Orálisan fixált társadalom

Ha most hírtelen fölkapja a fejét a számítógépe monitorja elől a kedves olvasó és körbenéz az irodában vagy ahol éppen van, biztosan több embert is látni fog, amint éppen a szájához emel valamit. Eszünk, iszunk, dohányzunk megállás nélkül. Vajon miért?

Ha most hírtelen fölkapja a fejét a számítógépe monitorja elől a kedves olvasó és körbenéz az irodában vagy ahol éppen van, biztosan több embert is látni fog, amint éppen a szájához emel valamit. Eszünk, iszunk, dohányzunk megállás nélkül. Vajon miért?

Sigmund Freud az ember pszichoszexuális fejlődésének öt szakaszát határozta meg. A legelső az orális szakasz, amikor az ember valóban a száján keresztül él, az az elsődleges erogén zónája és azzal tapasztalja meg elsősorban a világot, ahogyan Shakira azt egész pontosan megfogalmazta, csak vele ellentétben a többségnél ez a szakasz úgy 1-2 éves kor környékén lezárul (még vitatott, hogy mikor). A második az anális szakasz, amikor a gyerek megtanulja visszatartani a székletét, ezt követi a harmadik, a fallikus szakasz, amikor a gyerek ráébred a nemi különbözőségekre, ez 3-tól nagyjából 6 éves korig tart. Hat és 12 éves kor között van a látens időszak, ami Freud szerint pszichoszexuális szempontból majdhogynem érdektelen, aztán kezdődik a pubertás, azaz a genitális szakasz. Ha valamelyik szakaszban valami komolyabb trauma éri a gyereket, akkor Freud szerint ott ragadhat, azaz fixálódhat. Innen az orális fixáció elnevezés. Az orális személyiség jellemzője a túlzott kötődés másokhoz, valamint a szájjal kapcsolatos cselekvésekhez, mint az evés, ivás, toll rágcsálása, dohányzás stb. Ilyen fixáló trauma lehet például a korai leválasztás, ha az anya nem szoptatja elég ideig a gyerekét. Ha Freud tenne egy rövid egészségügyi sétát a mai utcán, akkor otthon a naplójába azt írná be, hogy a miénk egy orálisan fixált társadalom. Az emberek folyamatosan dohányoznak, rágóznak, esznek, rágcsálnak, csipegetnek a buszon, a villamoson, az autóban, minden második nő kezében ott az ásványvizes palack, tonnaszám fogy a fagyi, a nyalóka, a gumicukor. Az evés mindig is öröm forrása volt az ember számára, de ma tényleg olyan intenzitással eszünk, mintha valami nagy-nagy hiány miatt szeretnénk kárpótolni magunkat. Valamitől megfosztottak minket, de már az sem tudjuk mi az. Mintha mindenkit időnek előtte választottak volna le és azóta is édesanyja mellére vágyna vissza. Hogy miként kapcsolódik össze evés, illem és a női mell, arról bővebben az Elle novemberi lapszámában olvashatunk.