Ez a hamis sajttorta recept ékes bizonyítéka annak, hogy kevés összetevőből is olyan desszert készülhet, ami nemcsak jól néz ki, de nagyon ízletes is.
A sajttorta egészséges verzióban is készülhet. Ráadásul túl sok összetevő sem kell hozzá: ha van otthon érett banánod, görög joghurtod és tojásod, akkor minden alapod megvan egy egyszerű, de nagyszerű sajttortához. A hamis sajttorta receptje tökéletes lehet mindazok számára, akik nem szeretnének extra cukorral dúsított édességeket enni, valamint gyors és egészséges alternatívát keresnek a hagyományos sütemények helyett. A desszert természetes édességét a banán adja majd meg, a krémes állagot pedig a görög joghurt. Máris mutatjuk a receptet!
Először is a banánokat hámozd meg, majd turmixgépben pépesítsd össze. Ezután mehetnek bele a tojások és a görögjoghurt. Keverd egészen addig, amíg sima, egynemű nem lesz. Ha kész, akkor egy kisebb tepsit (tortaformát) vékonyan vajazz ki, majd öntsd bele az elkészített keveréket. Ezt követően mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 35-40 percre. Akkor lesz jó, ha a torta teteje enyhén megpirul. Sütés után szobahőmérsékleten hagyd kihűlni a tortát, majd tedd hűtőbe 3-4 órára. Hidegen, gyümölcsökkel, dióval vagy egy kis fahéjjal díszítve lehet tálalni. Ha szeretnél neki egy kis extra édességet adni, de hozzáadott cukortól mentesen, akkor mézzel vagy juharsziruppal tudod ezt megtenni.
Egyrészt azért, mert hihetetlenül egyszerű és egészséges. Ahogyan azt fentebb is említettük, nem tartalmaz hozzáadott cukrot, sem semmiféle felesleges adalékanyagot, gluténmentes is, ugyanakkor fehérjékben és tápanyagokban gazdag. Remek választás lehet reggelire is, uzsonnára vagy egy könnyed, ebéd utáni desszert gyanánt, sőt vendégváró sütinek is kiváló.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!