Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Kanye West szerint a MeToo-mozgalom a csőcselék mentalitása

2021. november 06.

1 perc olvasás

ELLE

Kanye West metoo új lemez jogvédelem antiszemitizmus
Kanye West szerint a MeToo-mozgalom a csőcselék mentalitása

Szinte mindenkinek beszólt az új albumát promotáló zenész a feministáktól a feketéken át több rapperig.

A legújabb, Donda című albumának megjelenése óta először adott hosszabb interjút Kanye West. A zenész és producer a Drink Champs podcast vendége volt és komoly társadalmi kérdésektől a zenésztársain át sok mindenről és sok mindenkiről nyilatkozott, jellemzően nem túl kedvezően - olvasható a The Guardian online kiadásában.

Először is elítélte a MeToo mozgalmat, amely többek között a szórakoztatóiparban is felhívta a figyelmet a hatalmaskodók szexuális zaklatásira. Ezt a "csőcselék mentalitásnak" nevezte, mint mondta, őt leginkább George Orwell 1984 című regényére emlékezteti a MeToo.

Ezen kívül antiszemita sztereotípiákat használó megjegyzéseket tett a zsidókra, ezen kívül azt mondta, unja a feketék megemlékezéseit a rabszolgaságról, valamint hangsúlyozta, imádja Damien Hirst kitömött állatait.

Zenésztársai közül is többeket megemlített. A korábban barátjának gondolt Big Sean-ról azt nyilatkozta, élete legnagyobb hibája volt leszerződtetni a kiadójához, Drake-ről pedig azt mondta, simán lerappelné.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
1

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
3

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
4

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
5

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
6

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
7

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
8

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

ezek is érdekelhetnek

Jennifer Anistont antiszemitizmussal vádolják - tagadja az állításokat

2023.08.10. 2 perc olvasás

Botrány

„A dadák nevelik a gyerekeket” - Kim Kardashiant erősen bírálták

2023.05.23. 2 perc olvasás

Anyaság

„Sokszor álomba sírom magamat”  - Kim Kardashian szívszorító vallomást tett arról, hogy egyedülálló anya lett

2023.05.22. 2 perc olvasás

Single mother

Milliókból rendezett szülinapi partit Kim Kardashian a kisfiának

2023.05.10. 2 perc olvasás

BULI

Ed Sheeran könnyfakasztó módon tiszteleg a felesége előtt

2023.03.09. 2 perc olvasás

NEW SONG

Itt van minden, amit Kanye West új feleségéről tudni lehet

2023.01.14. 2 perc olvasás

ÚJ PÁR

Erre senki sem számított: az Adidas mégis megjelentette Kanye West cipőit, a rapper nélkül

2022.12.21. 2 perc olvasás

Granite

  Kanye Westnek elképesztő tartásdíjat kell fizetnie Kim Kardashiannek

2022.11.30. 1 perc olvasás

Válás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves