Az álomkrém

Egy titokzatos csodaszer története

A Crème de la  Mer valódi legenda a szépségápolási cikkek történetében – a világ legendásan legdrágább és legáhítottabb krémje, amelynek születése is legendába illő: a neves űrkutató-fizikus, dr. Max Huber egy rakéta-stabilizátoron végzett teszt során súlyos balesetet szenvedett, és egyetlen orvos sem tudott gyógyírt kínálni a vegyszerek által okozott súlyos égési sérüléseire. Tizenkét évi kísérletezésébe telt, amíg a kaliforniai otthonához közel, az óceánban élő óriás barnamoszatból (macrocystis pyrifera) olyan gyógyító elixírt készített, amely tökéletesen elmulasztotta a baleset által okozott sebeket. A terméket Huber Crème de la Mer  (azaz a tengeri krém) néven hozta forgalomba 1965-ben. A feltaláló 1991-es halála után lányától az Estée Lauder megvásárolta a márkát, és világhírű luxus termékcsaládot épített köré.

Ha azonban mélyebbre ásunk, hamarosan kiderül, hogy a krém története bővelkedik az abszurd és szokatlan részletekben és fordulatokban – találkozhatunk bőrszín-átváltoztató csodakrémmel, amely kanállal ehető, szépségipari igazgatóval, aki szellemidézőn keresztül kérte ki egy halott tudós véleményét, elbűvölő grófnővel, aki Frank Sinatra

szeretője volt, egyetlen család által őrzött titkos képlettel, amelyet tehetős támogatók egylete segítségével fejtettek meg, illetve a közelmúltban, az internet révén elterjedt összeesküvés-elmélettel, amely Huber létezését is kétségbe vonja, mondván, hogy balesetének nincs nyoma a NASA-nál (ami az évek során valahogy Huber munkahelyeként ment át a köztudatba, noha ő ténylegesen a CalVal Research and Development Corp-nál dolgozott) és a Google sem ad a halálhírre találatot. A hivatalos kaliforniai anyakönyvi nyilvántartásból azonban egyértelműen kiderül: Maximillian Albert Huber, született 1925. január 13-án az USA-n kívül, meghalt 1991. november 5-én Los Angelesben.

„Még hogy Max Huber nem létezett?”, nevet fel hangosan a 77 éves Lucienne von Doz grófnő, a Central Park West luxus apartman-épületében, egy XIV. Lajos korabeli kanapén ülve, fényűző, bézs színű nappalijában. „Ez, már megbocsásson drágám, egy baromság”. A filmforgatókönyvbe illően fordulatos élettörténetű von Doz bárónő 20 évesen ment férjhez egy osztrák grófhoz, akitől pár év múlva elvált, mert „unalmas volt az élet állandóan testőrök között, Chanel ruhákban”, nagyon jó viszonyba került Pavarottival,

Martha  Grahamtól tanult táncolni, és egyszer választania kellett „egy Dean Martin hasonmás olasz ügyvéd és Sinatra között”…majd mindkettővel szakított. Először az 1980-as években kereste fel Hubert, miután Henri Bendel üzletében kipróbált egy Crème de la Mer mintát.

„Felhívtam őt, és azt mondtam neki: Ez hihetetlen! Megváltoztatta a bőröm textúráját. És amikor legközelebb New York-ban járt, együtt ebédeltünk. Magas volt, és bőre egy 12 éves gyerekéhez hasonlított. És belémszeretett”. Ettől kezdve Huber havonta elképesztően sok, 200 tégely Crème de la Mer-t küldött von Doz grófnőnek. „Kérdeztem tőle, hogy mégis, mit kezdjek ennyi krémmel?”. Max azt válaszolta, hogy „Kend magadra!”. Kigombolja hófehér blúzának nyakát, és megmutatja rendkívül sima és fiatalos bőrét a mellkasán. „Higgye el, ez a krém valami rendkívüli. Még a mellet is megemeli”, mondja. „Az emberek rendszeresen megállítanak az utcán, és érdeklődnek, hogy milyen plasztikai sebészhez járok. Én meg elküldöm őket a La Mer-hez.”

