Quantcast

Cultural appropriation

Kulturális kisajátítás vs. kulturális megbecsülés: mi a különbség?

© Frazer Harrison/Getty Images for Victoria's Secret

Hogyan lehet a kulturális hatások ünneplése és a velük való visszaélés közötti vékony határvonalon egyensúlyozni? Tina Charisma, az Elle újságírója ennek járt utána.

A kulturális kisajátítás (angolul cultural appropriation) mindig is vitatott fogalom volt. Az alapja a gyarmatosításban keresendő, amikor a fehér gyarmatosítók idegen országokat és helyeket fosztogattak, és kulturális műtárgyakat loptak el.

Erre számtalan példa akad a történelem során, de hogy csak néhányat említsünk: a tizenkilencedik században titokban sírok ezreit nyitották fel, mert a nyugati műkereskedők annyira szerették volna megtalálni az indiánok kincseit, amelyeket aztán eladták az európai piacon. Az afrikai Ashanti régióból származó arany kincseket egykor Ghánából vitték el egy fosztogató akció során, most pedig a londoni Victoria & Albert Múzeumban vannak kiállítva. A múzeumtól a mai napig várják, hogy tisztázzák, hogyan jutottak a gyűjteményükhöz, különösen azokhoz a darabokhoz, amelyeket a brit csapatok loptak el.

Kolumbusz Kristóf egyszer azt mondta: „Az arany kincs, és aki birtokolja, az bármit megtehet, amit csak akar... Az ilyen országok végtelenül sokat profitálhatnak belőle.” Szavai talán nem közvetlenül a kulturális kisajátításra vonatkoznak, de rávilágítanak az imperialisták hozzáállására. Ők mindent birtokolni akartak, meghódítva és kisajátítva olyan dolgokat, amelyek valójában más országok és kultúrák tulajdonát képezték.

A különbség a kisajátítás és a megbecsülés között

Manapság a kulturális kisajátításnak sokféle formája van – láthatjuk a zenei fesztiválokon, ahol a bulizók olyan ruhákat viselnek, amelyek mások kultúrájának szerves részét képezik. Jelen van a divatban – 2019-ben a Gucci nagy bajba került, mert a márka 600 euróért árult egy turbánt, amely valóban nagyon hasonlított a szikh kultúra turbánjaira. A Dolce & Gabbana pedig azután került nagyító alá, hogy a sanghaji kampányuk részeként olyan videókat tettek közzé, amelyeken egy kínai modell pálcikával próbál tésztát és pizzát enni. De a Victoria's Secret tervezőit is rendszeresen vádolják kulturális kisajátítással, mivel többször is bizonyos törzsek jellegzetességeiben küldték ki modelljeiket a kifutóra; a medvebőr ruháktól kezdve a szarvasbőrből készült rojtokon át a maggyöngyökből készült kiegészítőkig.

A hírességek körében is gyakran találkozunk ezzel: gondoljunk csak Justin Bieber rasztafrizurás szelfijére, vagy Miley Cyrus 2015-ös VMA gálán viselt frizurájára. Gwen Stefanit is kritizálták már a módszeres kulturális kisajátításáért a Harajuku Girl háttértáncosnői miatt. Még Adele is össztűz alá került 2020-ban, amikor az Instagramon megosztott egy fotót, amelyen a Notting Hill-i karneválon hagyományos afrikai frizurát viselt.

Az, hogy pontosan mit tekinthetünk kulturális kisajátításnak és mi inkább egy kultúra elismerése, nehéz kérdés. Sokféle szempontot kell mérlegelni, de talán a legegyszerűbben úgy lehet leírni: a kisajátítás vagy gúnyolódik egy kultúrán, vagy egy kultúra hatásait (zene, életmód, divat) használja fel a saját hasznára. A kulturális kisajátítás legegyértelműbb jellemzője, hogy a „kölcsönzés” átfordul „kihasználássá.” A kérdés tehát: tiszteletben tartjuk a kultúrát, vagy jogtalanul kihasználjuk azt?

