Abortuszra kényszerített nők

Mindenki szörnyülködve beszél a brutális spártaiakról, akik a nem eléggé erős és egészséges gyerekeket egyszerűen ledobták a hegyoromról. Csak aki beteg gyerekkel lesz várandós, az tudja meg, hogy manapság nemhogy egy, de nagyon sok Tajgetosz működik Magyarországon.

Mindenki szörnyülködve beszél a brutális spártaiakról, akik a nem eléggé erős és egészséges gyerekeket egyszerűen ledobták a hegyoromról. Csak aki beteg gyerekkel lesz várandós, az tudja meg, hogy manapság nemhogy egy, de nagyon sok Tajgetosz működik Magyarországon.

„A beteg gyerek olyan szégyenfolt, amitől jobb minél hamarabb megszabadulni. A beteg gyerekkel várandós nőket szó szerint belekényszerítik az abortuszba vagy idő előtt megszületik vele a babát. És utána se kap semmi segítséget, teljesen magára hagyják. Azt mondják, tegye túl magát rajta, próbálja meg minél hamarabb elfelejteni. Ezzel egy egész életre szóló szenvedést és bűntudatot tesznek a nyakába.” Salamin Ágnesnek már volt három gimnazista nagylánya, amikor elemi erővel támadt fel benne a vágy, hogy szeretne még egy gyereket. Ekkor már közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz, és az idő múlásának a visszafordíthatatlansága volt az, ami meghozta a férje beleegyezését is, aki addig teljesen elégedett volt a három gyermekükkel. 2007 nyarán Ágnes valóban várandós is lett. „Amikor megfogant a kisbaba, valami megmagyarázhatatlan belső hang azt kérdezte tőlem, készen állok-e rá arra, ami rám vár. Amikor pedig biztossá vált, hogy várandós vagyok, éppen a Balaton parton ültünk, és egyszer csak odaszaladt hozzám egy Down-szindrómás kisgyerek és megölelt. Ettől kezdve biztos voltam benne, hogy ez a kisbaba nem lesz egészséges.” A 12. heti ultrahangvizsgálaton Ágnes kérte az orvosát, hogy ne is nézzék meg, mert úgyis tudja, hogy beteg a baba. Az orvos elképedve állapította meg, hogy 7 milliméteres a tarkóredője, ami súlyos genetikai problémára utal. A genetikai ultrahangon a doktornő közölte Ágnessel, hogy a babát nem tarthatja meg, mert életképtelen. „Felhívtam a nőgyógyászomat, de ő közölte velem, hogy nem csinál ilyen beavatkozást. Otthon a férjemmel átsírtuk az egész éjszakát. Másnap elmentem az ügyeletre, ahol az ügyeletes orvos szintén azt mondta, hogy ő nem végez abortuszt és jobban tenném, ha én is átgondolnám még egyszer, mert látja rajtam, hogy egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban. És ekkor végre fellélegeztem. Nagy kő esett le a szívemről, amikor meghoztam a végső döntést: lesz ami lesz, én ezt a kisbabát megtartom. És ez lett életem legjobb döntése.” Ágnes különlegesen szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen impulzusok érték, mert a rendszer valójában úgy van felépítve, hogy a beteg gyerekkel várandós anyát az abortusz irányába nyomja. „Azokat az anyákat, akiknek nincs mélyen megalapozott hite arról, hogy minden élet Istentől származik és emiatt értékes, akár beteg, akár nem, azokat egyszerűen bedarálja a rendszer. Még én is meginogtam, pedig én hiszek az élet szentségében. Az egészségügyiek legtöbbször úgy tesznek, mintha a gyerek elvetetése lenne az egyetlen lehetőség. Aki mégis ingadozik, azt erkölcsi nyomás alá helyezik, mondván, ekkora terhet nem rakhat a társadalom nyakába, meg gondoljon a saját családjára, amelyik szét fog esni, ha ez a gyerek megszületik, meg egy felelős anya nem akarhatja, hogy a gyereke szenvedjen és így tovább. Az anyát, aki végül meghajlik a nyomás alatt, akkor éri a legnagyobb meglepetés, amikor végül nagy nehezen vállalkozik gyermeke elvetetésére. Ekkor ugyanis az orra alá tolnak egy nyomtatványt, miszerint ő kéri a gyermeke meggyilkolását. Ezt a legtöbben elsőre képtelenek aláírni. Ilyenkor szokott jelentkezni az apa, ha jelen van, hogy majd ő aláírja a kérvényt, de nem teheti, csak a nő lehet a kérelmező. Ő pedig ekkor már nincs valódi döntéshelyzetben, akkor is aláírja a papírt, ha már egyáltalán nem akarja, és tudja, hogy nagyon meg fogja bánni.” Ágnes végül a 28. héten spontán módon megszülte a kis Benedeket, akiről a kromoszómavizsgálat kiderítette, hogy Patau-szindrómás. Két hónapot élt, utána meghalt. A család szépen meggyászolta és eltemette. Ágnesnek nincs semmiféle bűntudta, nagy ajándéknak tartja a várandósságot és azt a két hónapot, amit a kisbabával együtt tölthetett. „Magamon kívül szinte csak olyan anyákat ismerek, akiknek nem adatott meg, hogy elbúcsúzzanak beteg gyereküktől és rendesen meggyászolják őt. Nekik úgy kell tenniük, mintha semmi sem történt volna. Nincs utógondozás, nincs pszichológus, aki esetleg segíthetne feldolgozni a fájdalmukat, és életük végéig gyötri őket a bűntudat.” 2009. május 21-én megszületett Salamin Bálint, aki teljesen egészséges, és szülei valamint nővérei szeme fénye. Ágnes bálintbenedek.blogspot.com címen blogot vezet, ahol a hasonló kálváriát megjárt nőknek igyekszik segítséget nyújtani. Hogy milyen más súlyos terheket hordozhatnak emberek és hogyan birkóznak meg velük, arról az Elle augusztusi lapszámában olvashatunk bővebben.