Huber minden szempontból excentrikus és magnetikus személyiség volt. Ahogy Hecht fogalmaz, „már étkezési szokásai is elég sajátosak voltak”. Rendszeresen evett a Crème de la Merből – egyszerűen kikanalazta az üvegből, vagy dresszingként a vacsorájára tette. „Lucienne és én gyakran vacsoráztunk Maxszel a Laurent étteremben, amely akkoriban New York egyik legelegánsabb étterme volt, és – nem viccelek – Max simán elővette a krémet, elnézést kért, összekeverte almaszósszal, és megette. A szeme sem rebbent, és egy idő után mi is hozzászoktunk.”

Huber egy másik barátja, Ralph Rucci tervező 1988 környékén találkozott először a tudóssal, egy West Village-i elegáns vacsorán, amire így emlékszik vissza: „Mindenkinek a tányérja mellé bekészíttetett egy kis üveg Crème de la Mert, és azt mondta, együnk belőle bátran, nagyon jót tesz az emésztésnek. Rajtam szemüveg volt, erre Max hozzám fordult, és azt mondta: „Látásproblémái vannak? Vegyen ebből egy keveset, nedvesítse meg az ujját, és tegye a szemére.” Járkált az asztal körül, mint egy csodatevő, hirdette az igét. és kultuszt teremtett. Magával ragadó, intelligens, karizmatikus figura volt, mindig reflektorfényben fürdött. Mindenki úgy érezte, hogy rátalált a fiatalság forrására, amikor Maxszel találkozott.”

66 éves korában bekövetkező, váratlan halálakor – amelyet von Doz szerint egy fogkezelés utáni szívprobléma okozott – a Crème de la Mert már legenda övezte, amely szóbeszéd-alapú marketing révén vált egyre népszerűbbé. Áruházakban, például a ma már nem létező I. Magnin áruházban, illetve házhozszállítással árulták (egy 1991-es hirdetésben „Bőre ettől életre kel” szlogennel a krémért unciánként 85 dollárt kértek). „Csodakrém volt. Mindenki ezt akarta”, mondja Andrew Bevacqua, a Max Huber Research Labs kutatás-fejlesztéssel foglalkozó alelnöke, aki 1986-ban került az Estée  Lauderhez. „A Lauder állandóan meg akarta venni, de Max nem adta.”

A szigorúan őrzött receptet végül Huber lánya, Marley 1995-ben adta el az Estée Laudernek. Andrew Bevacqua ekkor jutott el a Crème de la Mer kaliforniai Canoga Park közelében található szülőhelyére. Huber laboratóriumára – aminek felfedezése a szépségipar számára körülbelül olyan nagyságrendű esemény volt, mint a régészek számára Tutanhamon sírjának feltárása – Bevacqua így emlékszik vissza: „Sok-sok apró tégelyt láttam, amikben rézlapocskák voltak, ezekből drótok jöttek ki, és egy erősítőbe mentek. És fura bugyborékoló és zümmögő hangok voltak, és villanások. Olyan volt, mint egy jelenet az Alkonyzóna című filmből”. A Créme de la Mer lelkét adó, és Huber által „csodaszérumnak” hívott anyag előállításához Huber a barnamoszatokat három hónapig akváriumban fermentálta, ezalatt folyamatosan, a korábbi fermentáció hanghatásait tartalmazó, sajátos aláfestő zenét játszott nekik, és villogó  fénnyel világította meg őket. „Olyan eljárás volt, amit még elképzelni sem tudtam volna”, mondja Bevacqua. Ezután, a pontos utasításokat követve, a Lauder laboratóriumában hozzáfogott a „csodaszérum” előállításához, ám az eredmény – mind in vitro, mind az emberi bőrön – messze elmaradt a várakozásoktól, és az anyag antioxidáns és gyulladáscsökkentő tartalma a közelébe sem ért az eredeti széruménak. A tesztelésekhez behívták Huber legközelebbi barátait

ügyfeleit – köztük von Dozt is –, de az eredmény mindig ugyanaz lett: az új termék a közelébe sem ért annak, amit ők évtizedeken át használtak és megszoktak. A Créme hivatalos piacra kerüléséig mindössze egy év volt hátra, és komoly volt a tét: a Lauder K+F igazgatója, Joseph Gubernick még attól sem riadt vissza, hogy szellemidéző segítségét kérje, és megpróbáljon Hubertól segítséget kérni.

Gubernick „jegyzetekkel érkezett”, emlékszik vissza Bevacqua. „Max azt mondta, hogy ezt és ezt nem csináltuk meg”. Én erre megkérdeztem, hogyan beszélt Maxszel. Azt válaszolta, egy médium segítségével. Pontról-pontra átvettük, amit Max csinált, és Joe rámförmedt: „Nem is szóltál a fény- és hang-energiáról. Menj, és próbáld meg újra.”. És valóban, csak miután Bevacqua ezeket az eredetileg teljesen figyelmen kívül hagyott lépéseket sem hagyta ki – mivel „teljesen őrültségnek tűnt” (bár azóta kutatások bizonyítják, hogy a hanghullámok katalizátorként képesek a fermentáció során zajló kémiai reakciókat felgyorsítani) – a Lauder által előállított anyag végre felvehette a versenyt Huber eredeti szérumával a klinikai tesztek során.

Bevacqua áttörése óta a La Mer szakemberei A-tól Z-ig követik Huber eljárását, az általa felvett, eredeti hanganyagot játsszák minden fermentáció során, és – mint a joghurtgyártásnál – minden tételbe tesznek az előző fermentációból, biztosítva a kontinuitást az összes La Mer terméknél. A közelmúltban felújított, New Jerseyben található Max Huber Kutatólaboratóriumban a La Mer archívumokból nemrégiben előkerült, eredetileg Huber kaliforniai laboratóriumában talált tárgyakat is kiállítottak: a fermentációk magnószalagjait, a fizikus feljegyzéseit az egyes fermentációkhoz tartozó bolygó-együttállásokról, az akváriumokat, és az 50 év után már opálosodott kémcsöveket. „Én Maxről még mindig jelen időben beszélek”, mondja Loretta Miraglia, a La Mer globális termékfejlesztési és innovációs igazgatója. „Sosem találkoztam vele személyesen, mégis jelenlevőnek érzem. Nagyon kevés embernek van ilyen hatása.”

Az idők során Miraglia és Bevacqua lelkesedése nem csökkent Huber úttörő munkája, felfedezései és fizikusként végzett egyéb kutatásai iránt. Az új termékekkel kapcsolatos ötletek, Buckminster Fuller geodézikus kupoláitól a rugalmas üvegig, az érdekes alapanyagok, például pozitív és negatív töltésű víz és mágneses hematit lenyűgözik őket.

„Folyamatosan új dolgokat tudunk meg, még magáról a csodaszérumról is”, mondja Bevacqua. „Amellett, hogy hihetetlen bőrnyugtató hatása van, a bőrsejtek elektromosságát is stimulálja, amivel kollagént, elasztint és más fehérjéket termel.”

Noëlle Sherber washingtoni bőrgyógyász szerint, akinek anyja 50 évvel ezelőtt „sorban állt az utcán” a Créme de la Merért, a krém alapvető tulajdonsága, hogy erősen tartja a bőr védelmi vonalait. „A bőr kevésbé reagál a külső behatásokra és kevesebb vizet veszít, ha ezek a védelmi vonalak jól működnek. A bőr lágyabb, kellemesebb tapintású és egyenletesebb felszínű marad.”

Huber nem is sejthette, hogy találmánya milyen nagy hatással lesz a szépségiparra. „Az emberek elfeledkeznek Maxről,” mondja von Doz, aki a 90-es években a La Mer nagyköveteként utazott a világban, makulátlan bőrével hirdetve a krém hatékonyságát. „A termék valóban egy laborban készül – de az egész mögött egyetlen ember állt. Akit nem érdekelt a pénz. Csak hitt a csodában és ez elég volt neki.”

April Long