Angela Merkel: Nem nő, hanem politikus

Az Angela Merkel stílus

Angela Dorothea Kasner első férjét az egyetemi évek alatt ismerte meg. Mindketten fizikát tanultak Lipcsében, majd az akkori Kelet-Berlinbe költöztek, hogy a fizikusnő megírja doktori disszertációját. Ulrich Merkel eközben a közös lakásukat újítgatta fel. A doktori elkészülte után azonban Angela Merkel otthagyta férjét, egyik napról a másikra kiköltözött a közös lakásból. „Ő elvitte a mosó­gépet, én megtartottam a bútorokat” – emlékezett vissza Ulrich Merkel a szakításra. Ez talán az egyetlen jellemzően női történet a kancellárról, amit aztán a külföldi újságok szívesen kerekítettek éppen olyan formára, ami az aktuális politikai történésekhez passzolt.

Angela Merkel sikeresen leépítette azokat a reflexeket, amelyek minden lépése mögött a női döntéshozót láttatták volna. „Merkel nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy ne tűnjön fel különösebben női mivolta” – írja a legismertebb német feminista, Alice Schwarzer. Ahogyan keletnémet származása, úgy a női téma sem játszott szerepet egyik választási kampányában sem.

A Kanzlerin, azaz a kancellár asszony soha nem mesélt arról, milyen áldozatokat hozott a családi életében azért, hogy sikeres karriert fusson be, miközben például Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap első női főnöke szívesen beszámol erről. És nem sorolja fel, milyen akadályokat kellett leküzdeni, amíg a világ egyik legbefolyásosabb nőjévé válhatott, ahogyan ezt Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgatója részletezte. Női kérdésekben állást foglalni a mai napig nehezére esik, és ezt a közéletben sokan fel is róják neki.

„Elvárom Angela Merkeltől, hogy ne rejtse véka alá női mivoltát, és tegyen azért, hogy a nemi esélyegyenlőség valósággá váljon” – hangzott el egy zöldpárti politikusnőtől, miután Merkel már néhány éve hatalmon volt. Az elvárás nem ebben a formában teljesült: az első német kancellárnő nem úgy fog belekerülni a történelemkönyvekbe, mint azok a példaképeink, akik a sikeres pályafutásuk mellett egyre erősebben női öntudatra is ébredtek.

Merkel eddigi tizenkét éves kormányzása alatt nem nőtt jelentősen a politikában és az üzleti életben dolgozó nők száma (sőt, bizonyos esetekben csökkent). Az AllBright Alapítvány aktuális felmérése szerint csak Thomas nevű vezérigazgatóból is több van jelenleg németországi nagyvállalatoknál, mint nőkből ugyanilyen pozícióban. Ezenkívül a nők itt továbbra is kevesebbet keresnek, mint a férfiak, már csak azért is, mert a család miatt gyakrabban kényszerülnek részmunkaidőt vállalni. Az OECD adatai szerint a német nők átlagban 17 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az itt élő férfiak. Egyszóval az első női kancellár nem jelentett garanciát arra, hogy megszűnjenek a nők előrejutásának akadályai. „Ahogyan Obama nem jelentette a strukturális rasszizmus végét az Egyesült Államokban, úgy Merkel sem vetett véget

a strukturális szexizmusnak” – állapította meg Anne Wizorek ismert berlini online aktivista.

Angela Merkel ehelyett sokat tett azért, hogy ne vezető szerepet betöltő nőként, hanem elsősorban kompetens politikusként kerüljön be a köztudatba. Hogy ez a stratégia 2005-ben nagyobb politikai sikert ígért, azt jól tükrözte az akkori választói magatartás: a német nők akkor még szívesebben szavaztak a szociáldemokrata alfa-hímekre, mint a konzervatív női jelöltre. Ezenkívül egy szinte teljesen férfiak dominálta környezetben Merkel hamar megszokhatta, hogy a politikában nőnek lenni hátrányt jelent.

(...)

Orosz Márta