Lélekvidító lábápolás

A pedikűr-terápia jótékony hatása testre és lélekre

Emlékszem, gyerekkoromban sokat töprengtem a lábujjaimon. Nem voltak különösebben csúnyák, a formájuk alapján inkább csak fiúsnak mondanám őket: szorosan egymáshoz simultak, vékonyak és hosszúk voltak. Kivéve a legkisebbet. Az valahogy lemaradt a növésben. Különösebben nem foglalkoztatott ez a „másság”, kivéve azt a szó szerint aprócska tényezőt, a kislábujjamat. Általános iskolában a barátnőim többnyire azzal viccelődtek, hogy úgy fest, mintha amputálták volna, merthogy a szandálokból, papucsokból csak négy lábujj látszódott ki, az ötödik szépen inkognitóban lapult.

Általában ha valamit nem szeretünk magunkon, először ostorozzuk magunkat miatta, majd egy idő után igyekszünk úgy tenni, mintha nem vennénk tudomást róla, pedig valójában folyton ott van az agyunk egy eldugott részében. Így voltam ezzel én is. A kezdeti elégedetlenség és a kívülről kapott visszaigazolás okán sokáig dugdostam a lábamat. Az, hogy mondjuk kilakkozzam a körmeimet, eszembe sem jutott egészen a húszas éveim elejéig. Akkor kezdtem színesre lakkozni őket. Az intenzív színek segítségével viszonylag hamar jött el a pillanat, hogy már nem a „kisebbségre” koncentráltam, hanem a szép színeket és az általuk megszépült lábfejemet láttam magam előtt. Az élénk színek kompenzálták a lábujjakkal kapcsolatos fenntartásaimat, és szép lassan el is felejtettem, hogy valaha ennyire elégedetlen voltam velük. Ekkoriban kaptam az első bátorítást is, amikor egy magát lábfetisisztának valló fotósnak sminkeltem. Ő ugyanis kérdezés nélkül tökéletesnek aposztrofálta a lábfejemet úgy, ahogy volt, az pedig fel sem tűnt neki, hogy bármi furcsaság lenne a sorban legkisebb tagjával. S bár a régi elégedetlenségnek már nyoma sem volt, igazi elégtételt jelentett a dicséret. Akkor még nem tudtam, hogy a külvilág jelzései legtöbbször saját gondolatainkat, érzéseinket tükrözik vissza: „Bármit is gondolsz, igazad lesz!” – tartja a bölcsesség, és tényleg: amint szeretettel gondolunk hibáinkra és elfogadjuk őket (akár külső, akár belső hibákról van szó), a környezetünk sem tulajdonít különösebb figyelmet a létezésüknek.

Bár a lábujj-problémákat egy ideje magam mögött hagytam, és manikűrre viszonylag régóta és rendszeresen járok, a pedikűr valahogy sosem jutott eszembe, mondván lakkozni én is tudok, a sarkam pedig nem igényli szakember beavatkozását. Ahogy sokunknak, nekem is sokáig úgy tűnt, hogy a pedikűr amolyan egészségügyi dolog, és ha nincs benőtt köröm vagy megkeményedett sarok, értelme sincs. Ma már tudom, ha a megfelelő helyet és szakembert választjuk, ez is éppolyan kikapcsolódást és kényeztetést jelenthet, mint egy kozmetikai kezelés vagy testmasszázs. Ráadásul létezik lábmanikűr is, ami valóban csak a kényeztetésről szól: áztatásból, esetleg radírozásból, masszázsból és a kézmanikűrhöz hasonló műveletekből áll (a körmök formára reszelése, a körömágyi bőr letologatása és lakkozás), vagyis egy leegyszerűsített pedikűr arra az esetre, ha nincs bőrkeményedés vagy egyéb problémák. Nem túl meglepő felismerés, hogy én is észrevettem magamon, mennyivel jobban érzem magam a bőrömben, ha jól sikerül a frizurám vagy végre van időm elmenni egy masszázsra, esetleg meglátok egy szép cipőt, és megajándékozom magam vele. Amit korábban nem gondoltam, hogy egy pedikűr, lábmanikűr is ezt tudja, sőt. Nem csak látványban, de érzésben is rengeteget számít egy szépen, szakember által rendbe tett lábfej. A fizikai kényeztetés, törődés feledteti velünk eme testrészünkkel szemben támasztott esetleges elvárásainkat, elégedetlenségünket, ráadásul a szép, ápolt végeredményt hetekig is élvezhetjük. És az sem utolsó szempont, hogy a férfiak szerint is nagyon fontos az ápolt sarok és köröm, legalábbis a felmérések szerint sokkal komolyabb figyelmet szentelnek a szandálból kivillanó lábak ápoltságának megfigyelésére, mint azt valaha gondolnánk.

Egy szó, mint száz, ha a kedvem valami miatt nem túl rózsás, ma már meggondolom, hogy egy cipő-vagy ruhaüzletben keressem-e az örömforrást, vagy inkább bejelentkezzek egy kéz- és lábápolásra. Ha megtaláljuk a számunkra megfelelő helyet, a pedikűr olyanfajta kényeztetéssé, már-már szertartássá válhat, amely mintha a nővé válás egyfajta rituáléja lenne: ahogy megtisztul és újjászületik a lábfej és a színek által díszbe öltöznek a körmök, akárcsak egy jó frizuránál vagy sminknél, igazi önbizalomnövelő terápiában lehet részünk. Utána pedig tökéletesre ápolt és megszépített lábakkal, megújulva lépdelhetünk tovább a nőiség olykor rögösnek látszó útján.