Hogyan készül a feminista pornó?

Szexfilmek, amiket a nők is szeretnek

A nagy fekete függöny mögött tizenöten várakozunk csendben. „Csitt! Most kezdődik a szexjelenet!” – figyelmeztet minket az egyik technikus. Az enyhe kifejezés, hogy fotós kollégámmal aggódunk. Ez az első pornófilmforgatás, ahol asszisztálunk. Kollégám azon tűnődik, hogyan készíthetne tisztességes fotókat: „Szerinted az jó, ha távolról fotózok?” – kérdezi. Jómagam pedig azon tépelődöm, vajon mikor kérdezhetek. A „feminista pornófilmben” szinte csak nők dolgoznak. A néhány szakállas, fülbevalót viselő technikus és a függöny mögött készülődő színészen kívül – a forró jelenetek alatt három tagot számlálói forgatói csapat előtt – csak nőket láthatunk: az előadóművészen túl az opraratőr, a sminkes és a művészeti vezető is hölgy. Ahogy Erika Lust,

a rendező is, mindegyikük laza farmerbe öltözött, tornacipővel, nagy részük melltartót sem visel.

„A mai film a lábfétisről szól – magyarázza Andréa, a kommunikációs vezető. – Ezért kicsit művészieskedtünk.” Arra számítottunk, hogy húsz centiméteres sarkú cipőkben topogó lányok ápolt, kifestett lábujjait furcsa pasik fogják nyalogatni. Ehelyett egy színházi műhely közepén vagyunk, ahol Ruben Östlund svéd filmrendezőről szól a beszélgetés, és az Adèle élete című filmről, miközben a füvön, a homokban a virágok között az egymást simogató lábakat veszi a kamera. Amíg a lányok lecserélik a díszletet, a görög szobrokra emlékeztető francia–japán színész, Miro receptekről beszélget meztelenül az ételszállítóval. A legkisebb zavar nélkül, fesztelenül tárulkozik ki nekünk: „Hogy miért lettem pornószínész? Lucynek, a menyasszonyomnak köszönhetem, aki ma velem játszik. Ő segített felszabadulnom. 18 évesen meg akartam halni, mert utáltam magamat. A túlélés érdekében eldöntöttem, hogy úgy fogadom el magam, ahogy vagyok, a fantáziavilágommal együtt. Kiderült, hogy egy kicsit őrült vagyok, szeretem a szadomazochizmust és az exhibicionizmust. De miért is lenne ez baj?” Lucy és Miro Berlinben találkoztak. A fiú zenélésből élt, a lány Kanadából érkezett, ahol táncos volt. Lucy nagy, laza fürdőköpenyt visel, elöl nyitva. Amikor enyhén felemelt karokkal révetegen tekint a távolba, elénk tárul kecses, tejszerű, fehér teste kis hasával és kis melleivel. Még a lábán viseli a zokniját. Látványa se nem vulgáris, se nem szexuális töltetű.

(...)

Még csak fél órája vagyok itt, de a belém ivódott társadalmi sémák miatt máris 90 évesnek érzem magam. Zavartságomat Kali szavai fokozzák. Ő is Kanadából jött, indián származású, és szintén Erika filmjeiben dolgozik mint előadóművész. „Torontóban egy szociális osztályon dolgoztam – kezdi Kali. – Egy nap betértem egy szexboltba, ahol azt láttam, hogy nem létezik a bőröm színével megegyező sex toy! Majd otthon pornófilmet nézve ugyanazt tapasztaltam: az olyan származású lányok, mint én, nem kapnak normális szerepeket. Úgy éreztem, ezen változtatni kell, ezért lettem pornószínésznő.” Én személy szerint megelégedtem volna a probléma megoldását támogató petíció aláírásával is.

„A partnereim támogatnak! – mosolyog Kali. – Igen, mert többszerelmű, poliamor vagyok, egyszerre több embert szeretek, mint egy anya, aki az összes gyermekét egyformán szereti!”

„Én is öregnek érzem magam, amikor a színészeimet hallgatom – nevet fel Erika, amikor elképedt arcomat látja.

– 40 éves vagyok, két gyermek édesanyja, heteroszexuális, és immár tizenhét éve, hogy ugyanazt a férfit szeretem!” A két jelenet közötti szünetben Erika a lányai, Laura és Liv fotóit mutogatja. „Természetesen tudják, hogy mi a munkánk – mondja. – Apa és anya erotikus filmeket gyártanak, amelyek ugyanúgy tilosak a gyerekek számára, mint a horrorfilmek. Tudják, hogy élőben követjük, amint a színészek szeretkeznek, ahogy azt is pontosan tudják, mi a csikló és a vagina. A gyerekeket minden érdekli, és állandóan kérdeznek. Nem akarom, hogy szégyelljék a saját testüket. Mindannyiunk létezése egy szeretkezés gyümölcse!”

„Nem magával a szexszel és a pornóval van a probléma, hanem a klasszikus pornó értékeivel: az erőszakkal és a szexizmussal – folytatja Erika a szünetben. – Olyan, mintha a férfiak meg akarnák büntetni a nőket! A klasszikus pornó nem

a szexről szól, hanem a gyűlöletről!”

(...)

Mindannyian elkeseredtek a Weinstein-ügytől, úgy érzik, hogy egy fontos eszmény védelmében cselekszenek. Erika arról magyaráz, hogy figyelmet fordít arra, mit honnan vásárol – csak szabadon nevelt tyúkok tojását veszi meg, és használt ruhákat –, kevés húst eszik, és soha nem tölt le semmit sem illegálisan. Mintha nem egy pornófilm forgatásán lennénk, hanem valahol a Sorbonne-non 1968 májusában. Bár az operatőrök csendet kérnek, Erika így folytatja: „A kezdetekben, az ’60-as években a pornó felszabadító mozgalom volt. Ez az, amit ismét szeretnénk elérni. Mert ha valakinek örömteli a szexuális élete, akkor a mindennapi életében is kiegyensúlyozott és magabiztos lesz. A nők soha nem voltak olyan szerencsések, mint ma, de olyan sokáig kihasználták őket, hogy nehezen tudják magukat egy időben erősnek és szexinek érezni. Itt az ideje, hogy kézbe vegyük a szexualitásunkat!”

(...)

Szöveg: Florence Besson