Quantcast

Lecsendesedés

Kik azok a koreai silent vloggerek és miért kell tudnod róluk?

A szándékosan a mindennapi életet bemutató videók segítettek elfogadni a hétköznapokat egy olyan időszakban, amikor azokon kívül szó szerint nem volt semmi más.

Egy koreai nő, akinek soha nem látjuk az arcát, laza fehér ingben és nadrágban hagymát mos. Feliratok segítségével magyarázza el nekünk, hogy éppen kimchi bokkeumbapot készít. A kamera a kezére fókuszál, ahogyan a hagymát apró darabokra szeli. Közben nem szól háttérzene, nincs semmilyen hang vagy beszélgetés. Ahogyan tojást süt, hallani lehet a sistergő olajat és a háttérben folyó víz neszeit. Ezt az egyszerű ételt egyedül eszi meg egy kis asztalnál, egy fehér szalvétát alátétként használva. 

Ezután bepakolja a mosógépet, és közben elmeséli, hogy azóta nem használ öblítőket, amióta rájött, hogy azok mikroműanyagot tartalmaznak. A kamera ráközelít a mosásra, látjuk, ahogyan szürke ruhái megfordulnak a gépben. Miután befejezi esti feladatait, vizet önt poharába, és szárított cukorrépa-chipset ad hozzá, ami beszínezi azt rózsaszínre. Ha egy kis pihenésre vágyik, elmegy sétálni a kutyájával, és bingsut rendel. Zuhanyzik, mosogat, az este végén pedig bebújik ágyába. Soha nem fedi fel kilétét, nem mutatja meg az arcát, és ahogy a képernyő elsötétül, csak annyit kérdezek magamtól: "Hogy jutottam ide, hogy a világjárvány idején egy ismeretlen nőt nézegetek a YouTube-on?"

Mások kitalált életével akartam telítődni 

Ugorjunk csak vissza 2020 elejére. Amikor a Covid-19 a keleti partra is begyűrűzött, a férjemmel leültünk beszélni brooklyni lakásunkban. Én várandós voltam, a férjem pedig rezidens orvosként dolgozott, aki nem tudta, hogy vajon a frontvonalra küldik-e, és mindketten féltünk. Az első hónapokban, amikor mindenhol szirénazúgást lehetett hallani és a hírek csak a fertőzésről szóltak, teljesen szétestem.

Nem tudtam dolgozni. Aggódtam. Sírdogáltam. Esténként képtelen voltam a a korábbi, terhességem előtti "bűnös" szokásaimat végezni, egyszerűen csak bekapcsoltam a tévét. Eleinte a dráma, az akció, a felfokozott érzelmek érdekeltek. Ide nekem az összes Ozark-évadot, Bosszúra éhesen vagy Utódlás-részt, és a My Mistert. Egy ideig jólesett mások kitalált életével telítődni, teljesen elzárkózva a sajátomtól.

De ahogy eltelt egy év, ezek a műsorok már nem hozták el számomra a megnyugvást. Zúgott az agyam a különböző Zoom-meetingektől, Zoom-tanóráktól, Zoom-hívásoktól. Égzengés és lenyűgöző látvány helyett valami könnyedebb szórakozásra vágytam, lehetőleg koreaiul, az anyanyelvemen. Ekkor hívta fel a figyelmem Deb barátnőm a néma vlogokra: "itt egy növekvő közösség van, ahol talán megtalálod, amit keresel", mondta.

TudAtos jelenlét a rutin cselekvésekben

Így kötöttem ki először 슛뚜sueddu YouTube-csatornáján. Láttam, hogy bizony nem én vagyok az egyetlen, a 10 perces "nyáresti rutin" című videóját ekkor már több mint két milliónak látták. Ahogyan a többi koreai vlogger teszi ezen a folyamatosan növekvő réspiacon, sueddu is olyan, általunk érdektelen rutinnak tartott cselekvéseket vesz fel, mint mikor lehúzza a függönyt vagy letörli a pultot.

Ezeknek a csatornáknak egyébként többségében nők az alkotóik, és leginkább helyiek. Bár régimódinak és idejétmúltnak tűnhetnek, ha leértékeljük őket csak azért, mert a saját háztartásukban készítik videóikat, éppen a legfontosabb célt veszítjük szem elől: mialatt az egész világ az otthonába kényszerült, ezek a "néma vloggerek" a slow életstílus bemutatásával hangsúlyozták a csend és az egyszerűség megbecsülésének jelentőségét.

Gyakran egyértelműsítik számunkra, mit is jelent a minimalizmus, nagyszerű tippeket adnak a hulladékmennyiség csökkentésére és a fenntarthatóbb élet kialakítására. Ezek a vloggerek éppen azt a fajta tudatos jelenlétet mutatják be, amelyet mi is próbáltunk kialakítani magunkban, főleg az elmúlt év folyamán.

Értékelni a mindennapokat

Nyilvánvaló, hogy ezek az alkotók valami olyanra éreztek rá műsoraikkal, amire szüksége volt az embereknek, mert hatalmas, odaadó követőtábort építettek maguk köré. Egy másik vlogger, 그린 haegreendal olyan főállású anya, akinek a legnépszerűbb, "11 tojásos étel, amit most próbáltam ki először" videóját 8,9 millióan látták már.

