A streamingszolgáltatóra most is remek szériák érkeznek.
Az ősz beköszöntével a Netflix kínálata is új lendületet kap: októberben több izgalmas sorozat érkezik a platformra, köztük régóta várt folytatások és vadonatúj történetek is. Ha ebben az időszakban te is csak bekuckóznál, adunk néhány remek ötletet az új hónapra.
Dátum: október 23.
2021-ben debütált ez a népszerű francia sorozat, amelynek a 4. évadára jó sokat kellett várnunk. A széria főszereplője Omar Sy, aki ismerős lehet az Életrevalók című filmből is. A történetben Assane Diop, az úri tolvaj Arsène Lupin kalandjaiból merít ihletet, amikor bosszút áll az igazságtalanságokért, amelyeket egy gazdag család követett el az apja ellen. A 3. évad 2023 őszén debütált, így 3 évvel később már nagyon kellett a folytatás.
Dátum: október 22.
A Bármit, csak ezt ne egyik pillanatról a másikra lett a Netflix egyik szerethető romantikus sorozata, ami nem fél attól sem, hogy a párkapcsolatok mellett a vallási és családi különbségeket is elővegye. Joanne és Noah kapcsolata korántsem egyszerű, hiszen miközben látszólag rengeteg dolog választja el őket egymástól, újra és újra egymás felé sodródnak. Kristen Bell és Adam Brody párosa pedig éppen attól működik olyan jól, hogy a romantikus pillanatok mellett a humort is könnyedén hozzák. A rajongóknak ráadásul már nem kell sokáig várniuk: a sorozat harmadik évada október 22-én érkezik a Netflixre.
Dátum: október 15.
A diplomata újabb fordulatokkal tér vissza, és Kate Wyler számára továbbra sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné. A harmadik évad végére Grace Penn lett az Egyesült Államok elnöke, Kate férje, Hal Wyler pedig az alelnöki posztra került, miközben egyre komolyabb feszültség alakult ki közöttük. A negyedik évadban Kate és Todd Penn kénytelenek összefogni, hogy megakadályozzák Grace és Hal veszélyes politikai szövetségét, amely nemcsak az amerikai erőviszonyokat, hanem a nemzetközi helyzetet is felboríthatja. Keri Russell, Rufus Sewell, Allison Janney és Bradley Whitford is visszatérnek a főbb szerepekben, a folytatás pedig október 15-én érkezik a Netflixre.
Dátum: október 1.
Az Édentől keletre John Steinbeck klasszikus regényének új, nagyszabású feldolgozása, amely ezúttal nem filmként, hanem hétepisódos minisorozatként meséli el a Trask család történetét. A történet középpontjában Cathy Ames áll, akit Florence Pugh alakít, miközben a család több generációjának életén keresztül a szeretet, a családi örökség, a jó és a rossz közötti választás is fontos szerepet kap. A szereplők története az amerikai polgárháború utáni időszaktól egészen az első világháborúig ível, így a sorozat egy egész korszak változásait is bemutatja. Pugh mellett Christopher Abbott, Mike Faist, Ciarán Hinds és Hoon Lee is látható a főbb szerepekben. Az Édentől keletre mind a hét epizódja egyszerre, október 1-jén érkezik a Netflixre.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!