. A szüzesség azt jelenti ezeknek a fiatal nőknek, hogy kibújhatnak egyfajta berögződés súlya alól. „Utálom a gondolatot, hogy ez jár a férfiaknak  – erősíti meg a 24 éves Natasa, joghallgató. – Imádok együtt lenni a velük, érzem a vágyat, és csomó mindent meg is csinálok, de nem szeretem, ha rögtön nyomást gyakorolnak rám. Azonnal nemet mondok, nem is annyira a szüzességem miatt, hanem mert nincs kedvem csak azért engedni, hogy engedjek. Biztos akarok lenni abban, hogy szeretek, és hogy szeretnek.”

Ebben valamennyien egyetértenek: a nagy többséggel ellentétben elutasítják a kimondatlan törvényt, mely szerint legkésőbb 17 évesen muszáj lefeküdni valakivel. Nem kis bátorság kell hozzá, hogy valaki ellenálljon annak az óriási nyomásnak, ami ma a fiatal lányokra nehezedik. A hipermacsó álláspont szerint szegény fiúk szenvednek, ha nem teszünk a kedvükre. Ez az elmélet a férfit állatnak tekinti, a lányokban pedig bűntudatot ébreszt: úgy érzik, meg kell felelniük az elvárásnak. Még mindig a lány dolga, hogy kezeskedjen az erkölcsért, hogy bevegye a tablettát, hogy illendően öltözködjön.

Szóval miért is kell ennyire félni a szexualitástól, mindenáron szűznek maradni? „Azt hiszem – mondja Natasa –, alapvetően nem arról van szó, hogy szűz akarok maradni. Nem félek a nemi aktustól. Csak annyit akarok, hogy fontosságot nyerjen a szüzességem. Hogy megértsék, hogy adni akarok valamit magamból, elveszíteni egy részemet.”

A lányok valószínűleg tudatában vannak, hogy talán ez az utolsó beavatási rítus, ami maradt nekünk. Ez után, ha nem is leszünk még felnőttek, de már nem vagyunk gyerekek sem. Ha megkérdezzük a gimnazista lányokat, mit gondolnak azokról, akik még szűzek, általában csak vonogatják a vállukat. Nem tulajdonítanak neki olyan nagy jelentőséget. Számukra az a fontos, hogy „jó pillanatban történjen meg, egy olyan fiúval, aki szintén készen áll.” Szégyellni való lenne? Valójában a korán elveszített szüzesség az. „Ismertem egy lányt, aki 12 évesen vesztette el, hetvenkedésből. Rossz vége lett. Ez a szégyen” – mondja a 16 éves Linda.