Olvass bele Benedek Ágota legújabb, Állva maszturbálok című könyvébe!

Megjelent Benedek Ágota legújabb, xanaxos dobozba csomagolt szorongásnaplója, amely az Állva maszturbálok címet kapta. Az írónőt korábban Rumbarumbamm című karanténnaplója kapcsán ismerhették meg az olvasók. Megosztó, szórakoztató, provokatív, gondolatébresztő humorral és stílussal jár körül mély (aktuálpolitikai és női) témákat. Új könyvébe, amely már a megjelenésekor óriási sikert aratott, most te is beleolvashatsz.

Szorongás Putyintól

Na, Putyin ténylegesen csapatokat küldött Ukrajnába, kitört az orosz–ukrán háború.
A szorongás típusa kísértetiesen hasonlít egy két évvel ezelőtt kezdődő katasztrófához, amit úgy hívunk, koronavírus-járvány, és amivel kapcsolatban hasonlóan sokszor hangzott el a „csak nem…”, legyintéssel. Nos, mint azt már előrebocsátottam, minden, ami „csak nem…”, az határozottan „biztos, hogy de”. Felesleges finom szorongásokat simogatni esténként, azonnal válthatunk hardcore félelmi pánikba, mint én, amikor először elképzeltem a bujkálást, pedig akkor még csak aláírtak egy hamis békeszerződést, és kiderült, hogy él valahol Amerikában egy hülye nevű múmia rokonom.
Hogy Putyinnak pontosan mi a kurva anyám baja van, azt a hozzá legközelebb álló elemzői sem értik, szerintük „Azért na, emberek, ő nem egy ENNYIRE irracionális diktátor, csak kicsit, csak picit, ha ölni kell, annak van oka, és hát ezért most hát nem értjük, mi ez, mi sem értjük, erre nagyon kevés esély volt.”
ERRE... NAGYON… SOK esély volt!
Ha rápillantasz egy képre erről az emberről, ha a szemébe nézel csak egy rossz felbontású hirtelen találatos Google-fotón keresztül, LÁTOD, hogy EZ benne volt. Egyes feltételezések szerint Putyin a karanténok ideje alatt ment meg ennyire, és hát ez eddig még teljesen érthető. Mindenkinek az agyára ment a bezártság, felvettünk otromba szokásokat, mint a kirakózás és a Teams, meg a Zoom, van, aki köt, isten bocsássa meg, vagy teherbe esik, de azért az talán túlzás, hogy annyira elhagyjon az idegrendszered, hogy kirobbantsd a harmadik világháborút.

Háborús kisokos:
A pszichológiatudomány azt, amikor nagyon-nagyon kicsi a péniszed, és emiatt a másik nem képviselői életed során vagy egyszer nagyon, vagy többször közepesen kinevetnek, és emiatt te bosszúból szeretnéd az egész világot leigázni, úgy hívja: Hitler. 

Véleményem szerint a politikai elemzők azt az időszakot hibásan hagyják figyelmen kívül, amikor Putyin egy ideig taxisként vállalt kiegészítő munkát. Itt ugyanis szerintem megrojtozódhattak az agytekervényei, gondolj csak bele. Milyen embereket fuvarozhatott, hány műszakban, mennyi udvariatlanságot, harsányságot és más atrocitást kellett eltűrnie! Mindeközben ő csak abban lelt nyugalmat, ha mély, wunderbaumos lélegzetek közepette elképzelte a világ leigázásának aranyszélű forgatókönyvét. Legközelebb, ha bebaszva hullajtod a kebabból a lilakáposztát a taxi lábtörlőjére, jusson eszedbe, hogy te lehetsz az oka egy atomháború kirobbanásának. TE és a részegen visítozó, felelőtlenül alulöltözött barátaid, a csattogó csámcsogásod és a fukar borravaló! Gondolom, mivel magam is keveredtem már olyan helyzetbe, hogy a fentiek közül egyik-másikat produkáltam, megérdemeltem a rémálmaimat, amiből verejtékezve riadtam fel. A rémálmok a köré a tény köré szerveződtek, hogy nem tudom pontosan, hol az útlevelem.
Mert a hálószobakomód-fiókban a megmaradt eurók, a fél pár bizsuk, a beszáradt körömlakkok, a kutya félig megrágott botja és az olyan blokkok között, amiket egyáltalán nem kellene elrakni, biztosan nincs. Az esetleges háborús helyzetre való felkészületlenségem nem pusztán a háborús helyzetre való felkészületlenségem egyértelmű jeleiből látszik – ami nem más, mint hogy nem készülsz sehogy (hiszen nem lehet), csak pánikolsz –, de abból is, hogy azt az egyetlen alapvető, különben békeidőben javallott tanácsot sem fogadom meg, hogy vigyázzak magamra fizikailag. Úgyhogy. Még nem nyílt ki mindkét szemem, amikor a kisnyúlrózsaszín pizsamámban már felmásztam a szoba közepén tárolt mid-century komódokra, hogy a szekrény tetejéről, félálomban, izzadságtól csatakosan szedjem le a szintén kisnyúlrózsaszín bőröndömet, hátha abban van az útlevelem.
De abban sem találtam.
Édes Istenem, pihentem meg a komódhalom pukifóliáján. Részletesen megbeszéltük a tervet a Marcival, aminek az első és legfontosabb lépése az, hogy LEGYEN MEG az útlevelem. Kéznél. A második lépés az, hogy legyen bepakolva egy táska, hogy ha a NATO-katonák beteszik a lábukat bárhova, mi kitegyük. Vagy ha az oroszok teszik magukat ide. Akkor mi át. Tehát ha jönnek, menni kell.

Háborús kisokos:
Ha jönnek, menni kell.

Ha nem számoljuk, hogy már az első lépésnél megbuktam, akkor úgyis megbuktam volna a másodiknál is, mert legyünk őszinték: KI TUDJA, HOGYAN kell bepakolni a háborúban meneküléshez? Fellocsoltam magam az útlevélkeresésből, és visszaájultam a táskakérdésbe. Nem ismeritek a Marcit, biztosan kinyír, ha az óriási rózsaszín bőrönddel jelenek meg.