A gyógyulás alternatív útjai

A technológiai fejlődés ma már számos új lehetőséget, innovációt hozott az orvoslás tudományában. Mégis soha nem látott mértékben nő az érdeklődés az alternatív megoldások iránt. Egyre többen keresik azokat a módszereket, amelyek tüneti kezelés helyett mélyebbre, a lélekhez nyúlnak. Az ELLE LAB és a TEDx közös rovatában ezúttal két olyan nőt mutatunk be, akik alternatív módon segítenek a hozzájuk fordulóknak.

„Ki miben hisz, attól üdvözül.” Ez a mondat a mi családunkban különösen nagy jelentőséggel bír. Van, aki a kineziológusban, más a szilvalekvárban, megint más pedig a sportban látja a megoldást. Szó, ami szó, minden embernek megvan a maga terápiája. Matisz Viki és Kovalik Natasa két olyan gyógyító módszerben hisz, amelyekhez nincs szükség fehér köpenyre, sztetoszkópra vagy az orvosi várókra emlékeztető erőteljes hipószagra. Bár mindketten a lélek felől közelítenek, akár gyógyíthatják a test fájdalmait is.

Nyitottság, kísérletezőkedv, a mozgás szeretete

Matisz Vikit 2018-ban láttam először, amikor a 6SZÍN színpadáról megmozgatott több száz, a helyzetből adódóan addig passzív megfigyelőt. Lebontotta a láthatatlan falat néző és előadó között, arra biztatva egy nézőtérnyi embert, akiknek a többsége valószínűleg nem táncművész, hogy hallgassanak a belső ritmusukra és mozogjanak együtt, leginkább önmagukkal. Ahogy a nézőtéren sorakozókon végigfutott a tekintetem, az eleinte félszeg, megszeppent arcok helyett pár perccel később már oldott, játékos, nyitott karaktereket láttam. A tánc, az improvizáció valóban csodát tett.

„Évtizedek óta foglalkozom a tánc valamilyen fajtájával, és nekem szinte minden alkalom adott valamilyen pozitív megélést. Ez persze egyfajta hozzáállás is a részemről: ha sírtam a kemény tanári szavak miatt, ha egyedül gyakoroltam, vagy ha egy partin buliztam is, minden alkalom után szárnyaltam egy picit, sőt olykor óriásit. Bármilyen rosszul is voltam táncolás előtt, ha csak egy hangyányival is, de mindig jobban lettem közben vagy utána. Közelebb kerültem önmagamhoz, a testem belső magjához, megéltem rengeteg aha-testélményt, fejlődött a technikám, és kiizzadtam magamból mindazt, amit csak lehetett” – kezdi történetét Matisz Viki táncos, sejtedző tréner. A mozgás – pláne, ha az zenére, ütemre történik – évezredek óta az életünk része, egy misztérium, amelynek során könnyedén levethetjük magunkról a fesztültséget, az elvárásokat, a hétköznapok korlátait. „Az óráimon a mozgásra fókuszálva adom az instrukciókat, de számtalanszor hívták már fel a figyelmemet a résztvevők arra, hogy ezek az utasítások az életük más területeire is sikeresen alkalmazhatók, ami nagyon sokat adott nekik. Felismertek sémákat, elakadásokat, blokkolt érzelmeket. Saját erőforrásaink felfedezése, az energiák szabad áramlásának megengedése ugyanúgy átemelhető életünk más területeire a táncból, mint a teljes káosz és őrület, a könnyedség vagy az erő. Kérdés, mikor minek adunk teret, és hogyan tudunk ahhoz hozzáférést biztosítani önmagunknak” – magyarázza Viki, aki bár táncművész magas fokú testtudattal és óriási szakértelemmel, mégis azt vallja, nem kell profinak lenni ahhoz, hogy élvezhessük minden előnyét ennek a mozgásformának. Szerinte mindössze nyitottságra és kísérletezőkedvre van szükség, na meg a mozgás szeretetére. „Az improvizáció fontos része az önmagunkra, az itt és mostra, a zenére, a csendre, az egymásra figyelés. A foglalkozáson sokféle félelemmel találhatjuk szembe magunkat – elég jó-e, amit épp csinálok, szép-e, érdekes-e –, de próbáljunk ne ilyen messzire menni! Kisebb célokat tűzzünk ki magunk elé, mindig csak az adott testérzetet keressük, javítsuk, és pillanatról pillanatra haladva fókuszáljunk” – javasolja a tréner, aki szerint a legfontosabb, hogy nem rohanni, hanem lelassulni kell.

