Monumentalitás a szecesszió jegyében – a Kazinczy utcai zsinagóga rejtelmei

A Kazinczy utca környékére budapesti lakosként az ember csak akkor megy, ha nagyon muszáj. Brit legénybúcsúk és a világ minden nyelvén beszélő táblákat és esernyőket követő csoportok hömpölygésében, a macskaköveken billegve nem könnyű az építészeti értékekre figyelni, pedig a falak rengeteg történetet tudnának mesélni. 

A szecesszió modern, letisztult ágazatának egyik különlegesen érdekes és szépséges emlékét, a Kazinczy utcai orthodox zsinagóga épületét is itt találjuk meg. 

A Kazinczy utca titkai

Ha a Király utca felől érkezünk, a Kazinczy utca legapróbb épülete, az 55-ös szám alatt álló ház különlegesen gazdag történetekben. Legutóbbi funkciójaként kocsma volt, amit kilencszeres kenuvilágbajnokunk, Wichmann Tamás hozott létre 1982-ben – tehát a jelenlegi bulinegyedet jócskán megelőzve, Szent Jupát, majd Wichmann néven hosszan várta a szomjas vándorokat (és az éheseket is, ó, azok a rántott húsos szendvicsek). A legutóbbi években többször felmerült a lebontása, és bár jelenleg is bizonytalan a sorsa,  – noha építészeti értelemben talán nem a leglátványosabb – a pesti zsidónegyed egyik utolsó hiteles emléke, amit civil és szakmai szervezetek szerint érdemes lenne megőrizni. Egyelőre nincs biztosan eldöntve sem a lebontása, sem a sorsa. Csak annyi biztos, hogy nagyon is élő a vita és a múlt emléke él az utcán, amely korábban volt kártyakészítő műhely, bordély, teozófus központ és legendás kocsma is.

Emléktábla is hirdeti, hogy Schneider József kártyműhelye állt itt, ahol 1836-ban az első magyar kártya is készült. Az eredetileg egyalakos, nehezen forgatható kártyalapok helyett Schneider József tükörképes lapokat kezdett készíteni, amelyeken Schiller Tell Vilmos című drámájának szereplői jelentek meg. Nem a magyar történelemből merített, mivel az osztrák cenzúra ebben az esetben azonnal betiltotta volna a kártyákat. Egy német színmű figuráinak felhasználása viszont nem váltott ki hasonló ellenállást, így a pakli akadály nélkül terjedhetett. Ruházati kereskedés, bordélyház és a Teozófiai Társaság is helyet talált benne, utóbbinak XX. század eleji működésére emlékeztetnek a tölgyfakapu misztikus jelei. A füles kereszt, amely az ókori Egyiptomban a feltámadás jelképe volt, a kettős háromszög, ami a szellem és az anyag egységét fejezi ki, valamint a farkába harapó kígyó, amely a kezdet és a vég nélküli örökkévalóságot idézi. Külön figyelmet érdemel a két, eltérő irányban ábrázolt szvasztika is: az egyik a természetes folyamatok lassítását, a másik azok gyorsítását jelöli – ez a jelkép tehát itt még eredeti, keleti értelmében szerepel, szöges ellentétben azzal, ahogyan a náci propaganda később kiforgatta és saját céljaira kisajátította. A ház a második világháború idején a pesti gettó határán állt, és a visszaemlékezések szerint csillagos házként tartották számon. Az utóbbi években több alkalommal is felmerült a bontásának lehetősége, ami komoly felzúdulást keltett, hiszen nemcsak a ház építészeti sajátosságai, hanem történeti rétegzettsége és kulturális jelentősége is figyelemre méltó.

Mika Tivadar egykori háza mulatóként és titkos múzeumként üzemel, a szecessziós lakóházban a XX. században a névadó által alapított vas-és rézárugyár működött. Az ipartörténetileg, városképileg és építészetileg is jelentős épületet is fenyegette a lebontás réme,  a civil kezdeményezés azonban meg tudta menteni ettől a sorstól. A 37-41-es házszámok alatt egykor lakóházzal egybeépült szalámigyár állt, és cukrászműhelyt is rejtett, az épület ugyan eltűnt, de finom falatokból most sincs hiány, a Kőleves kert étterem található itt. 

A Dob utca zsebtolvajai

Mielőtt elérünk célunkhoz, a Dob utca sarkán emlékezzünk meg egy híres, de inkább hírhedt intézményről, ami az utca nevét is adta. Itt állt ugyanis a XIX. században Drei Trommel, azaz Három Dob vendéglő, amihez kedves anekdota is fűzódik, Ágai Adolfot idézve meséli el az Új Kelet 1940-ben. A történet szerint az akkor tinédzser Bloch Móricz – aki később Ballagi Mór néven vált híres tudóssá – Pestre érkezésekor itt szállt meg, de nem tölthetett itt nyugodt éjszakát, ugyanis alig hajtotta álomra fejét, hamarosan sűrű csilingelésre ébredt. „A rengeteg szoba közepén vele egyivású fiú állott, jobban mondva: támolygott egy szintén támolygó zsámolyon. Előtte apró csengetytyűkkel telitűzdelt báb. Ennek szűk zsebéből úgy kellett kihúznia az odarejtett krajcárt, hogy valamennyi csengettyű néma maradjon. A zsebtolvaj-növendék vizsgamutatványa volt ez. Csak ha ezt megállta, szabadítják rá az emberiségre... A kis vándor megértette, hová tévedt és nehogy őt is beleártsák ebbe a mesterségbe, falnak fordult és hangos horkolással játszotta a mélyen alvót. Kora reggel aztán kiosont a veszedelmes házból.” Ugyan Victor Hugo nagy klasszikusában, a Notre Dame-i toronyőrben is olvashatunk nagyon hasonló történetet, Bloch/Ballagi ragaszkodott ahhoz, hogy az eset nem az irodalmi fantázia, hanem nagyon is a valóság szüleménye. 

Haladjunk tovább, hamarosan megérkezünk a szecessziós zsinagóga építészet egyik kiemelkedő alkotásához, a Kazinczy utca 29-31-es szám alatt álló épületkomplexumhoz. 

Monumentalitás és szecesszió

A magyarországi zsidóság a XIX. század második felében három irányzatra szakadt. A hagyományokhoz legjobban ragaszkodó orthodox közösség (a neológ és a status quo ante hitközségek mellett) számára tervezett komplexum vallási funkción túlmutat. Tervezésekor az ortodox közösség igényeit figyelembe véve olyan közösségi komplexumot hoztak létre, amelyben helyet kapott iskola, óvoda, étkezde és konyha is. A hitközségi vezetőkből és építészekből létrehozott zsűri, ami az 1909-es évben kiírt pályázatra beérkezett terveket elbírálta, nem a végül elkészülő terveket választotta ki eredetileg nyertesként, de az utókor szerencséjére végül a századforduló kiemelkedő építész-és testvérpáros Löffler Béla és Sándor tervei készültek el. A Kazinczy utcai zsinagóga minden tekintetben kiemelkedik a korszak magyar zsinagógaépítészetéből: a Lechner Ödön-féle magyaros szecesszió és a bécsi késő szecesszió elemei egyszerre jelennek meg benne. A szűk telek ellenére a Löffler testvérpár olyan tömegalakítást hozott létre, amely monumentalitást sugároz, az utca keskenysége ellenére is.

A zsinagóga tervezése során a Löffler fivérek ügyesen fordították előnyükre a kedvezőtlen adottságokat. A Kazinczy utca ezen szakasza rendkívül szűk, a zsinagógával szemben lévő házak szinte karnyújtásnyira állnak, ezért az épületnek nincs igazán „tere” – nem lehet rálátni, mint egy klasszikus templomra. Ezt a hiányt a tervezők úgy oldották meg, hogy az épület tömegét teraszosan tagolták, és az utcavonal kisebb töréseit kihasználva lépcsőzetes, előreugró épületrészeket alakítottak ki. Az épület alaprajza két fő tengelyre épül, és a bal oldali, előreugró tömeg révén úgy fordul a Wesselényi és Dohány utca irányába, mintha vizuálisan lezárná az utcát – ezzel szinte térhatást teremt egy egyébként szűk városi környezetben. Az épület ezzel nemcsak fizikailag vált nagyszabásúvá, hanem szimbolikusan is. Tömegformálása, magas travertinburkolat a középkor hangulatát idézi, a homlokzat felső részét egy kétszintes kőpárkány koronázza meg, amely a mezopotámiai templomok monumentális formáira emlékeztet. Építészeti formanyelve különlegesen keleties, középkori hangulatot teremt és az ortodox közösség világszemléletét és zártabb értékrendjét a vallási hagyományokhoz való ragaszkodást is remekül tükrözi.