Térjünk vissza egy pillanatra a brit énekesnő példájához: nem a bantu konty hozta meg a sikert Adele számára. A fotót a Notting Hill-i karnevál tiszteletére posztolta – szó sem volt arról, hogy kihasználta volna a frizuráját vagy a jamaikai bikinifelsőjét. Egy olyan esemény megünneplésének lehettünk szemtanúi, amely további teret biztosít a fekete közösségnek, és lehetőséget ad nekik, hogy kifejezzék magukat. Ez inkább a kulturális megbecsülés, semmint a kulturális kisajátítás példája volt.

Kutatás és megértés

„Az igazi megbecsüléshez hozzátartozik a megértés” – mondja James Young filozófiaprofesszor, a Cultural Appropriation and the Arts című könyv szerzője. „Például egy zenei stílusnál tudni kell valamit a történetéről, a hozzá kapcsolódó szokásokról, a kultúrában betöltött szerepéről és arról, hogy mit fejeznek ki vele. Számos példa van arra, hogy az emberek egy másik kultúra termékeinek rajongóivá vagy ismerőivé váltak. Például Edmund de Waal: The Hare with Amber Eyes című művében egy zsidó család a japán netsuke figurákat csodálja. Nincs szó kisajátításról, mert nem ők maguk készítik a figurákat.”

Fontos megérteni, hogy a kulturális kisajátítás miért jelent problémát oly sok marginalizált közösség számára. Ha úgy döntünk, hogy bizonyos kultúrák aspektusait beleszőjük az életünkbe, elengedhetetlen, hogy megértsük, hogyan kerültek oda. Más szóval, meg kell értenünk a történelmi kontextust. „Az elfogadható kisajátítás a valódi megbecsüléssel kezdődik, és ez a megértéssel kezdődik – mondja Young professzor. – Ha valaki megért egy kulturális terméket, kisebb valószínűséggel használja azt sértő vagy egyéb helytelen módon. Például kevésbé valószínű, hogy valami szent dolgot helytelenül használunk, ha értjük, hogy mi is az. És bizonyos helyzetekben engedélyt kell kérni. Egy kultúra szakértőinek tisztelete és megbecsülése alapvető fontosságú. Tehát nem állíthatjuk magunkat szakértőnek.”

Young a kulturális kisajátítás és a kulturális megbecsülés közös példájaként Eminemet említi: a zenészt „egy afroamerikai zenei stílus sikeres művelőjeként fogadják el, amelyet jellemzően afroamerikai zenészek játszanak. Tiszteletben tartja az általa kisajátított kultúrát, és ezért megbecsülik.”

Tanulni egymástól, kisajátítás nélkül

A kulturális kisajátítás sértő azok számára, akiknek a kultúráját ellopják és felhasználják, különösen annak fényében, hogy a történelem során a kisebbségekkel és hagyományaikkal milyen rosszul bántak. A fekete nők például még mindig az egyik leginkább marginalizált csoport az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, valamint más nyugati országokban is. Rengeteg statisztika bizonyítja a velük kapcsolatos egyenlőtlenségeket a gazdaság és az egészségügy terén. A kinézetünket rendszeresen kigúnyolják és nem tisztelik. Emlékszem, amikor bizonyos fekete frizurák nem voltak elfogadhatóak az iskolámban, de Kim Kardashian minden gond nélkül viselhetett afrikai fonatokat – ez egyértelmű példa arra, hogy az egyik csoport bajba kerül, ha valamit visel, miközben egy másik csoportot menőnek vagy divatosnak bélyegeznek emiatt.

Egymás kultúrájának részeseivé válni egészséges módja annak, hogy egy társadalomban éljünk, és tanuljunk egymástól. De amikor ezt úgy tesszük, hogy nem tiszteljük a marginalizált csoportok kulturális hatásait, vagy nem teszünk erőfeszítéseket a problémáik megértésére, akkor a megbecsülés kisajátítássá válik. Itt az ideje, hogy elkezdjünk ezen dolgozni.

Forrás: Elle