Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Kontrollmánia

6 jel, hogy egy irányításmániás férfival vagy kapcsolatban

2023. május 31.

3 perc olvasás

Szentkuty Nikolett

párkapcsolat veszekedés mérgező szerelem kontrollmánia irányításmánia
6 jel, hogy egy irányításmániás férfival vagy kapcsolatban
© Forrás: Getty Images

Gyakran nem könnyű észrevenni, hogy a partnered irányításmániás, de az alábbi figyelmeztető jelekre érdemes figyelni.


Talán egyszerűen azzal kezdődött, hogy a kapcsolatotok elején a párod minden idejét veled akarta tölteni, és pontosan tudni akarta, a nap mely szakában éppen hol vagy és mit csinálsz. Ez kezdetben akár még kedves és szerelmes gesztusnak is tűnhet, de az irányításmániás személy később komoly veszélyt jelenthet az életedre minden téren.

Ha már a legalapvetőbb döntésekben is ki kell kérned a véleményét, vagy ha nem szervezhetsz magadnak önálló programot, az mindenképp gyanakvásra ad okot, de ezen kívül még számos jele lehet annak, hogy a párkapcsolat nem működik kiegyensúlyozottan.

6 jel, hogy a partnered irányításmániás

Fontos tudni, hogy partnered nem hirtelen, hanem fokozatosan veszi át az irányítást az életed és a kapcsolat felett, éppen ezért nem könnyű észrevenni, mert lassan hozzászoksz a szabályaihoz. Azonban az alábbiakon mindenképp érdemes elgondolkoznod, és ha szükséges, lépned, hogy megóvd a saját életed a negatív befolyásolástól.

szerelmes-par
Forrás: Getty Images

1. Ő dönt helyetted

Ha elmosódik a határ a figyelmesség és az elvárások között, az aggodalomra ad okot. Ha nem dönthetsz, hogy milyen színű ruhát veszel magadnak vagy hogyan sminkeled magad, az nincs rendben. Ide tartozik az is, ha mindenhova el akar kísérni, és minden külön töltött percedről be kell számolnod neki.

2. Túlzott gondoskodás

Természetes, hogy a szerelmesek igyekeznek óvni egymást, de ennek is van egy egészséges határa. Amikor valaki felügyeli a partnere orvosi vizsgálatait, megszabja, hogy milyen diétát kövessen vagy féltékeny még a családtagokra is, ráadásul ez rendszeressé válik, akkor el kell gondolkozni a viselkedésén – különösen abban az esetben, ha a másik szükségletei, érdekei és véleménye háttérbe szorulnak egy-egy szituációban.

3. Ellenőrzés

Az irányásmániás személy bizalmatlan, ezért hajlamos ellenőrizgetni, felhívni, hogy éppen hol jársz és kivel vagy. Sőt, akár a mobilodba vagy a laptopodba is belenézhet, és ha esetleg talál olyan információt, amely számára gyanúra ad okot, akár azt is elérheti, hogy beismerd az el sem követett bűneid és bocsánatot kérj.

szerelmes-par
Forrás: Getty Images

4. Folyton kritizál

A kezdetben csipkelődésnek tűnő megjegyzései idővel bántóvá válnak. Amikor megállás nélkül megszólja az öltözködésed, a viselkedésed vagy a nőiességed, az az önbizalmad rovására megy, ami számára előnyös, hiszen így még kevesebb erőd lesz kilépni a mérgező kapcsolatból.

5. Nyomást gyakorol rád az élet minden területén

A kontrollmániás beleszól a pénzügyeidbe, a munkavállalásodba, abba, hogy mit vegyél fel, milyen frizurát viselj, hány kiló legyél, és még azt is felügyeli, kivel beszélsz, vagy mit veszel a boltban. Ha ezt tapasztalod, az már súlyos problémákat jelez.

6. Elszigetel másoktól

Ha megszabja, hogy mikor találkozhatsz a barátaiddal vagy a családtagjaiddal, ne hagyd magad elnyomni. Az irányításmániás addig ügyeskedik, amíg konfliktust generál közted és a szeretteid közt, így egy bizonyos idő után csak rá számíthatsz majd, ami szintén segíti őt abban, hogy elérje a céljait.

Ha a fenti jelek közül bármelyik huzamosabb ideje jelen van a párkapcsolatodban, mindenképp kérj segítséget egy szakembertől, és ne nyugodj bele, hogy egy másik személy elfogadhatatlan mértékű hatalmat gyakorol az életed felett.

via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves