Öt afgán művész, akik nőtársaik jogaiért harcolnak

Évek óta küzdenek a nők jogaiért, és meggyőződésük: a művészettel olyasmit is kimondhatnak, amit talán még elhinni sem mernek egészen.

Rada Akbar, Farzana Wahidy, Fatimah Hossaini, Hangama Amiri és Shamsia Hassani – ők az az öt afgán női művész, akik nem félnek felemelni a hangjukat az elnyomás ellen, és munkáikkal felhívják a figyelmet azon nőtársaikra, akik életét a tálib rezsim újbóli hatalomra kerülése egyik napról a másikra forgatta fel teljesen.

Ma már elsősorban kreativitásuk és művészi látásmódjuk miatt beszélünk ezekről a művészekről, pedig afgán nőként egykoron ők is veszélyben voltak. Rada Akbar hajszál híján menekült csak meg Kabulból, Franciaországban keresett menedéket, amikor a tálibok megérkeztek a városba egy olyan előrenyomulás után, amely a média figyelmét csak a főváros eleste után keltette fel. Fatimah Hossaini szintén az utolsó pillanatban menekült el. De ki maradtak?

Az afgán női újságírók védelméért küzdő központ, a CPAWJ szerint idén márciusban a nők 20%-a hagyta el az afgán szerkesztőségeket, és Kandahárban és Heratban a bankokban dolgozó nők is kénytelenek voltak átadni a pozícióikat férfi rokonaiknak. Ismét fekete függöny borul az afgán nők életére, akiket már így is nagyrészt megfosztottak a munkájuktól, a szabadságuktól, az identitásuktól. Visszaszorulnak a négy fal közé, a burka alá, a testüket eltakarják, a hangjukat elhallgattatják. Ez csak rosszabb lehet – mondják, és ez nem csak feltételezés. Tudják, hiszen korábban már látták, hogy megtörtént. Bár a szerencséseknek sikerült elmenekülniük az országból, a hangjukat hallató művészek is kockázatot vállalnak, miközben példát mutatnak minden nőnek, akiért harcolnak.

Rada Akbar

Rada Akbar képzőművész és fotós nem hajlandó lemondani a művészetről, a szabadságról és a lehetőségek jövőjéről. Tavaly még Kabulban állíthatta ki Abarzanan (Szupernők) című gyűjteményét, azokról az afgán nőkről, akik a nőtársaik helyzetének javításáért és a jogaik védelméért áldozták magukat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

RADA AKBAR (@radaakbar) által megosztott bejegyzés

Köztük volt Rukhshana, a tizenkilenc éves lány, akit 2015-ben megköveztek a falujában, mert vissza mert utasítani egy elrendezett házasságot, hogy élete szerelmével elmenekülhessen. A kiállításnak idén év elején már át kellett költöznie az online térbe, miután a művésznő fenyegetéseket kapott. Ám ez sem akadályozta meg abban, hogy továbbra is képviselje a függetlenséget, az erőt és a húszéves szabadságharc eredményét, amelyet az új tálib irányítás pár nap leforgása alatt szinte teljesen megsemmisített.

Farzana Wahidy

Neve már túlnőtt Afganisztán határain, de Farzana Wahidy nem felejtette el, honnan jött. Kandahárban született és a tálibok 1996-os hatalomátvételének idején volt kamasz: ekkor titokban tanult, burkája alatt írt könyveket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Farzana Parween Wahidy (@wahidyfarzana) által megosztott bejegyzés

Ahogy weboldalán is írja, rengeteget köszönhet az országban akkor működő underground oktatásnak, amely bátorságra tanította és arra, hogy nem tagadhatja meg önmagát. 2004-ben ő lett az első afgán fotóriporter, akit egy nemzetközi ügynökség leszerződtetett – és azóta sem hagyta abba a nőkkel kapcsolatos párbeszédet.

Fatimah Hossaini

Az afgán és iráni származású fotós az általa alapított Mastoorat egyesülettel a nők művészi kifejezésmódját támogatja. Pearl in the Oyster (Gyöngy az osztrigában) című projektjének középpontjában az afgán nők állnak, megmutatva szépségüket, erejüket, egyéni identitásukat. Lefestette őket, amint veszélyes területekre mennek, még úgy is, hogy ugyanezek a nők vonakodtak megmutatni magukat a kameráknak, hiszen az az erősen konzervatív társadalom szabályainak megszegését jelentené.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fatimah Hossaini (@fatimahhossaini) által megosztott bejegyzés

A Beauty amid the War (Szépség a háborúban) sorozatában minden sztereotípián túl, büszkén, ellenállóan, reménykedve ábrázolta nőtársait. Ma, amikor a múlt ismét megpróbálja eltakarni, elrejteni, eltörölni őket, színektől vibráló fotói a tálibok arculcsapása. Büszke tekintetével egyenesen a tálibok szemébe néz, eszébe sem jut lesütni a szemét.

Hangama Amiri

Az Afganisztánban született, de Kanadában nevelkedett feminista művész festészettel, kollázzsal, videóinstallációkkal és textíliákkal dolgozik. Munkáinak határozott célja, hogy rávilágítson arra, hogyan hatnak a nemek, a társadalmi normák és a geopolitika az afgán nők életére.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hangama Amiri (@hangamaamiri) által megosztott bejegyzés

Ez állt a márciusban Torontóban kiállított Spectators of a New Dawn (Egy új hajnal szemlélői) című sorozatának középpontjában is, ahol nagyméretű textilportréit tárta a közönség elé. Művein szándékosan jelennek meg olyan tárgyak, amelyeket a tálibok szabályai tiltanak, mint a rúzsok, a zománcok, a színes és csillogó szövetek. Ez az egyéniség, a szabadság, a küzdelem megerősítése.

Shamsia Hassani

Az utcai művészet hangján szólal meg Shamsia Hassani, az első afgán női graffitiművész, aki Kabul szívéből menekült el a tálib megszálláskor. Death to Darkness (Halál a sötétségre) című falfestménye augusztusban bejárta a közösségi oldalakat, több tízezren osztották meg műveit, amelyek közül több egykoron az afgán főváros falait díszítette. Rajzolt nőalakjai magasra emelik a fejüket, gitárt vesznek a kezükbe, szikrákat szórnak a mellkasuk közepéből, táncolnak a szélben ringatózó pitypangmezőn, vagy éppen tűzpiros kendővel a fejükön néznek szembe a sötétségben kirajzolódó fegyverekkel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Shamsia Hassani (@shamsiahassani) által megosztott bejegyzés

Ez az öt művész tisztában van vele, hogy a tálib rezsim képes elhallgattatni a nőket. De azt is tudják, hogy létezik egy másik forgatókönyv is. A kérdőjel helyére felkiáltójelet tesznek és határozottan kijelentik: itt vagyunk, nézzetek ránk, hallgassatok minket. Amit tettek, az azután is megmarad, hogy már nem hallunk róluk.

Forrás: Elle