Persze a kisfilm nem csak a tojásról szól. A videó egy ideális, álomszerű képpel indul, ahol a lágy szellő egy fehér függönybe kap bele, a háttérben pedig madárcsiripelés hallatszik. A vlogger feliratok segítségével üzeni számunkra a következőket: "Fiatalabb koromban nem szerettem a hétköznapi dolgokat. Azt hittem, hogy azok értéktelenek." Mivel a videóban a továbbiakban viszont egy igen egyszerű, serpenyőben sült tojást mutat meg, egyértelmű számunkra üzenete: értékeljük a mindennapokat!

Aztán ott van수린suzlnne, az egyetemi hallgató, akinek majdnem 2 milliónak látták azt a videóját, ahol 50 percen keresztül síri csendben tanul. Ki tudnánk találni vajon ennél hétköznapibb dolgot?

A nyugalom szigete

Természetesen ezek a videók egyáltalán nem izgalmasak. A feliratok és az egyszerű kameraállások egy percig sem keltik bennünk a kukkolás érzetét. A felvételek a mindannyiunk számára ismerős, apró pillanatokra összpontosítanak - és éppen ebben rejlik varázslatuk, mert nem a bennük tapasztalt csendes nyugalom ellenére sikeresek a videók, hanem éppen ezek miatt.

A vloggerek nagyon értenek ahhoz, hogyan teremtsenek álomszerű, meleg légkört videóikban a finom földszínekkel. A filmekben nagyon kevés a kommunikáció, inkább a mindennapi élet neszeit használják, a kávédarálás zaját vagy a tollkarcolás hangját a papíron. Ha zene szól a háttérben, az is nagyon lágy és természetes.

A felvételeik elragadóak, mind képileg, mind hangzásilag, a közönség rajongása azonban ennél mélyebben gyökerezik. Sueddu "nyáresti rutin" című videója alatt a kommentekben valaki megköszönte, hogy emlékeztette őt az egyedül élés örömeire, miután felfedte magáról, hogy nemrégiben vált el férjétől. Egy másik ember azt írta, "ez egy végtelenül békés videó, amitől úgy érzem, hogy az életem nagyon egyben van."

Önmagunk kényeztetése az apró pillanatokban rejlik

Milyen érdekes, hogy egy vadidegen nő videójának megtekintése közben a nézők úgy érzik, hogy az ő életük jobb, mint azé, akiét nézik. Mennyire különbözik ez a közösségi médiában már megszokott influenszer-kultúrától, ami abban gyökerezik, hogy mások vágyakozzanak a te életedre, féltékenyek legyenek rád és azt lássák meg, ami nekik hiányzik - ami aztán persze jól megágyaz majd a szponzorált hirdetéseknek.

A YouTube-sztárok általában figyelemfelkeltőek és hangosak. A hangsúly leginkább az arcukon és a külsőségeken van, különösen a nőknél. A néma vloggerek levetkőzik ezeket a manírokat. Mivel nem világos pontos identitásuk, így bármelyikünk lehetne ez a nyugodt, összeszedett figura. Akár még én is.

Az énmarketing és a self-branding korszakában ezek a névtelen videók valóságos ellenszerként hatnak. Miközben sokan fordultak a jóga, a különféle wellness-kiegészítők és a mindfulness más formái felé, hogy kitöltsék az információval telített társadalmunk által megtapasztalt ürességet, ezek a nők emlékeztetnek bennünket arra, hogy az öngondoskodás nem csak divatos termékek vásárlásáról és a kapitalista kényeztetésről szól. Sokkal inkább arról, hogy tudatosan figyeljünk a napjainkat bearanyozó apró pillanatokra.

Ezek a videók sokat segítettek, amikor belefásultam a rutin tevékenységekbe, és bágyadtnak, nyugtalannak, elégedetlennek éreztem magam – mint oly sokan az elmúlt évben. A néma vloggerek olyan őszinteséget közvetítenek, ami tudatosan elmarad a trendektől és talán már túlságosan is csöpögős a mindig szarkasztikus internetkultúra számára. Én mégis ezt szeretem bennük a legjobban. Minél többet néztem őket, annál inkább megváltozott a perspektívám. Ahelyett, hogy végigrohannék az otthoni munkán, hogy aztán gyereket nevelhessek, azon kaptam magam, hogy a nappali ablakain át beáramló fényben gyönyörködöm, vagy a konyhából szállingózó petrezselyemillat csiklandozza az orromat. Csak nézem, ahogy a vízipálma zöldell az ablakpárkányon, vagy elmélyülten figyelem a kisfiam rózsás arcát, ahogy a karomban alszik. Minél több időt töltöttem a jelenben, teret engedve ezeknek az apró örömöknek, annál inkább kinyílt az életem és megnyúlt az idő, én pedig végre fellélegezhettem. Lehet, hogy a koreai vloggerek névtelenek, de elképesztően erősek. Arra emlékeztetnek minket, hogy adjunk hálát, éljünk tudatosan – és csak legyünk.

Forrás: ELLE