Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

INFLÁCIÓ

Egyre több nőnek kell választania aközött, hogy ő eszik vagy a gyermekének ad enni

2022. június 14.

3 perc olvasás

ELLE

pénz étel fizetés szegénység infláció gazdaság
Egyre több nőnek kell választania aközött, hogy ő eszik vagy a gyermekének ad enni

Hatalmas a baj Nagy-Britanniában (és az egész világon), már az internetes fórumokon is egyre nyilvánvalóbb: eddig jól élő családok mennek tönkre az infláció miatt.


Egy édesanya, aki korábban kényelmesen élt, bevallotta egy netes fórumon, hogy nem engedheti meg magának már azt az 55 pennys (kb. 200-300 forint) nassolnivalót sem, amit eddig úgy szeretett, sőt gyakran kihagyja az étkezéseket, hogy megetesse gyermekeit a megélhetési költségek válsága közepette. Nem ő azonban az egyedüli, egyre többen állítják, hogy a hidegebb hónapokban már a fűtés és az evés között kellett választaniuk, annyira egekben az infláció, az árak pedig van, amikor duplái annak, amit eddig megszoktak. 

Fórumon derült ki: tömegesen mennek tönkre a jómódú családok

A Mumsnet-felhasználók szerte az Egyesült Királyságból elárulták, hogyan csökkentik mindennapi kiadásaikat. Egy anya azzal kezdte a témát, hogy elárulta, vásárlás közben sírva fakadt. Összesen 30 fontja (kb. 14 000 forint) volt, hogy két hétre elegendő élelmiszert vásároljon, így azt már nem engedhette meg magának, hogy megvegyen plusz egy édességet a gyermekének. Sőt, azt is elárulta, hogy ő maga inkább lemond több napi étkezésről is, csak hogy gyermeke enni tudjon. 

„Nem hiszem el, hogy így élünk. Három évvel ezelőtt még kényelmesen éltünk, most pedig az ingyenes iskolai étkezési utalványok jelentik számomra a reményt"

– vallotta be a nő, akinek állításait rengetegen támasztották alá, meglepő, de nagyon sok fórumozó jár hasonló cipőben. 

Az anya, aki nem árulta el, hogy mivel foglalkozik, és hány gyermeke van, elmagyarázta, hogy 30 fontot kellett beosztania két heti élelmiszervásárlásra, beleértve a pelenkát is, és elsírta magát, amikor rájött, hogy nincs még tartalék 55 pennyje sem. 

Nincs egyedül a pénzügyi problémákkal

Egy másik felhasználó ezt írta neki válaszul:

„Én is ugyanígy jártam. A minap láttam néhány muffint a boltban 1 fontért, kissé megrázott, hogy nem engedhetem meg magamnak, pedig tizenéves korom óta dolgozom. Az ország egy teljes romhalmaz."

Egy másik megjegyezte:

„Szörnyű érzés. Pénteken 1,50 font csoportos beszedési megbízásom volt a számlámon, és a bankom azt üzente, hogy visszavonják a terhelést, ha a nap végéig nem lenne a számlámon a pénz. Hétfőn kapom meg. Megalázó."

Egy harmadik anyuka szintén hasonlóakra panaszkodott:

„Egy csónakban evezünk. Az egyik gyermekem fogyatékkal élő, és én vagyok a főállású gondozója. Négy egyetemi diplomám van, és jó karrierem volt. Most az áremelkedések miatt a fűtés és az étkezés között kell választanunk. Írtam a helyi képviselőmnek, de őt nem érdekli. "

Via

Ezek is érdekelhetnek:

„Van egy négyéves lányom, és ha tehetném, soha többé nem találkoznék vele"

Minden gyerek rémálma: a fűnyíró szülő típusa

Névváltoztatás: az apja nem engedi, pedig bántják a gyereket a neve miatt

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
1

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
2

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
3

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
4

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
5

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
6

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
7

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
8

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

ezek is érdekelhetnek

Shakira bébiszittert keres a gyerekeinek, de van egy komoly kikötése

Shakira bébiszittert keres a gyerekeinek, de van egy komoly kikötése

2023.06.07. 1 perc olvasás

Motherhood

„A férfi, akivel randizom, a tizedét keresi, mint én, a barátaim szerint nem fog működni a kapcsolatunk”

„A férfi, akivel randizom, a tizedét keresi, mint én, a barátaim szerint nem fog működni a kapcsolatunk”

2023.05.08. 2 perc olvasás

Fizetés

A 4 legjobb étel izomláz esetére

A 4 legjobb étel izomláz esetére

2022.06.17. 3 perc olvasás

SPORT

3 csillagjegy, akinél mindig a munka lesz az első

3 csillagjegy, akinél mindig a munka lesz az első

2022.06.08. 3 perc olvasás

CSILLAGJEGYEK

Ez a világ legegészségesebb ebédje, ráadásul gyorsan megvan!

Ez a világ legegészségesebb ebédje, ráadásul gyorsan megvan!

2022.06.02. 3 perc olvasás

VEGETÁRIÁNUS FOGÁSOK

3 csillagjegy, aki extra pénzhez jut júniusban

3 csillagjegy, aki extra pénzhez jut júniusban

2022.06.02. 2 perc olvasás

JÚNIUSI PÉNZHOROSZKÓP

Hatalmas vagyont áldozott Johnny Depp a tárgyalásra

Hatalmas vagyont áldozott Johnny Depp a tárgyalásra

2022.06.01. 2 perc olvasás

PÉNZ

A hely, ahol még mindig kizárnak a társadalomból, ha menstruálsz

A hely, ahol még mindig kizárnak a társadalomból, ha menstruálsz

2022.05.31. 6 perc olvasás

UGANDA

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves