Budapest épített örökségének szépsége – elfogultság nélkül kijelenthetjük – világszerte híres. Irodalmi és képzőművészeti alkotások, újságcikkek és az utóbbi években idelátogató rengeteg forgató- és turistacsoport is ékesen bizonyítja, a budapesti épületek megérdemlik a figyelmünket.
A főváros csodáit felvonultató szubjektív válogatásunk ehhez nyújt segítséget. Kevésbé ismert és ikonikus budapesti épületeket mutatunk be, amik kivétel nélkül egyedi értéket képviselnek. A külcsín mellett pedig várostörténeti érdekességeket, különleges intézményeket, üzleteket és lakókat is megismerhetnek a Budapest titkaira kíváncsi olvasók. Ezúttal egy különleges, vakolatból és kovácsoltvasból készült „virágoskertet” ismerhetünk meg, ami a Thököly út 46-os szám alatt található. A dudaszótól és kipufogó gáztól terhes környék gyönyörű szecessziós épületete igazi kuriózum, város - és építészettörténeti érdekesség.
Az 1873-ban létrejött város életének első 25 évében őrült tempóban fejlődött, lakosságát háromszorosára, épületeinek számát pedig duplájára növelte az egyesítéstől a századfordulóig tartó időszakban. A boldog békeidők historizáló, neo-stílusai mellett a XX. századtól kezdve egyre inkább új stílusnak hódoltak a korszellemmel haladó építészek. Az egységes városképet védő intézkedések okán a sokak által gyanakvással kezelt szecesszió jegyében megálmodott épületek kezdetben csak a város külterületének számító, kevésbé fontos útvonalakon jelenhettek meg. A szecesszió magyar népművészetet, nyugati és keleti motívumkincset egyaránt integráló egyedi formanyelvének gyönyörű példáira bukkanunk ott, ahol a legtöbben csak elsietnek.
A Thököly út 46-os szám alatt álló bérház kívülről is vonzza a tekintetet, ha rohanás helyett adunk magunknak egy másodpercet, hogy észrevegyük a homlokzat népmesék motívumait idéző díszeit. Gömbölyű erkélyek, indázó virágdíszek és bájos madárkák pompáznak a XX. század első éveiben épült bérházon. Az 1880-as évek végén még Milovanovits József földszintes nyaralója állt itt, ennek helyére épült 1905-1907 között a Szenes-házként, vagy különleges belső kialakítása okán Pillangós-házként ismert gyönyörű épület. Az építési engedélyt 1905 májusában kapta meg Szenes Mór (magánhivatalnok, később különböző biztosítási- és pénzintézetekben főfelügyelő, igazgatósági tag) és felesége, Stern Regina. A hároméletes bérház elkészülte gyorsan haladt, 1906 júliusában már csak kisebb átalakításokat eszközöltek, 1907-ben pedig már biztosan be is rendezkedett az építtető család, ugyanis a korabeli hirdetések alapján már gyermekeikhez nevelőnőt kerestek erre a címre. Bár tulajdonosként alig pár évvel később már nem az ő nevüket találjuk, de hosszan itt élt még a család. Innen kísérték utolsó útjára 36 év házasság után (1896 augusztusában esküdtek egymásnak örök hűséget a Dohány utcai Zsinagógában) Reginát. Korai halálakor a gyászjelentésben „felejthetetlen jó feleségként” emlékezett meg róla a „fájdalmas szívvel” jelentő férj.
Az épület ifj. Nagy István tervei alapján készül, a magyar szecesszió gyönyörű példájaként. Az 1875-ben született tervező a Magyar Királyi József Műegyetemen tanult építészként, majd építőmesterként szerzett diplomát. Munkásságára látható hatással volt Lechner Ödön, a népies motívumokat, nyugati és keleti ornamentikát egyaránt magába építő, igazán egyedi, sajátosan magyar jelleget öltő formanyelv zseniális megalkotója, a hazai szecesszió emblematikus alakja, úttörője. A belső udvar látványa színpompás, mesebeli élmény. A szecesszió bűvöletében kanyarognak a magyar parasztság kedvelt díszítőelemei a falakon, népmesék illusztrációit idéző madárkák, tulipánok, napraforgók, virágszirmok, levelek, indák és bimbók képeznek gyönyörű csokrokat a belső terekben. A nagy mester, Lechner épületeivel ellentétben nem kerámia, hanem vakolat formájában láthatjuk a növényi ornamentikákat. Rózsaszín, sárga, türkiz színek pompáznak a falakon, a legkülönlegesebb díszek pedig a köznyelvben a ház nevét is adó hatalmas, kitárt szárnyú pillangókat formázó kovácsoltvas korlátok. Virágos girlandokkal díszített szárnyaik az emeleteken hármasával mutogatják páratlan szépségüket.
A XX. század elején nem kellett az épület belsejébe jutnunk, hogy ezeket a gyönyörű vasrészleteket megfigyelhessük. A mai, zajban, füstben, koszban fürdő épület előtti útszakaszon a ház elkészülte után pár évvel még a belső korlátokkal egyforma kialakítású, szecessziós indákban tobzódó, gyönyörű kerítés vett körbe egy különleges, hideg és édes csemegét kínáló teraszt. A mostani állapotok között szinte el sem hisszük, de a korabeli képnek köszönhetően mégis el tudjuk képzelni, hogy a századelőn még boldogan foglalt helyet, és időzött el a budapesti lakosság a széles járdán, ugyanis 1910-ben itt kínálta különlegességeit az „Első magyar budapesti villanyerőre berendezett olasz fagylalt gyár”, Reffosco Franco büszke tulajdonos újításaként. A hirdetésekben „igazi és egyetlen olasz” krémfagylaltként reklámozott termék sikerét mutatja, hogy pár évvel később Reffosco úr már a Dohány utcában, a Wesselényi utcában és a Baross utcában is fióküzletet nyitott. A Thököly úti épület tehát nem csak a város-és építészettörténet különleges állomása, hanem a gasztrotörténelem fontos helyszíne is, hiszen az egyik első, autentikus olasz lelőhelye volt az említett hűvös nyári finomságnak.
Forrás: Arcanum
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!