Renée Zellweger tényleg elképesztően jó a Judy-ban

A film Garland legsötéteibb éveit mutatja be

A musicalek elárasztották a világot. Bohém Rapszódia, Macskák, Csillag születik, Mamma Mia, és hosszasan folytathatnánk a listát. Rupert Goold legújabb filmje a legendás Judy Garland életét mutatja be. A Judy műfaját tekintve talán osztozik a Bohém Rapszódiával, a két filmet mégsem lehet egy kalap alá venni.

A film Peter Quilter End of the Rainbow darabján alapszik és nem célja bemutatni Garland karrierjének kezdeteit, ahogyan a legrögösebb pillanatait sem. Az a néző, arra vár, hogy Garland felvegye Dorothy parókáját, csalódni fog.

A film közvetlenül Judy Garland halála előtti időszakára fókuszál, amely egyben életének egyik legnehezebb és legsebezhetőbb periódusa. Az alkoholizmus és gyógyszerfüggőség hálójában, gyermekének felügyeletét a színésznőnek át kell adnia az exférjének.

Kétségbeesetten próbál talpra állni, hogy egy jobb életet tudjon biztosítani családjának, ezért elvállal egy londoni fellépéssorozatot. Persze koncertet csak azokon az esteken tud adni, amikor van annyira józan, hogy meg tud állni a két lábán, egy helyben.

Renée Zellweger természetes játéka Judy Garlandként pont annyira jó, mint ahogy azt beharangozták: élethűen és zseniálisan ragadja meg Garland báját és szomorúságát egyaránt. Míg Garland magánélete romokban hever, színpadi perszónája csak úgy szárnyal.

Láthatjuk a színésznőnek azt az oldalát, ahogyan szabadulni próbál a mókuskerékből, gondoljunk az elhíresült mondatára: "Hiszek a szivárványban, egész életemben próbáltam túljutni rajta." - utalva ezzel az Óz a csodák csodája filmre, amivel berobbant a köztudatba.

Judy Garland 1969-ben

Zellweger a filmvásznon lehengerlő alakítást nyújt, szinte teljesen eggyé válik a szereppel, még az énekhangját illetően is (Zellweger utoljára a Chicago filmben énekelt, de hangja alapból egyáltalán nem hasonlít Garlandéra).

Néhány jelenetben visszaugrunk Judy fiatalkori énjére (Darci Shaw), pontosabban arra az időszakra, amikor próbálja elindítani karrierjét Hollywoodban. Ezek a kitekintések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy összerakjuk a kirakós darabjait és megértsük, milyen külső behatások kellettek ahhoz, hogy valaki ilyen sérült felnőtté váljon.

Láthatjuk, ahogyan a filmipar bedarálja a fiatal tehetséget - étvágycsökkentő tablettákat kényszerítenek rá, emiatt alakul ki gyógyszerfüggősége, a filmstúdió egyik vezetője pedig abúzálja.

A stilizált flashback jelenetek kissé emelkedettek, mintha egy tündérmesét negatívan próbálnának bemutatni, de a film maga egyszer sem csap át a camp túlzó műfajába.

A tragikus pillanatokat ellensúlyozzák az üde és könnyed jelenetek: amikor Judy találkozik két brit rajongójával, vagy amikor közelebbről is megismerhetjük a csapongó románcát a fiatalabb sráccal (Finn Wittrock) - aki később az ötödik férje lesz.

A film cselekményét tekintve talán nem lesz száz százalékig kielégítő a Judy Garland rajongók számára, de egy karrier ábrázolásánál sokkal többet kapunk: egy szívszorító emberi történetet – egy miniatűr portré a színésznő életének legfájdalmasabb szakaszáról.

A hazai bemutatóról egyelőre nincs hír.