Quantcast
Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Zendaya

„A tested nem tudja, hogy amit csinálsz, az nem valódi”

2022. január 08.

3 perc olvasás

ELLE
interjú sorozat kultúra függőség fiatalok HBO
„A tested nem tudja, hogy amit csinálsz, az nem valódi”

Az Eufória második évadának premierje előtt a főszereplő Rue Bennettet alakító színésznővel beszélgettünk a szereppel járó mentális és érzelmi kihívásokról. 


Zendaya egy igazi erőművész: újra és újra bizonyítja, hogy nincs olyan, amit ne tudna megcsinálni. A hihetetlenül intenzív szerepek eljátszásától kezdve a zenélésen át a vörös szőnyegen való tökéletes megjelenésig – könnyű elfelejteni, hogy mindezek alatt ő is csak ember.

Az Eufória második évada hamarosan (egészen pontosan január 9-én) kerül a képernyőkre, és a világ már alig várja, hogy Zendaya felvegye a kapucnis pulóverét, és újra belevesse magát Rue Bennett, a drogfüggőséggel küzdő tinilány életébe. Bár a sorozat visszatérését már nagyon várják a rajongók, a szereplők nem titkolják, hogy a második évadot nehéz lesz végignézni. Sötétebb, intenzívebb és még nagyobb érzelmi kihívást jelent – mind maguknak a színészeknek, mind a nézőknek.

„Ez nem egy könnyű évad, semmiképpen sem könnyű nézni – árulta el Zendaya az ausztrál Elle kérdésére egy kerekasztal-beszélgetés során. – Vannak magasságok és mélypontok. Néhány dolog nagyon vicces és vidám, jobban, mint valaha, de ezzel párhuzamosan jön a szívfájdalom.”

Bár az évad vitathatatlanul nehéz témákat érint, a színésznő mégis reméli, hogy az emberek képesek lesznek meglátni benne a fényt. „Ez a remény, az empátia, a megváltás érzése, ez mindig ott van az agyam hátsó részében, amikor Rue szerepében vagyok” – mondta mosolyogva.

Jót tett a szériának a kényszerszünet

2021-ben rengeteg hollywoodi színésznek volt tele a naptára, de egyikük sem annyira, mint Zendayának. Az Eufória forgatása mellett Timothée Chalamet-vel a Dűnét népszerűsítve járta a világot, és mostani párja, Tom Holland oldalán befejezte a Pókember: Nincs hazaút című film forgatását is. A képernyőn kívül pedig a CFDA Fashion Icon Award díját vette át Vera Wang egyedi ruhájában, így ő lett a legfiatalabb, aki valaha megkapta ezt az elismerést. A színésznőnek minden bizonnyal sok munkája volt tavaly, és visszagondolva a történtekre, Zendaya bevallotta, hogy a koronavírus miatti kis szünet segített neki felkészülni a sorozat várva várt visszatérésére.

„Azt hiszem, ami hasznos volt, az a kényszerszünet. Úgy volt, hogy ezt az évadot már pár évvel ezelőtt leforgatjuk, és akkoriban nagyon máshogy nézett volna ki. Visszatekintve hálás vagyok, hogy volt időnk egy kicsit kiszakadni a fejünkből. Aggódtunk, és mindig az első évadhoz hasonlítottuk magunkat, és általában véve túlságosan keményen próbálkoztunk. Úgy éreztük, hogy nagy nyomást helyeztünk magunkra, és ez csak stresszelt minket. Amikor visszatértünk, már nem volt bennünk ez a súly vagy félelem.”

Az empátia próbatétele

Mint tudjuk, az Eufória nem az a sorozat, amelyik visszariad a kemény témáktól. Ehelyett fejest ugrik beléjük, nyers és kíméletlen betekintést nyújt mindabba, hogy mit jelent ma fiatalnak lenni. A szériát forradalminak nevezték, mert úttörő módon ábrázolja az élet zűrzavarát, a szexualitástól kezdve a függőséggel és a mérgező kapcsolatokkal való küzdelemig. „Az Eufória a belső fájdalommal és a belső sötétséggel foglalkozik, ami szerintem talán a legfájdalmasabb fajta” – magyarázta Zendaya.

