Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Sosem kér bocsánatot

2017. október 26.

3 perc olvasás

interjú fenty Rihanna
Sosem kér bocsánatot

Rihanna híres rajongóinak kérdéseire válaszol


Bemutatkozó dala, a 2005-ben megjelent és bombasikerré vált Pon de Replay, illetve 2017-es franciaországi kirándulása között, amikor Emmanuel Macronnal nemzetközi oktatási kérdéseket vitatott meg, Rihanna sokkal több lett, mint sima popsztár. Az életében természetesen továbbra is meghatározó szerepet játszik a zene, nyolcadik albuma, a tavaly megjelent Anti a Forbes szerint minden idők egyik legsikeresebb lemeze lett. Ikonstátuszában azonban valami ennél sokkal fontosabbat képvisel: azt, mi mindent érhet el egy nő, ha a saját feltételei alapján irányítja a karrierjét és az életét. Rihanna soha nem fél önmaga lenni, és soha nem kér bocsánatot, legyen szó arról, milyen ruhát visel a vörös szőnyegen, hogyan száll szembe a női test megszégyenítőivel, vagy milyen, tipikusan RiRi-féle új változatot ad hozzá

amúgy is sokrétű személyiségéhez: énekes, színésznő, divattervező, vállalkozó, emberbarát stb., stb.

Ezt a listát most egy újabb szóval egészíthetjük ki: szépségmogul. Az énekesnő megalkuvásra képtelen hozzáállásával most megalkotta régóta várt szépségtermékeit: a Fenty

Beauty by Rihanna vonalat 91 termék alkotja. A tiritarka színekért rajongó, élénkkék és tintafekete rúzst előszeretettel viselő Rihannától kissé szokatlan módon a márka a csillogó, bársonyos, tökéletes bőrre koncentrál, felhasználóbarát highlighterekkel és negyvenféle árnyalatú alapozóval. „A legelső szépségtermék, amit életemben beszereztem, egy alapozó volt – magyarázza a barbadosi születésű énekesnő. – Amikor feltettem, úgy éreztem, mintha varázslat történt volna velem, azóta is imádom a sminket. A Fenty Beautyval az volt a célom, hogy mindent a magam módján csináljak.”

A barátok kérdeznek, Rihanna válaszol

Tyra Banks modell és üzletasszony: Sikeres vagy, és csupa olyan ember vesz körül, aki a kedvedet keresi. Ki mondja meg neked

az igazat? Nekem az anyukám.

Rihanna: Mindenki szélhámos!

Eminem, rapper: Mikor belépsz a stúdióba, nem kelted azt a benyomást, hogy trendeken törnéd a fejed, végül mégis te diktálod a trendeket. Mit keresel, amikor elkezdesz rögzíteni egy lemezt?

Rihanna: Ritkán tudom pontosan, mit akarok, viszont mindig pontosan tudom, hogyan akarom érezni magam. A hangokat mindig az érzések vezetik.

Wyclef Jean rapper: Legutóbb a futball-világbajnokságon láttalak. Ha cserélhetnél a világ bármelyik focistájával, ki lenne az?

Rihanna: Cristiano Ronaldo. Bár ha meggondoljuk, Beckham feleségül vette Posh Spice-t.

Laverne Cox színésznő: Rengeteg ikonikus divatfellépésed volt, és rengeteg kockázatot vállaltál. Amikor 2014-ben a CFDA Awardson Adam Selman ruháját viselted, honnan merítetted a bátorságot, hogy ebben a tökéletes és elegáns, ugyanakkor merész öltözékben jelenj meg?

Rihanna: Kedves Laverne, kihasználtam a mellem adta lehetőséget, mielőtt még elindulnának lefelé. Felismertem a lehetőséget, és éltem vele.

Pharrell Williams zenész, producer: A szó minden értelmében véve álláshalmozó vagy. Mindig arról álmodtál, hogy a művészeted mellett ennyi mindennel fogsz foglalkozni? Vagy csak menet közben jöttél rá, hogy egy sor más dolgot is nagyon jól csinálsz?

Rihanna: Mindig álmodozó voltam, vagy inkább fogalmazzunk úgy, mindig többféle lehetőséget szem előtt tartottam. A szívem mélyén tudtam, hogy az éneklés jelenti a jövőmet, de azon is gondolkoztam, hogy pszichológus, fodrász, bankár, tanár, színésznő, modell vagy pilóta legyek, vagy segélyszervezetnél dolgozzak. Csak azt nem tudtam, hogy végül mindezzel egyaránt foglalkozni fogok!

(...)

A cikk teljes terjedelmében az ELLE magazin 2017. novemberi számában jelent meg

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az ala...
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror fi...
2

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez a világ 1...
3

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Új, döbbene...
4

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Csak az embe...
5

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Mennyit tuds...
6

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

30 ikonikus...
7

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

A 25 legjobb...
8

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ezek is érdekelhetnek

Nagy Borbála...

Nagy Borbála: „Az empátia alapvető a szereplőim felé”

2026.02.24. 9 perc olvasás

A Mambo Maternica rendezője

Gryllus Dork...

Gryllus Dorka: „Teret kell hagyni a jó pillanatok megélésének”

2026.02.18. 7 perc olvasás

INTERJÚ

Oláh József:...

Oláh József: „ Amíg van bennem izgalom, addig van értelme annak, amit csinálok”

2026.01.23. 8 perc olvasás

Parno Graszt

Nefertiti, a...

Nefertiti, a világ első szépségideálja – így másolja ma Rihanna és Beyoncé

2025.12.22. 4 perc olvasás

BEAUTY icon

Tari Annamár...

Tari Annamária: „Az online térbe való menekülés ritkán hoz jó eredményt”

2025.12.18. 15 perc olvasás

INTERJÚ

„Megélni az...

„Megélni az életet” – interjú Csernik Csinszkával

2025.11.25. 9 perc olvasás

ELLE DIGITAL

Olasz Renátó...

Olasz Renátó: „Az őszinteség fontosabb volt, mint egy hagyományos történet”

2025.11.01. 17 perc olvasás

Interjú

Koniorczyk B...

Koniorczyk Borbála: „Ezek a nők fütyültek arra, mi illik”

2025.10.30. 14 perc olvasás

Interjú

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves