Személyes és szenvedélyes – 25 év híres nők szemével

Leomló ikertornyok, az egész világot megrengető gazdasági válság és egy máig zajló európai háború a mérleg egyik serpenyőjében. Izgalmas élettörténetek, fontos egyéni sikerek és látványos társadalmi előrelépések a másikban. A magyar kiadás negyedszázados születésnapja apropóján nyolc nőt kértünk fel arra, írja meg személyes – helyenként az ELLE-hez is kapcsolódó – történetét az elmúlt 25 évből.

Az elengedés könnyűsége

Winkler Nóra, művészeti szakember, műsorvezető

Pont nyaraláshoz pakoltam a táskáinkat, szigorúbb szemmel rostálva, melyik ruháink jók még egyáltalán – kisfiam miket nőtt ki, én miket nem fogok már felvenni, és egyáltalán, miért van ennyi tárgyunk, dolgunk, cuccunk, te jó ég, át kéne gondolni mindenünket, hol tartunk, most mikre van szükségünk –, amikor megérkezett a felkérés erre az írásra, átgondolni 25 évet. 

Nem vagyok összegző, korszakokat nevén nevező, kiértékelő alkat. Vagyis, nem voltam igazán. Az idő egy folyam, amelyben a dolgok organikusan váltják egymást, nőnek ki és következnek egymásból, és ezt a zajlást ritmizálják ismétlődő ünnepeink, szokásaink, hagyományaink. Aztán érdekes módon – és magától – jön egy váltás ebben, amikor az időt elkezded másképp érzékelni, folyton forgó hulahoppkarika helyett inkább az egyik felénél földre tett ugrókötélként – véges, lineáris, nem önmagába visszatérő valamiként.

Úristen, mennyi minden történt 25 év alatt!

Kezdve onnan, hogy akkor még mi voltunk a családfa alsó szintje, amin azóta számos új ág nőtt. Sok gyerek született, akik közül már többen is külföldön egyetemisták – szerves része az is e korszaknak, a külföldre kiáramlás. Barátnőimmel társat kerestünk és a valódi magunkat is, ezekről végtelen estéket beszélgettünk át, akár hetente hétszer is – családos életeink felől ez ma már vágyott luxus. Közben egyre magabiztosabban foglaltunk el állásokat, éltünk nekünk való lehetőségekkel – én például árveréseket vezettem, egy szuper műsort a tévében, rengetegfelé utaztam, forgattam és beszélgettem izgalmas emberekkel, cikkeket írtam, sőt egy könyvet is. Néztem a tengert nagy társaságos baráti nyaralásokon, Scrabble-táblák felett győzködtem másokat, hogy létezik mondat, amelyben az a ritka szó igenis működik. Főztem magamnak, magunknak nagy családi összejövetelekre, amit talán a legjobban szeretek a világon, készülődni, várni, hogy megjöjjön mindenki, és üljünk, együnk, folyton újrarendezve az asztalt, hogy elférjen az összes kínálótál.

Befőztünk lekvárokat, szörpöket télre, hogy a kamra polcai melegséget és otthonosságot árasszanak, megnéztem egymillió kiállítást, és beszélgettem róluk hárommillió órát.

Podcastokat csináltunk, művészeti magazint alapítottunk, kulturális stratégiákat építettem. Öltözködtem. Úristen, hányszor. Különleges estélyikbe az esti munkákhoz, a stúdiófelvételekhez olyanba, amire lehet minimikrofont csiptetni és nem rontja el, meg persze kényelmes átlagosokba. Boldogan vásároltam és boldogan cserélgettem ezeket barátnőkkel másokra…

Legalább a tökéletes anyát felszabadítottuk

Kormos Anett, forgatókönyvíró, humorista

A dátumokkal hadilábon állok. A karácsony megvan (bár ott is előfordult már, hogy elcsúsztam egy nappal), de a születésnapok, névnapok, évfordulók teljesen váratlanul szoktak érni. Szeretek ajándékozni, de az átadással a lehető legritkább esetekben találok el kiemelt ünnepnapot.

Elsősorban ezért hozott zavarba, amikor felkértek, hogy írjak valamit a magyar ELLE 25. születésnapjára. Kétségbeesésemben megkérdezem Google barátomat, ő mit gondol a nők elmúlt 25 évéről. Az első cikk, amely elém veti magát, ezt a címet viseli: A legszebb híres nők 25 éve és most – van, aki azóta is folyamatosan a világ kedvence… Ebben – gondolom – az a hírérték, hogy annak ellenére, hogy ezeknek a nőknek volt pofájuk megérni az ötvenegynéhány éves élemedett kort, még mindig szeretik őket. Skandalum! Persze öregedni nemcsak a híres nőknek nem szabad, hanem a hírteleneknek se nagyon illik, de hogy egészen pontosak legyünk: a férfiaktól se vesszük jó néven. Amúgy is csalóka ez a híres embereknél. Sokakat hoz zavarba, hogy Michael Douglast tegnap látták az Elemi ösztönben, ott még egész jól tartotta magát, most meg csak úgy hirtelen és sunyiban nyolcvanegyre ráncosodta-őszülte magát. Egyesek nehezen dolgozzák fel, hogy a film, a fotó csak a pillanatot örökíti meg és tartósítja, annak szereplőit sajnos (vagy nem sajnos) nem. És az is félelmetes igazság, hogy az idő tőlünk függetlenül ugyanúgy telik a világ más pontjain is, csak nem vagyunk szemtanúi.

De nem erről akartam írni, ezért a kis elkalandozásért kizárólag a Google a felelős, aki egyébként a fentiek után már nem a barátom.

Térjünk vissza a tárgyhoz. Huszonöt év... huszonöt év… megkérdezem az AI-t! Hátha ő segít. Ühüm…ühüm... Azt mondja – amit nagyjából tudtunk is –, hogy mi, nők előre is léptünk az elmúlt negyed évszázadban, meg hátra is. 

A fizetésünk még mindig kevesebb, felsővezetői, döntéshozói pozíciókba többnyire még mindig nem minket választanak, de például a munka és az anyaság összeegyeztethetőségére jobban figyelnek a munkahelyek is. Kösz. Neked is. Mehetsz a Google után...

A történetek itt még nem érnek véget: az írások folytatását szeptemberi ünnepi lapszámunkban olvashatod el. A különleges összeállításban további hat ismert és inspiráló nő tekint vissza, és osztja meg velünk személyes emlékeit, gondolatait: Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója, gyermekjogi szakember; Lendvai Lilla stylist; Rangos Katalin rádiós-televíziós újságíró, az ELLE-díj 2025-ös győztese; Réz Anna filozófus; Vass Virág újságíró, író, az ELLE magyar kiadásának első főszerkesztője; valamint Várady Nóra, a Nyitottak Vagyunk CEO-ja. Keresd az újságárusoknál, valamint megrendelhető az ELLE webshopjában.