Quantcast

Incredible women

Lesták Bedő Eszter: „Felemelő érzés látni, ahogyan az élő zene elvarázsolja az embereket”

Lesták Bedő Eszter: „Felemelő érzés látni, ahogyan az élő zene elvarázsolja az embereket”

Fantasztikus nők, lenyűgöző életutak – Incredible women sorozatunkban olyan inspiráló történeteket mutatunk be, melyekből mindenki erőt meríthet. Ezúttal Lesták Bedő Eszter hegedűművésszel, hangversenymesterrel beszélgettünk.

„Fontos elmondanom, soha nem törtettem az újabb feladatokért, csak véletlenül mindig megtaláltak. Véletlenek persze nincsenek” – mondja úgy, hogy a világ működését leállító járvány évében, tavaly is körülbelül 120 koncerten játszott. Ha nem jöhet el a közönség a vírus elől lelakatolt MÜPA-ba, az elszánt muzsikosok mennek az emberek közé. Társaival felpattant egy kisteherautó platójára, és városszerte muzsikált 20-30 km/órás sebességgel közlekedve, de azért nem csak andante. Felléptek emellett társasházak udvarain, templomokban és idősotthonokban, Eszter a projektvezetője az élő zenével ritkán találkozókat elvarázsoló előadásoknak. Amikor a legnagyobb volt körülöttünk a baj, ők akkor jótékonykodtak a legtöbbet. „Mert jótékonykodni jó. Felemelő érzés látni, ahogyan a meglepetés élő zene elvarázsolja az embereket” – ad magyarázatot.

Négyévesen döntött, hegedűművész lesz, negyvennyolc évesen jutott oda, saját hangszert készít az ő kezére Popara Nikola. Ez így csak 2,5 milliójába került, de a 300 éves mintapéldány 1,5 milliárd forintot ér. Mindig kevesebbet gyakorolt kortársainál: egészséges gyermekkori lustasága miatt kislányként legföljebb napi 2-3 órát, főiskolásként 4-5-öt, manapság összejön a 7-8 is ennyi fellépés mellett. Így is találkozott az ínhüvelygyulladástól a boszorkánylövésig számos klasszikus zenésznyavalyával, a violino megszólaltatása előtt és után is melegíti és nyújtja izmait a sérülések elkerülése érdekében. 

Muszáj vigyáznia magára, immár 35 éve – azaz 15 éves korától – vezeti az Erkel Ferenc Kamarazenekart, 19 éve meghatározó tagja a világklasszis Budapesti Fesztiválzenekarnak (plusz játszik még két másik csapatban), Fischer Ivánnal négy kontinens 40 városában lép fel egy-egy járványmentes évben.

Kedvessége és közvetlensége ellenére beszélgetésünk közben kiderül, mindig bátran beleáll a kemény döntésekbe, kizárólag a minőség érdekében. Tizenéves diákként lecseréltette a szüleivel a hegedűtanárát, huszonéves főiskolásként kilépett egy évre az Erkelből, harmincas anyukaként kisbabája szoptatásának a befejezése előtt utazgatott már külföldre. „Ebbe nőtt bele mindhárom gyerekünk. Részemről ez nem áldozat volt, ők pedig nem elszenvedői ennek, hiszen a távollétemben a férjem volt velük.” Ma mindannyian rendkívül büszkék az édesanyjukra, aki körül ugyan még nem éri el az ötven százalékot a színpadon muzsikáló nők aránya, de évtizedről évtizedre határozottan növekedik. Évszázadokig a zene közelébe se mehettek a nők (olvasmánytipp: Fanny Mendelssohn élete), de ma már a zenekarok 99 százaléka átláthatatlan függöny mögé ülteti a próbajátékra jelentkezett muzsikusokat, a felvételükről döntők azt sem tudják, szoknyát avagy nadrágot visel a szemük elől elrejtett muzsikus. Csak az életre keltett zene hangja számít, számos szakmával ellentétben a fizetések is azonosak férfiaknak és nőknek a művészvilágnak ebben a sarkában.

Eszter szerint a nemzetközi sikernek nincs objektív mércéje a klasszikus zene világában, az elismertségére pedig azt mondja, sosem foglalkozott vele. Versenyekre se nagyon járt, azért van pár díja. Csak végzi a saját munkáját, a nyitás óta ismét csodás akusztikájú koncerttermekben. Ha van némi ideje, kezei pihentetése helyett kötöget. Puha babatakarókat a majdani unokáknak, de a szépre fogékony zenésztársait is öltözteti. „Az igazgatóasszony, és több barátnőm a zenekarból lenézte rólam a poncsómat, most kötök nekik is ugyanolyat.”

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.