hagyomány és modern

A zsinagóga visszafogott, saját korában kifejezetten újszerű megjelenése jól példázza azt, hogyan ötvöződhet a hagyomány és a modernitás egy épületen belül. Díszítése mértéktartó: nem borítja be az egész homlokzatot, inkább szigetszerűen jelenik meg, nagyobb, üres téglafelületekkel váltakozva. Ez a letisztult megoldás egyfelől a szecesszió keleti ihletésű vonalát követi, amelyet Lechner Ödön képviselt, másfelől pedig kapcsolódik azokhoz az építészeti törekvésekhez, amelyek a zsidó hagyományokat és a magyar honfoglalás motívumait próbálták egymáshoz közelíteni. A hangsúlyosan nyerstéglás, anyagszerű felületek és a díszítések ritmusán erősen érezhető Lajta Béla hatása – aki mellett korábban dolgozott a testvérpár – , aki hasonló megközelítést alkalmazott például a Vas utcai kereskedelmi iskola vagy az Abonyi utcai zsidó gimnázium esetében is.

A székház karakterét leginkább a markáns lépcsőháztömb és a termeket díszítő, Róth Miksa által készített festett üvegablakok határozzák meg. A zsinagóga homlokzata letisztult, visszafogott hatást kelt. A falat főként sima, klinketégla borítja, amit csak néhány ablak és díszítés tör meg. Az alsó részen keskeny, függőleges ablakok sorakoznak, középen pedig egy dombormű kapott helyet, amelyen Mózes kőtáblái és növényi motívumok láthatók. A téglaburkolatot itt-ott kőből készült életfák törik meg, tovább gazdagítva a homlokzat ornamentikáját. Fent öt boltíves ablak nyílik egymás mellett, ezek szinte összefonódnak, és a rájuk nehezedő kőoszlopok még jobban kiemelik őket a homlokzatból. Díszítőelemként jelenik meg egy héber nyelvű felirat, lapos domborműként kialakítva: „Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza és ez az égnek kapuja.” (1 Móz. 28,17.)  A plasztikus, erőt sugárzó betűk fölött stilizált növényi motívumok és egy félköríves kagylódísz-sor fut végig, amelynek gyöngyeit Dávid-csillagok váltják fel. 

A XX. század viszontagságai 

A Kazinczy utcai zsinagóga használatbavétele után az ortodox pesti zsidóság vallási és kulturális központjává vált. 1928-tól mikve, azaz rituális fürdő is működött az épületben, egészen a második világháborúig. A fürdőt csak évtizedekkel később, 2004-ben nyitották meg újra. A zsinagóga és a hozzá tartozó épületegyüttes 1944-45-ben a pesti gettó területére esett, a háborús események következtében megrongálódott, berendezésének egy része megsemmisült. A háború után az épületet helyreállították, és a belső tereket is igyekeztek rekonstruálni. Az ezt követő évtizedekben azonban a zsinagóga műszaki állapota fokozatosan leromlott: először fűthetetlenné vált, majd a 20. század végére már statikai szempontból is veszélyessé. Az ortodox hitközség ebben az időszakban használatba kapta az ELTE szomszédos Tanárképző Főiskolájának egyik földszinti szárnyát, hogy ott folytathassa közösségi tevékenységeit. A zsinagógát a XX. század elején felújították, most belső terei újra a megújulás felé tartnak, jelenleg is tartanak a munkálatok. A Löffler fivérek munkássága szerves része Budapest városképének. Stílusuk ötvözte a korszerűséget és a hagyományt, az ornamentikát és a funkcionalitást. A Kazinczy utcai zsinagóga pedig méltó emlékműve közös tehetségüknek, és máig élő szimbóluma a magyarországi ortodox zsidóság múltjának és jelenének.