A szexualitásról való tudás átadását mindig valamiféle hatalom gyakorolja felettünk

A tudás így is, úgy is elérkezik hozzájuk. Ahogy elérkezett hozzánk is. A kérdés csak az: milyen tudás jut el. És jut el előbb, meghatározó módon. A tudás a szexualitásról, amit ébredésünk során mindenképpen meg akarunk szerezni. Vagy éppen azt tanuljuk meg, hogyan hallgassunk róla.

Hiszen az is lehet egy tudás – és az előttem járó nagymama- és nagypapanemzedék sokszor ilyen nemtudás-szerű tudással bír –, ami szótlanul és öntudatlanul azt üzeni, hogy a szexualitással kapcsolatban nem kell semmit tudni, megtanulni, ez nem olyan, mint a főzés vagy a matematika vagy a kötött formájú vers, hanem csak belekerülünk valami gyakorlatba, a szexualitás történik velünk, a többi néma csend. Nekik azt tanították, lehetőleg soha nem beszélünk róla és gyermekeinknek sem adunk át semmiféle tudást, majd ők is a csendből tanulnak, majd valahogy rájönnek. Ez a szótlanság, öntudatlanság is egy igazi hatalom felettünk, azok felett, akik élik, élték le az életüket. Sok-sok előttünk járó nemzedék története ez. 

A szexualitásról való tudás átadását mindig valamiféle hatalom gyakorolja felettünk – egyház, állam, iskola, ennek mind hű tükrei: a család. És hogy ezzel a hatalommal él-e és hogyan, az itt a kérdés. Élhet jól is, persze hogy a hatalom nem önmagában jó vagy rossz. A szexualitásról való tudás ma, azt képzelném, egyrészt sokkal hozzáférhetőbb is, az internetnek hála (vagy inkább nem hála), másrészt sokkal kockázatosabbá is vált, hogy milyen tudás az, ami elér egy gyermekhez. Az a kisgyermek, aki telefonján vagy barátja telefonján fog pornót nézni szülei, iskolája építő, segítő szavai és válaszai helyett, komoly sérüléseket szedhet össze.  

Egyetemista hallgatóimmal, fiatal felnőttekkel évről évre megbeszéljük a drámairodalom egy kitűnő szövegét, Frank Wedekind „A tavasz ébredése” című gyermektragédiáját. A dráma 1891-ben született, botrányt kavart. A kamasz hősök a darabban sokféle szexuális tapasztalatot élnek meg: az ébredő szerelem, vonzalom, a saját test felfedezésének módjait. Csakhogy semmi tudást nem kapnak. Van benne erőszak, abortusz, onánia, két fiú csókolózik, van benne prostitúció is és egy dolgozat a „közösülésről”. Mindez egy finoman, izgalmasan megírt darabban, amelyben a szülők és az iskola elzárja a tudást a gyermekek elől, egy hazug, tiltásokból és elhallgatásokból álló világot épít a szexuális vágy köré. A tudás hiánya tragédiába fullad: a testi szerelemről és együttlétről mit sem tudó lány belehal az abortuszba, amibe a szülő kényszeríti; a „közösülésről” felvilágosító dolgozatot író fiút kicsapják, mert obszcén, és így tovább. 

A dráma jó alkalom arra, hogy az egyetemisták saját tapasztalatukról beszéljenek: egy anonim felületet kínálok nekik, hogy mondják el, ha kedvük van, hogy hogyan, milyen módon, kitől érkezett „tudás”, felvilágosítás az ő életükben a szexualitásról. Alig van kivétel ma is: mindenki arról számol be, hogy a szülők az iskolára hárítják a tudás átadását és fordítva. Az iskolában biológiaórán medikalizálják a szexualitást és redukálják a nemi szervek működésére. A nagyobb testvértől, internetről érkező tudásmorzsa sokkal előbb éri el őket. Az anonim „falunkat” nézve megdöbbenek, hogy azok a legjobb indulatú szülők is, akik belátják annak fontosságát, hogy gyermekeiket bevezessék a szexualitás kérdéseibe és ezt összekapcsolják az intimitás, vágy, beleegyezés, szerelem, elköteleződés, tervezés kérdéseivel, milyen torz megoldásokat tudnak felkínálni. 

A dráma hőseit a valódi tudás elzárása sodorja tragédiába. Amikor ez a mű íródik, a 19. század végén már nem az egyház, hanem az állam felügyelete alatt működő iskola, és ennek hű tükre, a család az, amely nem teszi lehetővé, hogy a tudáshoz hozzáférjen egy fiatal. A dráma címe, az „ébredés” azt jelzi, hogy valami megakadályozhatatlanul megtörténik akkor is, hogyha a hatalom mindenáron vissza akarja kényszeríteni a nemtudásba a testet: a test, nincs mese, felébred. Mindig is, ma is. 

Amikor a dráma térszerkezetével dolgozunk, azt a kérdést is szoktam elemezni a diákokkal, hogy a két fiú közti csókjelenetre miért a városon kívül kerül sor. Az egynemű szerelem szimbolikusan még az ellenőrzött téren kívül kell hogy megtörténjen, mert a „város” nem tudja integrálni, vagyis tolerálni ezt a csókot. Számkivetettek, mondhatnánk, nincs helyük a térben. 

Megbeszéljük, hogy a dráma főhősnője, tragikus áldozata, a tudatlan kamasz Wendla miért esik teherbe, erőszak történik-e vagy van beleegyezés. Bár egy mai tizennégy éves már tisztában van a szexuális aktus fogalmával, de a beleegyezés, abúzus és a fogamzás kérdéseivel nem feltétlenül. A hős nincs tisztában azzal, hogy milyen a teste, milyenek a vágyai, hová viszik őt ezek a vágyak. Szomorú, hogy a diákok óra után sokszor azt jelzik vissza, hogy életükben először beszéltek tanórán egyszerűen és nyíltan szexualitásról, a szexualitással kapcsolatos tudás kontrolljáról és az ezzel járó tragédiákról. 

Néhány éve felemelő pillanatban részesültünk egy ilyen órán. Egy összeszokott és biztonságot nyújtó egyetemi csoportban egy fiú elmondta, hogy meleg, hogy egy kis faluból származik, ahol ezt nagyon nehéz megélni, bár a szülei tudnak róla. És hogy ezt ki akarta mondani hangosan itt, az egyetemen. Megköszöntem a bizalmát és elmondtam, hogy milyen bátor tett volt most részéről. 

A tudás csapja nem zárható el a fiatalok elől. Valahonnan úgyis érkezik, és egyre több irányból feléjük a szexualitásról való tudás, csak éppen nem mindegy, hogy milyen. Ha valaki arról tanul, hogy a házasságon kívüli szexualitás bűn, hogy a homoszexualitás bűn, hogy az onánia bűn, akkor sem a saját testét nem fogja feltérképezni, sem szerelmét nem tudja saját örömeire rávezetni, sem szabadon meg nem élheti vágyait és vonzalmait, hanem súlyos lelkiismeret-furdalással és önváddal, önbecsapással, élethazugságokkal kényszerül némán együttélni, mérgező kettős életet. Az ő tragédiájukat írta meg Wedekind bő száz éve. 

A szexualitásról való tudás formálása nagyon hosszú és felelősségteljes feladat, amelyben szülőként, tanárként, bármilyen tekintélyszemélyként igazán próbára vagyunk téve. Gyermekünk életkorát, érzékenységét figyelembe véve taníthatunk, és tanítunk akkor is, ha épp azt hisszük, hogy nem. Az egymást szájon csókoló szülők vagy az egymáshoz soha a gyermekük szeme láttára nem érő szülők öntudatlanul is tanítanak. Tanítok a mozdulataimmal, a szavaimmal, a kérdésekre adott válaszokkal, a viselkedésemmel. Tanítok azzal, amikor pfújolok egy pucér fenekű nőt látva egy plakáton – nem erre való a női test, mondom. Tanítok, amikor azt mondom, a „buzi” az én fülemnek szép szó s ezért csakis szeretettel mondjuk a mi családunkban. És persze akkor is, amikor arra a nehéz kérdésre próbálok válaszolni a kiskamasz fiamnak: „De anya, honnan tudom, hogy tetszem neki?” 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cserháti-Herold Janka (@hormonmentes) által megosztott bejegyzés

Egy nőbarátom, felnőtt gyermek anyja, aki komoly vallásos nevelésben részesült, bizalmasan megosztja: ő most tanulja a testét. Talált is egy internetes oldalt, ahol tudományosan és gyakorlatiasan tanítanak a női testről, az örömszerzés módjáról. Együtt örülök vele, mert nem azt látom, hogy miért ilyen későn, hanem hogy hurrá, megtörténik vele, egy új tudás birtokába lép. És nem csodálkozom, hiszen a női szexualitás valódi tudományos kutatása és megismerése alig pár évtizedes. Csoda, hogy nagyanyáink egyáltalán eljutottak, ha eljutottak az örömig. Az enyém, legalábbis a családi fáma szerint, nem, azt mondták róla: frigid. Sokáig azt hittem, ez egy női adottság, hogy ne mondjam: sors. Rettegtem, nehogy nekem is ez jusson – az örömtelenség. De már tudom, voltaképpen csak minden tudás híján volt. Senki nem tanított semmit a saját testéről s ő maga sem kalandozott a tilosban, hogy felfedezze. Anyám e „női” szót sajnálattal mondta. Ő így tanított.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. július-augusztusi lapszámában jelent meg.