„Ez nem egy olyan műsor, amely bármilyen módon meg akarná mondani bárkinek is, hogyan élje az életét, hanem egy olyan történetmesélési eszköz, amely segít, hogy kevésbé érezzük magunkat egyedül a tapasztalataival, a fájdalmával és a sötétségével – hogy tudjuk, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ezzel küzdenek. Ez az évad számunkra az emberi empátiánkat tette próbára. Szeretjük és törődünk Rue-val, és ha találkozhatunk vele a legsötétebb pontjain, és még ezek után is szeretjük és törődünk vele, akkor talán ezt ki tudjuk terjeszteni a való életben élő emberekre is, és ugyanilyen empátiával tudunk viszonyulni a valóságban a függőséggel küzdő emberekhez.”

Kimerítő azt tenni és mondani, amit nem akar

Az első évad végén Rue és Jules azt tervezik, hogy együtt megszöknek, de amikor a páros megérkezik a vasútállomásra, Rue úgy dönt, nem tudja végigcsinálni. Ahelyett, hogy mellette maradna, Jules úgy dönt, hogy felszáll a vonatra, és otthagyja a megtört szívű Rue-t. Kétségbeesésében Rue hazaérve három hónap józanság után visszaesik. Nem világos, hogy ez mit jelent a jövőjére nézve, és a rajongók érthető módon aggódnak.

A második évad nagyjából a felénél egy nagyon nehéz epizódban láthatjuk Rue-t. Bár az évadot szinte teljesen átírták a világjárvány okozta késések miatt, Zendaya szerint ez a konkrét epizód egyike azon keveseknek, amelyek megmaradtak. Tudta, hogy el fog jönni ez a pillanat, de ez nem könnyítette meg a dolgát, amikor végre elkezdtek forogni a kamerák.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

euphoria (@euphoria) által megosztott bejegyzés

„Mindig is féltem egy kicsit. Féltem nekifogni, mert nem akartam Rue-t így látni, nem akartam, hogy át kelljen mennie ezen. A tested nem tudja, hogy amit csinálsz, az nem valódi. Az agyam azt mondhatja, hogy ’oké, megjátszom', de amikor csinálom, a testem és a szívem nem tudja, hogy ez nem valódi. Ez ilyen szempontból kimerítő lehet, és rossz érzéssel tölthet el, mert olyan dolgokat mond és tesz, amiket nem akarok, hogy tegyen és mondjon, mégis itt vagyok” – árulta el Zendaya.

A színésznő háláját fejezte ki a főszereplőknek, Hunter Schafernek (aki Julest alakítja) és Dominic Fike-nak (aki Elliotot játssza) a türelmükért, nemcsak Rue-val, hanem saját magával szemben is. „Nem volt mindig könnyű. Azoknak az embereknek az arcába üvöltök, akik fontosak nekem. Ez nem mókás, ezért értékelem a biztonságos környezetet, amelyben ezt megtehettem.”

Nem jó taktika túlgondolni a szerepet

Azt illetően, hogyan készül egy ilyen monumentális szerepre, a színésznő kifejtette, hogy a túlzott felkészülés köztudottan nem tesz jót neki. Ha túl sok időt tölt azzal, hogy azon gondolkodik, mit kell tennie legközelebb, az valójában hátráltathatja a teljesítményét, ezért úgy találta, hogy a legjobb, ha egyszerűen csak nekifut. „Rue bonyolult, ahogyan minden karakter bonyolult. Néhány ilyen dologra nem lehet felkészülni. Ha túl sokat gondolkodom a dolgokon, akkor a fejembe száll, és akkor leblokkolok. Akkoriban jöttem vissza a velencei filmfesztiválról a Dűne miatt, aztán másnap már ezekkel a srácokkal forgattunk. Nem volt időm gondolkodni rajta, ami szerintem jó dolog volt. Már jóval korábban elvégeztem az összes előkészületet, így amikor eljött az a nap, nem ragadtam le, csak mennem kellett.”

Zendaya sosem szokott minden elismerést a magáénak tulajdonítani, többször is köszönetet mondott a műsor szereplőinek és stábjának, nemcsak azért, hogy lehetővé tették az egészet, hanem azért is, hogy segítettek neki kevésbé egyedül érezni magát azokban a sebezhető pillanatokban.

„Szerintem az a különleges az Eufóriában, hogy ez az a fajta forgatás, ahol ha sírok, gyakran van vagy tizenkét másik ember a kamera mögött, aki velem együtt sír, így nem érzem úgy, hogy egyedül vagyok, és úgy érzem, hogy támogatnak. Hálás vagyok a támogatásért, ami ebben a sorozatban van, mert csak így lehet túljutni néhány ilyen dolgon.”

