Mesék - nemcsak gyerekeknek

Mese, mese, meskete... A mesék ma már rég nem csak a gyerekek birodalmát jelképezik. Mesepszichológusok, mesekutatók és (nem utolsósorban) számos mesemondó emlékeztet minket arra: a mesékre mindenkinek szüksége van, még a legkomolykodóbb felnőtteknek is.

Mese, mese, meskete... A mesék ma már rég nem csak a gyerekek birodalmát jelképezik. Mesepszichológusok, mesekutatók és (nem utolsósorban) számos mesemondó emlékeztet minket arra: a mesékre mindenkinek szüksége van, még a legkomolykodóbb felnőtteknek is.

Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek – írta Heltai Jenő. A mesékkel való viszonyunkat és azt, mennyire vagyunk képesek átadni magunkat nekik, nyilván befolyásolja, mennyire maradtunk gyerekek felnőttkorunkra. Mesekutatók szerint a mese csak a 19. század vége felé vált a gyerekek műfajává, azelőtt évszázadokon át a felnőttek életét színesítette, és adott számukra lehetőséget önmaguk és a világ mélyebb megismerésére. Ez tulajdonképpen ma sincs másképp. Az, hogy egy felnőtt ember hogyan viszonyul a meséhez, nagyon sok mindent elárul róla. Pszichológusok szerint aki nagyobb képzelőerővel rendelkezik, és képes könnyedén elrugaszkodni a valóságtól, egyszerűbben néz szembe az élet valódi megpróbáltatásaival (igaz, egy hivatali ügyintézésben nyilván alulmarad racionálisabb társainál). A mesében épp ezért az a jó, hogy bennünk él tovább, és ez a tulajdonság a meseterápiában is fontos szerepet kap – hiszen a gyerekek sem szeretik, ha nem tudják, mi a mese vége, inkább kitalálják a saját verziójukat, és minden a helyére kerül… További meseérdekességekért lapozzuk fel az Elle januári-februári számát!