Összhangban a természettel és önmagunkkal

Valahol mélyen mindannyian érezzük, hogy a természettel való kapcsolódásban és a lelassulásban – ezekben a nagyszüleink számára magától értetődő működésekben – rejlik a nagy megfejtés: a gyógyír a mókuskerékbe ragadt világunk betegségeire. Sokan félnek a lovaktól, ami érthető, hiszen hatalmas, erőteljes állatok, akik egy légytől is képesek megijedni, így könnyen tűnhet úgy a külső szemlélőnek, hogy kiszámíthatatlanok. Ez a lovak egyik oldala, de van egy másik is. Érzékenyek, és azonnal visszacsatolnak, ha nyugtalanságot érzékelnek maguk körül. „A ménesben, a lovak közösségében van egyfajta összehangoltság. Mivel menekülő állatok, fontos számukra, hogy egyszerre érzékeljék a veszélyt. Amint feszültség keletkezik az egyik lóban, azt azonnal érzékeli a többi állat is. Olyan ez, mint egy hálózat, ahol az idegrendszer sejtjei – bár nem egy testben vannak – kommunikálnak egymással. Amikor belépünk a ménes terébe, ezt mi magunk is megtapasztalhatjuk. Az állatok megérzik, mit hozunk magunkkal, ezért a velük való közös munka során arra kell törekednünk, hogy a lehető legnyugodtabb állapotunkba kerüljünk” – mondja Kovalik Natasa, a Natívmethod lovas önismereti módszertan alapítója és trénere. „Az állatasszisztált tanulás egy élményalapú kísérleti tanulási forma, amely a kapcsolódáson alapul és amely során nem ülünk lóra, így bárki bátran részt vehet rajta. Ilyenkor új helyzetekben tanulhat magáról a kliens, akinek nő a tudatossága a környezetével, a testével és az érzelmeivel kapcsolatban is” – vallja Natasa, aki gyerekkora óta lovak közelében él. 

A ló asszisztálta önismereti módszer egy varázslat, nehéz a szavak nyelvére lefordítani. Natasa egyik kliense, Anna például sokat dolgozott azon, hogy ne teljesítsen túl – általában 120%-on teljesített –, és képessé váljon felismerni, hogy az egyes helyzetekben mennyi energiabefektetés szükséges a részéről, és mi az, ami már fölösleges. A tréningen egy érzékeny lóval dolgozott, aki gyorsan és hirtelen reagált minden egyes lélegzetvételre, nagyon tisztán letapogatta az emberek energiáit, kevés is elég volt neki ahhoz, hogy ráhangolódjon bárkire, de ha túl sok energiát érzett, bepörögött. „Annával a körkarámban dolgoztunk, a ló szabadon volt. Megkértem, hogy küldje ki, és vegye rá a lovat bentről, hogy az állat négyszer kerülje meg a karámot úgy, hogy végig lépésben maradjon, sose torpanjon meg. Ezután a feladata az volt, hogy hívja vissza a karámba az állatot. Az első két alkalommal nem sikerült lépésben tartania a lovat, egy adott ponton mindig felgyorsult az állat, és egyre izgágább lett. Megkérdeztem, mit gondol, vajon mire reagál így a ló. Pontosan el tudta mondani, hogy hol vett túl nagy levegőt, hol volt túl sok a mozdulat, csak azt nem érzékelte, hogy a hatás a saját energiaszintjén múlik. A következő körben megkértem, hogy vegye vissza az energiaszintjét annyira, amit ő maga már kevésnek érez, próbálja meg szinte mozdulatok nélkül, a szándékával irányítani a ló mozgását. A ló tökéletesen nyugodt volt, végrehajtotta a kért feladatot, olyan volt, mintha táncolnának. Anna euforikus állapotba került” – meséli Natasa. Kiderült, hogy Anna számára egyáltalán nem volt ismerős ez a fajta működés: állandóan volt benne egy nagy adag feszültség, mert úgy gondolta, a lelassulás az elbukást és a motiváció elvesztését jelenti. A ló asszisztálta tréningen viszont épp a lelassulással tudta elérni a célt és roppant tanulságos volt számára a tapasztalás. Azóta egészen más a működése, már észreveszi, ha a kelleténél több energiát tenne valamibe és tudatosan dolgozik rajta, hogy a lelassulás komfortos legyen számára.

„Azt a fajta összehangolódást, amire a ló asszisztálta önismereti tréningeken szükség van, a hétköznapok során sokszor elfelejtjük. Nem tudunk kapcsolódni sem önmagunkhoz, sem másokhoz, pláne nem a természethez. Nehéz jelen lenni, figyelni a testünk jelzéseire. Amikor én a lovak között vagyok, érzem, hogy élek, és általuk része vagyok valami nagyobb egésznek” – zárja gondolatmenetét Natasa, aki ezt az élményt szeretné megosztani minél több gyógyulni vágyóval.