Pénzügyi gondok és lelki válságok: a tyúk meg a tojás

Vásárolsz, ha lehagolt vagy? És amikor túlpörögsz?

Az első pár alkalommal, amikor az orvos szembesített a diagnózissal, hogy bipoláris vagyok, nem vettem komolyan. Nem mondtam el sem a családomnak, sem a barátaimnak, még saját magam előtt is letagadtam.

A bipoláris zavar két hangulat ingadozását jelenti: a depresszióét és a mániás állapotét. A depresszió önmagában sokkal gyakrabban fordul elő, magát a fogalmat is többen ismerik. A depresszió azonban nem csak a szomorúságról szól. Amikor mélyponton vagyok, a lelki rosszullét mellett fizikai fájdalmat is érzek. A mellkasom és a hátam közepén lévő szúró fájdalom őrjítő. Sírok, mert szomorú vagyok, és sírok azért is, mert fáj a testem.

A mániát, vagy hipomániát sokkal nehezebb megfogalmazni. Ez az állapot lehet eufórikus érzés - semmi sem tud megállítani, én vagyok a legjobb. Ilyenkor általában extra társasági és flörtölős kedvemben vagyok. Eltűnnek a rossz gondolatok, ezért képes vagyok legalább ezer projektbe belevágni (egyszer alvás nélkül, három nap alatt írtam 60 oldalnyi forgatókönyvet). Könnyen nyúlok alkoholhoz, néha akár drogokhoz is, hogy fenntartsam a jókedvemet. Néha az állapot derült égből villámcsapásként csap át depresszióba, amitől hirtelen gonosz, vagy nagyon tehetetlen és kétségbeesett leszek.

És mindkét állapotnál elvesztem a kontrollt, nem tudok gondolkodni.

A bipoláris zavar legfőbb jellemzője, hogy epizodikusan jelenik meg. Egy bipoláris személy könnyen lehet, hogy hosszú ideig stabil állapotban van, aztán hirtelen elindul egy érzelmi hullámvasút. Gyógyszerek nélkül én is ilyen vagyok.

Újságíróként rengeteg olyan cikket írok, ami az életemről, kapcsolataimról, családomról szól. Eddigi életem minden fontos pontját megosztottam az olvasókkal, egy dolgot viszont soha nem árultam el. Szóval, most elmondom, mi a helyzet: bipoláris vagyok. Rengeteg időbe telt, hogy elfogadjam és nyíltan beszéljek róla, de még tovább tartott, hogy összekapcsoljam saját mentális egészségem és a pénzügyeim közötti szoros párhuzamot.

Arra gondolok, amikor a nem létező pénzem olyan múló szeszélyekre költöttem, amikre soha nem volt szükségem. Azzal győzködtem magam impulzív vásárlásaim során, hogy én mindezt megérdemlem. Előfordult, hogy azt gondoltam, az a bizonyos valami mindenképpen kell, hogy jól el tudjam végezni a munkámat – mint a musical írásról szóló könyv (persze, soha nem írtam musicalt). Aztán azt is gondoltam, mindenképpen kell egy új számítógép, hogy egy fantasztikus új regényt vagy díjnyertes cikket tudjak írni. Volt, hogy azért maradtam fent éjszakánként, hogy japán iskolákba jelentkezzek és halmozni kedtem a japán kultúráról szóló könyveket.

A mániás időszakomban minden pénzem el akartam költeni, hiszen az élet gyerekjáték, és kit érdekelmek az olyan társadalmi konstrukciók, mint a pénz? Amikor magam alatt voltam, borzasztóan nagy szükségét éreztem a materiális dolgoknak, hogy jobban érezzem magam. Bármelyik állapotban is voltam, meggyőztem magam, hogy ne figyeljek a pénzügyeimre, a bankszámláimra és ne készítsek tervet a jövőre, mert az „túl stresszes” és „én ehhez most nem vagyok elég stabil”.

Az első idegösszeroppanásom 2008-ban történt, amikor másodéves voltam az egyetemen. A szorongás miatt nem ettem, úgyhogy csontsoványra fogytam és egyfolytában remegtem. Nem emlékszem pontosan, hogy ért véget ez az epizód, de az látszik az akkori fotókból, hogy szörnyen sápadt és törékeny vagyok, és tudom, hogy egyszerűen semmit nem tettem ez ellen. Valahogy kivártam a végét, és igyekeztem halálra dolgozni magam a munkában és az egyetemen (az újság, az ösztöndíj, az órák). Nem szedtem gyógyszert, mert eszembe sem jutott, hogy kellene. A szorongás végül kezelhetőbbé vált, amit a szerencsének tudtam be. Ahogy a pénzügyi gondjaim, a lelki egészségem is olyan minta lett, amit állandóan hárítottam, ahelyett, hogy kezeltem volna.

Négy évvel később, 2012-ben újra összeomlottam. Ez volt a második alkalom, hogy a megállás nélküli munkával az öngyilkossági gondolatokkal kísért depresszióig jutottam egy év leforgása alatt, de még mindig nem fogtam fel, hogy az agyi kémiám lehet a vétkes. A szülinapom környékén az érzelmi hullámvasút legmagasabb pontján száguldottam. Tartottam egy hatalmas bulit abban az improvizációs színházban, ahol akkoriban felléptem a városban. A srác, aki tetszett, nem jött el, mert a barátnőjével veszekedtek, úgyhogy a sárga földig leittam magam.

Másnap olyan másnaposan ébredtem, hogy nem bírtam abbahagyni a remegést (az alkohol súlyosbíthatja a mentális betegségeket, ugyanis depresszív hatású). A másnaposság végül alábbhagyott, de estére nagyon rosszul lettem. A rázkódás és vacogás folytatódott, miközben hányinger hullámok törtek rám. Éreztem, hogy ez több szimpla alkoholmérgezésnél. Képtelen voltam enni, az étel gondolatától fokozódott a remegésem, próbálkoztam pár falattal, de minden azonnal kijött belőlem. Valami nagyon nem volt rendben.

A sógornőm még aznap eljött értem, és átvitt a bátyámmal közös lakásukba. A következő hetet végig ugyanabban a szürke pizsamában töltöttem, és képtelen voltam felkelni a kanapéról. Alig bírtam megmozdulni, sokszor csak a semmibe bámultam órákig, kábán. Nem tudtam szavakba önteni, mi a bajom, ezért inkább nem beszéltem. Aludni sem tudtam.

Végül elég jól lettem (vagy kellőképpen zavartam már őket) ahhoz, hogy hazavigyenek a saját lakásomba. Szégyelltem, hogy ekkora teher vagyok a családom számára. Gondolom, újra elkezdtem dolgozni, de nem igazán emlékszem rá. Azt gondoltam, egyszeri (na jó, a régivel együtt kétszeri) alkalomról van szó és kész.

Két nappal később vettem egy... ezt nem fogjátok kitalálni: repülőjegyet Párizsba! Igen, a maradék pénzemet erre költöttem, és úgy terveztem, hogy két hétig maradok. Ott aztán szépen lassan becsavarodtam. Még a valutaárfolyamot sem néztem meg, aztán ezt használtam magam előtt kifogásnak, miért nem tudom, mennyit költök. Ahhoz túlságosan szorongtam, hogy bárkivel szóba elegyedjek. Ezt esténként alkohollal próbáltam feloldani. Egyik nap Versailles felé, a vonaton jöttem rá, hogy nincs pénzem ebédre, de végülis ez nem is volt fontos, hiszen a másnaposság és a szorongás együttes hatásának köszönhetően konkrétan a kastélykert pázsitjára hánytam. A naplómba aznapra ezt az egy mondatot írtam le: „Vajon Marie Antionette hányt valaha itt?”

Utolsó párizsi napomon egy melegbárba mentem el egy lánnyal, akivel néhányszor találkoztam az utazás során. A pénztárcámat aznap este ellopták, az útlevelem szerencsére a táskámban maradt, így elvben hazamehettem, viszont elvesztek a bankkártyáim, a készpénzem és egy magas eszmei értékkel bíró fülbevalóm.

Visszamentem a munkahelyemre, és még többet dolgoztam. Végül otthagytam akkori állásom egy sokkal jobban fizető, extra juttatásokkal járó pozícióért. Még mindig maradt némi hitelkártya adósságom, de nem igazán szerettem erre gondolni. Úgy fogtam fel, hogy a jövőbeli énem majd megoldja. Meg voltam győződve róla, hogy különleges vagyok, és fiatalon is annyira sikeres leszek, hogy az a kis tartozás igazán nem lesz tétel. Nézd meg Lady Gagát, ő is megcsinálta! A terv az volt, hogy 25 éves koromra milliárdos leszek.

A kivételes alkalmakkor, amikor becsekkoltam a bankom online felületére, épp hogy csak meglestem az egyenlegem, majd olyan gyorsan zártam be az ablakot, mint ahogy egy ősi, elátkozott könyvet szokás. Folyton túlterheltem a kártyám, amikor pedig elfogyott a pénzem, Anyukám Apám háta mögött titokban utalt rá pár dollárt, hogy ne haljak éhen. A csónakba egyre több víz folyt be, amit én egy gyűszűvel próbáltam időnként kimerni.

Soha, senkinek nem beszéltem erről. Azzal nyugtatgattam magam, hogy mindenki ezt csinálja, az emberek halmozzák a hitelkártya adósságot, és imádkoznak, hogy a végén valahogy megoldódjon a dolog.

A mentális egészségem spirálvonalban gyűrűzött lefelé. A remegés és a szorongás nem múlt el teljesen nyár óta, ezért úgy döntöttem, nem árt, ha a beszélgetős terápia mellett orvosi segítség után is nézek.

2012 telén elkezdtem egy pszichiáterhez járni, aki egyéni díjat szabott, amit ki tudtam fizetni, és többféle gyógyszert is felírt a depresszió és szorongás kezelésére. A gyógyszerkoktél hatása alatt kimerültem, napokig aludtam, kimaradtam a munkahelyről. A lakótársam felhívta a szüleimet, én olyan voltam, mint egy zombi és összefüggéstelenül beszéltem.

Egy éjszaka arra keltem, hogy apukám áll az ágyam mellett. Floridából repült ide, hogy hazavigyen magával. Eldöntöttem, leállok a gyógyszerekkel. Napokig csak sírtam megállás nélkül, és nem beszéltem, vagy találkoztam szinte senkivel. Lassan-lassan jobban lettem.

Egy évvel később Los Angelesbe költöztem. A munkám biztosította az egészségügyi ellátást is, úgyhogy elkezdtem újra gyógyszert szedni. Azt gondoltam, felelősségteljes vagyok, és az életem végre stabil alapokon áll.

De 2016-ban jött az újabb idegösszeroppanás. Egy pszichiáter végül megkérdezte, diagnosztizáltak-e valaha bipoláris II. zavarral. Hosszú idő után eljött a pillanata, hogy igennel feleltem. Igen, még hozzá többször is.

Ráébredtem, hogy ha meg akarom oldani a pénzügyi problémáimat, muszáj belátnom, hogy a felelőtlenségnél és a fiatalkori nemtörődömségnél több állt a háttérben. Elkezdtem informálódni a különböző adózási formákról és nyugdíjszámlákról. Keményen dolgoztam, hogy kimásszak az adósságaim medréből, de mindig csak egy kis lépés választott el a mentális összezuhanástól, ami a vagyonom újabb pusztulásával járt volna. Nyolc évvel az első megzuhanásom után végre a kifejezetten bipoláris II-re kifejlesztett gyógyszert szedtem, amivel sikerült kordában tartani az agyműködésemet.

Nem mondom, hogy a gyógyszer a legjobb megoldás mindenki számára. Nem vagyok orvos, és nem látok bele más fejébe. A gyógyszereimet az egészségbiztosításom fedezi, mellé pedig terápiára és pszichiáterhez is járok. Nem túl olcsó mulatság, de szerencsére megengedhetem magamnak az új munkám miatt.

Van egy másik dolog, ami segített elkerülni az anyagi csődöt. A felismerés, hogy rengeteg az egyéb olyan tényező, amik hozzájárulnak a túlköltekezéshez. Az online vásárlás nagy mértékben fokozza ugyanis a mániás depresszió állapotát. Az emberek nem nézik a termékek árait, mindent a kosárba dobnak, mióta az Uber és az Amazon Prime beolvadt a mindennapokba. Az összes, vásárlással kapcsolatos applikációt letöröltem a telefonomról, pontosan emiatt.

Amikor rosszul érzed magad a bőrödben, a vásárlás feldobja a hangulatod. Amikor nem lehet lelőni a jókedved, a költekezés csak fenntartja, akár növelheti az állapotot. Ezt mániás költekezésnek nevezik, van rá egy jó példám. Ha azt érzem, hogy keményen megdolgoztam a pénzemért, rögtön az  jut eszembe, hogy megérdemlem azt az új cipőt vagy táskát. Ha depresszió miatt vásárlok, akkor pedig úgy érzem, a túl sok munka elszomorít, ezért meg kell jutalmaznom magam egy új cipővel. Még ha nem is vagy bipoláris, veled is előfordulhat, hogy a benned lévő ürességet materiális dolgokkal akarod betölteni.

„A mániás költekezés ugyanolyan, mint a hiperszexualitás vagy bármi, ami a mániával együtt jár” – mondta „Nem tudok bánni a pénzzel” című podcastomon Julie Fast, író, a bipoláris zavar szakértője. A homloklebeny funkciója megszűnik, az ember pedig képtelen azt mondani, „ezt nem engedhetem magamnak”.

A pénz és a mentális egészség olyanok, mint a tyúk meg a tojás. A mentális betegségekkel küzdő emberek sokkal könnyebben vesztik el a munkájukat, otthonukat, vagy kerülnek adósságspirálba. Fordítva is igaz ez, az ilyen nehéz helyzetek mentális zavarokhoz vezethetnek.

Még mindig vannak lehangolt, szomorú időszakok az életemben, amikor napokig csak sírok. A mániás költekezésem sem tűnt el teljesen, rengetegszer kell lebeszélnem magam például arról a szeszélyről, hogy vegyek egy kiskutyát. De legalább tudatában vagyok a betegségemnek, igyekszem a lehető legjobban kezelni és kordában gyógyszerekkel és rengeteg terápiával.  Sara Schaefer humorista nyíltan és őszintén beszél stand-up előadásain a mentális betegségéről. A podcastom egyik adásában 2016-ban elmesélte nekem, hogy egyszer 65 ezer dollárnyi hitelkártya tartozást halmozott fel, mivel a depresszióját vásárlással próbálta elnyomni. „Jött a depresszió, és elindultam egyedül vásárolni Sokszor voltam rosszkedvű, és amikor lelkileg mélyponton voltam, elindultam vásárolni. A mai napig inkább egyedül járom a boltokat, mert nem szeretném, ha bárki ítélkezne felettem. Amikor úgy érzed, kicsúszik a lábad alól a talaj, a vásárlás egy ideig elhiteti veled, hogy mégis a te kezedben van az irányítás. “

A mániás vásárlás akár már gyerekkorban is kialakulhat. Sara elmesélte, kislánykorában, mikor valami rossz dolog történt, a szülei mindig vettek neki egy plüsskutyát. Így benne kialakult az a veszélyes gondolattársítás, hogy a pénzköltés jókedvre derít. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen vannak a Foot Locker vagy a Douglas üzletek soraiban, akik úgy vannak vele, ha néha megjutalmazod magad valamivel, az elcsendesíti a szomorúságot. Szeretnék elűzni rosszkedvüket egy-egy cipővel, vagy smink palettával.