Ezt a hálát a színésztársai is tükrözik. Colman Domingo, aki Rue tanácsadóját és barátját, Alit alakítja, csak dicsérő szavakkal illeti Zendayát, és bevallotta, minden olyan kérdésre, amelyben a sztár szerepel, a legszívesebben válaszol. „Zendaya nagyszerű vezető. Remek aktivista, és rengeteg dolgot dekonstruál, legyen szó akár a fiatal nőkkel vagy színes bőrű nőkkel kapcsolatos előítéletekről, egyszerűen szétzúzza őket. Ez az, amit igazán csodálok benne” – mondta mosolyogva, a fiatal színésznő iránti szeretete és csodálata pedig érezhető volt. „Azt szeretném, hogy az olyan fiatal nők, mint Zendaya, vezessék a világot.”

Forrás: Elle

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
1

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 filmújdonság, amit nagyon várunk júliusban
2

10 filmújdonság, amit nagyon várunk júliusban

2022.07.02. 6 perc olvasás

10 filmújdonság, amit nagyon várunk júliusban

Te kiszúrtad, hogy Regé-Jean Page a Harry Potter filmekben is feltűnik?
3

Te kiszúrtad, hogy Regé-Jean Page a Harry Potter filmekben is feltűnik?

2022.07.31. 1 perc olvasás

Te kiszúrtad, hogy Regé-Jean Page a Harry Potter filmekben is feltűnik?

A szolgálólány meséje legújabb előzetese baljósabb, mint valaha
4

A szolgálólány meséje legújabb előzetese baljósabb, mint valaha

2022.07.15. 2 perc olvasás

A szolgálólány meséje legújabb előzetese baljósabb, mint valaha

10 film, ami után átértékeled az életedet
5

10 film, ami után átértékeled az életedet

2022.07.17. 6 perc olvasás

10 film, ami után átértékeled az életedet

6 sorozat a Netflixen, amit látnod kell augusztusban
6

6 sorozat a Netflixen, amit látnod kell augusztusban

2022.08.02. 3 perc olvasás

6 sorozat a Netflixen, amit látnod kell augusztusban

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat
7

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat

2022.06.23. 2 perc olvasás

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat

Ezek a legjobb Jane Austen filmadaptációk
8

Ezek a legjobb Jane Austen filmadaptációk

2022.07.10. 5 perc olvasás

Ezek a legjobb Jane Austen filmadaptációk

ezek is érdekelhetnek

8 sorozat, amit látnod kell, ha még mindig hiányzik a Trónok harca

8 sorozat, amit látnod kell, ha még mindig hiányzik a Trónok harca

2022.08.09. 3 perc olvasás

Sorozat ajánló

6 sorozat a Netflixen, amit látnod kell augusztusban

6 sorozat a Netflixen, amit látnod kell augusztusban

2022.08.02. 3 perc olvasás

AUGUSZTUSI SOROZATAJÁNLÓ

Durva függőségéről vallott a Stranger Things sztárja

Durva függőségéről vallott a Stranger Things sztárja

2022.07.28. 2 perc olvasás

Vallomás

Kiderült, mi történik A korona című sorozattal, ha Erzsébet királynő meghal

Kiderült, mi történik A korona című sorozattal, ha Erzsébet királynő meghal

2022.07.27. 2 perc olvasás

Királyi család

Hátborzongató előzetest kapott az Interjú a vámpírral új feldolgozása

Hátborzongató előzetest kapott az Interjú a vámpírral új feldolgozása

2022.07.25. 1 perc olvasás

Trailer

„Majdnem én írtam Meghan és Harry beszédeit, ma már azt kívánom, bukjanak meg”

„Majdnem én írtam Meghan és Harry beszédeit, ma már azt kívánom, bukjanak meg”

2022.07.21. 4 perc olvasás

IGAZSÁG

Érkezik az Eufória készítőjének új sorozata – itt az első előzetes!

Érkezik az Eufória készítőjének új sorozata – itt az első előzetes!

2022.07.19. 2 perc olvasás

The Idol

A szolgálólány meséje legújabb előzetese baljósabb, mint valaha

A szolgálólány meséje legújabb előzetese baljósabb, mint valaha

2022.07.15. 2 perc olvasás

The Handmaid's Tale

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves