Tíz őszi könyv, amit meg kell ismerned

Friss sikerek a könyvesboltból és a mozivászonról

Alice Munroról azt tartják, az emberi szív minden rezdülésének hangot tud adni. Az Esély, Hamarosan, Csend című történetekből (amelyekből Pedro Almodóvar Julieta címen rendezett filmet) az bontakozik ki, hogy néhány találkozás hogyan alakítja Juliet, a klasszika-filológia tanár sorsát. Az elsőben flörtöl egy idősebb férfival a vonaton, később fiatal anyaként látogatást tesz a szülői házban, még később kapcsolatot keres tőle elidegenedett felnőtt lányával. Mint minden Munro-karakter, Juliet is melegséget, méltóságot és reményt sugároz, még az árulás és a veszteség legfájdalmasabb pillanataiban is. Alice Munro elbeszélésében Juliet utazása éppoly különleges, meglepő és rendkívüli, mint az élet maga.

A magas és jóvágású Abdul alig huszonnégy évesen érkezett Agrából Angliába, hogy az aranyjubileumát ünneplő Viktória királynő asztalánál szolgáljon fel. Az indiai ifjú alig egy év leforgása alatt az udvar befolyásos személyisége lett. Az uralkodó mérhetetlen örömet és megnyugvást kapott tőle, Abdul pedig megosztotta az indiai szubkontinenssel kapcsolatos szerteágazó tudását India császárnőjével, aki soha nem jutott el az egzotikus országba. A királyi udvar megvetéssel tekintett a bizalmas kapcsolatra, amely egészen a királynő 1901. január 22-én bekövetkezett haláláig tartott. Szeptemberben Judi Dench főszereplésével, Stephen Frears rendezésében a filmvásznon is találkozhatunk a történettel.

Nem tudom, miért gyakorol rám olyan ellenállhatatlan hatást a holland aranykor, de ha egy regény az amszterdami csatornák partján játszódik a 17-18. század fordulóján, én már rohanok is megvenni. Hogy a függőségemmel nem állok egyedül, azt bizonyítja a Jessie Burton tollából származó A babaház úrnőjének néhány évvel ezelőtti világsikere, most pedig újabb tulipános-festős-csipkegalléros-fekete bársonyruhás történet indult hódító útjára a könyvesboltokban és a mozikban. Idős férj, fiatal feleség, vonzó szerető, csetlő-boltó szolgálólány, szerelem, szenvedély, halál – a lapokon a holland portré- és tájképfestők képeiről ismerős korszak elevenedik meg.

Akármilyen nagy a Downton Abbey rajongótábora, nem hiszem, hogy közülük túl sokan meg tudnák mondani, kinek köszönhető a fordulatos forgatókönyv. Írója,  Julian Fellowes valószínűleg emiatt is döntött úgy, hogy kilép a háttérből, és regényíróként áll a reflektorfénybe. Bár a Belgravia nem a 20. , hanem a 19. század elején játszódik, írása közben szintén remekül hasznosíthatta átfogó történelmi ismereteit, még olyan apró részletekről is pontos információkat kapunk, hogyan bodorította a haját az 1840-es években egy divatos angol hölgy. London elegáns negyedének díszletei között bonyolódik az előkelő Brockenhurst és a gazdag polgári Trenchard család története, számtalan izgalmas kanyart véve a végkifejlet előtt.

1989 őszén Erdélyben három magyar kamaszfiú rendszerellenes akcióba kezd. A regény kétféle nézőpontból íródik: a három kamaszból álló banda két tagja a huszadik osztálytalálkozójára készül, és szép lassan mind a jelenkori, mind múltbeli és akkoriban erősen összefonódó sztorijuk is kibontakozik. Betekintést nyerünk Erdély rendszerváltás előtti történetének utolsó perceibe, közben megismerjük a szkeptikusok, a beszervezők, a szekusok és a beszervezettek, a nagymagyarok és kevésbé lelkesek világát, nézőpontját és látomásait. A Szatmárnémetiből származó író regénye részben önéletrajzi ihletésű.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki folytatást írjon egy sikeres könyvsorozathoz. Erre vállalkozott a svéd szerző, amikor az Ami nem öl meg című krimivel ott vette fel a fonalat, ahol az elhunyt Stieg Larsson Millennium sorozatának legutolsó kötete abbamaradt. Az író már akkor belejentette, hogy további két kötetet tervez, így született meg a Mint az árnyék. A főszereplő, a tetovált lány, azaz Lisbeth Salander ezúttal börtönben ül, és megpróbálja ép bőrrel megúszni a benti konfliktusokat, természetesen hiába. Emlékszem, néhány évvel, vagy inkább évtizeddel ezelőtt bevállalós kelet-európaiak előszeretettel követtek el kisebb bűncselekményeket Svédországban, hogy néhány hónapra skandináv börtönbe kerülhessenek. Ott ugyanis nemcsak komfortos körülmények várták őket, tévé, központi fűtés, tejes ellátás, hanem a rabmunkával az otthoni fizetésüknél jóval többet kerestek, ráadásul kemény valutában. Aki elolvassa ezt a könyvet, az nem fog kedvet kapni ahhoz, hogy kövesse a példájukat.

A szcenárió egyáltalán nem elképzelhetetlen, évek óta riogatnak vele, hogy a globális felmelegedés miatt megemelkedő tenger alatt eltűnnek majd olyan városok, mint Amszterdam vagy New York. A szerző ezzel a gondolattal játszik el: 2140-et írunk, és New York városa elsüllyedt az Atlanti-óceánban. Lakói azonban alkalmazkodtak az új helyzethez, és a nagyváros ugyanaz a nyüzsgő, élettel teli metropolisz maradt, ami mindig is volt, noha örökre megváltozott. Minden egyes utca csatornává vált, minden egyes felhőkarcoló egy szigetté. Kim Stanley Robinson az egyik épület különböző lakóinak szemszögéből mutatja meg nekünk, hogyan alakul át világunk egyik legnagyszerűbb városa, és mivé alakul eközben maga az ember.

„Az új kötetben az előzőeknél sokkal intuitívabb, hangulatokra alapozó prózaversek lesznek. És minél rétegzettebb gondolati tartalmakat kínál fel egy mű, annál kevesebbekhez jut el – de ezzel nincs semmi gond. Ezt azzal próbálom ellensúlyozni, hogy közben operettet fordítok” – nyilatkozta az Elle-nek néhány hónapja a szerző.

Az biztos, hogy operett hatást nem érzünk a verseken, amelyek különös érzékenységgel beszélnek kezdetekről, befejezésekről, újrakezdésekről, színházról és fizikai törvényszerűségekről.

Alkalmasint minden magyar családnak megvannak a maga közkézen forgó, Rejtő-regényből kölcsönzött szállóigéi. Nálunk ez Leila, az arab démon, akinek a kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán. Ez az idézet ugyan A három testőr Afrikában című örökbecsű műből származik, nem Az elveszett cirkálóból, de a szerzőtől megszokott humor mindkettőben azonos. Ha valaki esetleg nem tudná, Az elveszett cirkáló elsősorban arról nevezetes, hogy ebben bukkan fel először Piszkos Fred, a kapitány, aki az általa elkötött hadihajó kapitányi hídjáról harsogja a szélbe legendás parancsát: Sört!

Ha hamarabb nem, Az órák című regényből, amelyet Meryl Streep és Nicole Kidman főszereplésével a filmvásznon is viszontláthattunk, mindenki megtanulhatta az amerikai író mevét. Magyarul most megjelent regényének főszereplői, Peter és Rebecca Harris középkorú New York-i házaspár, akik látszólag mindent elértek az életben. Szakmai karrierjük csúcsán vannak – Peter műkereskedő, Rebecca egy képzőművészeti magazin szerkesztője –, szeretik a hivatásukat, amely érdekesebbnél érdekesebb emberekkel hozza össze őket. Hatalmas, fényűző loftban laknak Manhattanben, és partiról partira, verniszázsról verniszázsra járva élik a New York-i gazdag értelmiség amerikai filmekből számunkra is ismerős életét. Minden okuk megvan az elégedettségre és a boldogságra. Ám egy napon beállít hozzájuk Rebecca öccse, Ethan. Az egykori drogfüggő, de elragadóan jóképű fiatalember hatására Peter lassan kételkedni kezd saját jól felépített világában.