Olvass bele Szonja German legújabb könyvébe!

Szonja German eredetileg orvos végzettségű, kortárs magyar szerző, marketing szakember, akinek novemberben jelenik meg második kötete. A Három nap egy esztendő ott kezdődik, ahol a számtan, a fizika s néha még a józan ész is csődöt mond. Rébuszoktól mentes, mégis sejtelmes írásaiban az idő legkevésbé sem lineáris, és a 2+2 számtani összege sem mindig négy...

A szerző több kultúra nyomait is viselő látásmódja óhatatlanul eltér a mainstreamtől. Amennyit elvesz a megszokottból, annyit biztosan hozzá is tesz. Kísérletezik a nyelvvel, játszik az asszociációkkal, ha a mondandó úgy kívánja, a műfaji határokat is bátran áthágja. Számára az irodalmi forma csupán eszköz, sosem cél. Ezért annak, aki a szigorúan megszokottat keresi, vagy valami konkrét, kiszámítható irodalmi stílust vár, nem ígérjük, hogy ebben a kötetben megtalálja. 

Az írónő portréja

A Három nap egy esztendő című művében a valóságon innen és túl, hol az álom, hol az ébrenlét mezsgyéjén fonódó tizenhét, látszólag egyáltalán nem összefüggő történet kapott helyet, amelyek közül egybe beleolvashatsz. 

Részlet a "Merre van...?"  című novellából:

" …Adalbert Frantisek tekintélyes és komplex mentális kapacitásának zömét ma is lefoglalta a szüntelen töprengés és agyalás. Vég nélküli, asszociatív, mélyenszántó gondolkodásba merülten, hol felkavaró, hol lelkesítő élményekkel telve, szokásos hazatérési időben, háromnegyed hatkor ismét túlment a saját lépcsőfordulóján. Szomszédja tapintatos figyelmeztetésére visszafordult a rendes haladási irányba, jobbra és balra hálálkodva, saját figyelmetlenségétől némileg zavartan, módszeresen levette bőrkesztyűjét, és minden habozás nélkül becsengetett a saját, tulajdon lakásába.

Mivel otthonában tisztelt személyiségén kívül soha senki nem tartózkodott, szívélyes fogadtatás nélkül maradt. Mérsékelten csalódott, de összességében mégiscsak megkönnyebbült Frantisek, nem létező szakállát simítva, megszokásból töprengett egy keveset, aztán lendületesen rácsapott tenyerével magas, megvilágosodott homlokára, és sietősen kibányászta ingzsebéből a kulcsot.

Most, hogy végre-valahára ismét bent tudhatta magát oly megszokott és dédelgetett magányában, egyszemélyes, meghitt, agglegényes otthona melegében…, végre levehette a ruháit. A legnagyobb megkönnyebbülést Frantisek számára az alsóneműjétől való megszabadulás pillanata jelentette. „Ó, azok az átkozott zoknik és a nyomorult fecskealsó!” Valóságos megvetéssel nézett utánuk, amikor a kis gyűrött csomó a szennyesben végezte a napi „pályafutását”. „Utálatos testi béklyók!” – csúszott ki a száján. 

Az évek alatt precízen megkoreografált, már-már mesteri dobás után Frantisek haladéktalanul górcső alá vette tulajdon testét. Itt-ott nyomástól kissé érzékeny, halovány rózsaszín, hullámos csíkok tarkították hősünk sápadt bőrét. Mint a földi szenvedésének hű bizonyítékaira, gyöngéden, majdhogynem részvéttel tekintett le rájuk. Minekutána odaadó gondoskodással megvakargatta az érzékeny nyomokat, valamint megadta nekik a szellőzés hőn áhított luxusát, elhatározta, hogy kedves szokásához híven, s a hűvös évszak dacára, ezen a késő őszi estén is meztelenül fog aludni…"