Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Házasság

„Megmondtam a férjemnek, hogy nem mehet el a volt felesége temetésére. Most szívtelennek tart"

2023. február 15.

3 perc olvasás

ELLE

gyász halál házasság temetés volt feleség
„Megmondtam a férjemnek, hogy nem mehet el a volt felesége temetésére. Most szívtelennek tart"
© Getty Images

Hatalmas felháborodást keltett a nő bejegyzése, aki megtiltotta a férjének, hogy elmenjen a volt felesége temetésére. Az emberek szerint nincs igaza. 


A válás és az újrakezdés nem egyszerű, hiszen az elszakadás minden embert megvisel. Sokszor a lelki sebek csak évekkel később gyógyulnak be, és még akkor is előfordul, hogy az egykori felek nem lépnek ki teljesen a másik életéből. Az alábbi nővel is ez történt, és egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy a férje elmenjen a volt felesége temetésére. 

Megtiltotta a nő a férjének, hogy elmenjen a volt felesége temetésére

A nő azzal kezdi a beszámolóját, hogy mindig is zavarta, hogy a férje tartja a kapcsolatot a volt feleségével. A férfi és a nő még egy egyetemen találkoztak, először barátok lettek, majd közelebb kerültek egymáshoz és összeházasodtak. Végül rádöbbentek, hogy inkább barátok maradnának, így elváltak, de a kapcsolatot nem szakították meg. 

Mindez évekkel azelőtt történt, hogy találkoztam vele. Már korán világossá vált, hogy a lány „fontos”. 

A nőt már a kapcsolat korai szakaszában zavarta a nő, de a férfi azt mondta neki, hogy fontos barátja, akit nem szeretne elengedni. Ezért kompromisszumot kötöttek, a férfi pedig havonta pár alkalommal mindig találkozott a volt feleségével. Ám a nő váratlanul meghalt, ez pedig teljesen megváltoztatta a dolgokat.

Sok időt töltött sírással, de őszintén megkönnyebbültem. 

A férfi ezután elkezdte megszervezni a temetést a volt felesége férjével, amin a nő teljesen felháborodott. Először nem értette, miért segít neki, majd közölte a férjével, nem mehet el. A férfi ezután érzéketlennek nevezte. 

Soha nem tartottak jónak a kapcsolatukat, és ezt évekig titkoltam, mert a férjemmel akartam lenni. Most, hogy elment, nem érzem, hogy titkolnom kellene, már szabadon beszélhetek. 

A nő azt is kifogásolta, hogy a férje túlságosan sokáig gyászol, ennek szintén hangot adott. Az érzéseit egy névtelen fórumra írta ki, a beszámolója pedig hatalmas felháborodást keltett. Az emberek szintén az érzéketlen jelzővel illették, sokan kiemelték, hogy nincs tekintettel a férjére. 

Féltékeny vagy egy halott nőre. Egy halott nőre, aki a férjed közeli barátja és bizalmasa volt éveken át, és ezt azonnal tudtad. Még egy esélyt sem adhatsz neki, hogy lezárja?

Szinte senki sem értett egyet a nővel, volt, aki azt is leírta, sajnálja a férfit, mert borzalmasan viselkedik a feleség. A kommentelők szerint időt kellene adni a férjének, és hagyni, hogy feldolgozza a gyászt. 


Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves