Mennyit ér valójában a nők munkája? – a bérszakadék és a láthatatlan munka került reflektorfénybe Budapesten

Hiába alapelv közel hetven éve az egyenlő munkáért egyenlő bér, az európai nők még mindig átlagosan 11 százalékkal kevesebbet keresnek óránként, mint a férfiak. A fizetésbeli különbségek ráadásul csak egy részét jelentik az egyenlőtlenségeknek: a nők által végzett láthatatlan munka a karrierlehetőségeiket és az anyagi függetlenségüket is jelentősen befolyásolja.

Ezeket a kérdéseket és lehetséges megoldásukat járták körül a résztvevők október 27-én a Magyar Tudományos Akadémián, a Nők Közéleti Akadémiájának második konferenciáján.

HETVEN ÉVE VÁRJUK

A Magyar Európai Nők – MENŐK Egyesület és a Friedrich-Ebert-Stiftung (FES) közös konferenciáján, amely a Nők Közéleti Akadémiája őszi rendezvénysorozatának második állomása volt, hazai és nemzetközi szakértők, politikai döntéshozók, civil szervezetek és vállalati szereplők keresték a választ arra, hogy miért keresnek még mindig kevesebbet a nők, milyen változásokat hozhat az uniós bértranszparencia-irányelv, és hogyan befolyásolja a fizetetlen gondoskodási munka a nők gazdasági önállóságát.

A konferenciát Pákozdi Éva, a MENŐK elnöke, Michèle Auga, a Friedrich-Ebert-Stiftung budapesti irodájának igazgatója, valamint Gurmai Zita, a PES Women elnöke nyitotta meg. A felszólalók egyaránt hangsúlyozták, hogy a bérkülönbségek nem pusztán munkaerőpiaci problémát jelentenek, hanem a nők gazdasági függetlenségének egyik legfontosabb akadályát is.

A rendezvény kiemelt felszólalója Roxana Mînzatu, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke volt, aki arra emlékeztetett, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét már az 1957-es Római Szerződésben lefektették. Közel hetven évvel később azonban még mindig messze vagyunk a megvalósulásától.

Az Európai Unióban a nők átlagos órabére jelenleg 11 százalékkal marad el a férfiakétól.  Bár ez némi javulást jelent a 2011-ben mért 16 százalékhoz képest, az előrelépés rendkívül lassú.

Ez a 11 százalékos eltérés elsőre talán nem tűnik soknak, a pénzügyi következményei viszont egy életen át halmozódnak

– figyelmeztetett Mînzatu. Az egyenlőtlenségek következtében ugyanis a nők átlagosan csaknem 25 százalékkal alacsonyabb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak. A különbség tehát messze túlmutat a havi fizetéseken: meghatározza, hogy a nők mennyire képesek önállóan fenntartani magukat, milyen döntési szabadsággal rendelkeznek, és mekkora anyagi biztonságra számíthatnak időskorukban.

Kapcsolódó tartalom 25 év, ami átírta a magyar nők életét, de mi változott valójában?

A magyarországi helyzet ráadásul az uniós átlagnál is kedvezőtlenebb. Az Eurostat 2024-es adatai szerint hazánkban 16,9 százalékos volt a nők és férfiak átlagos órabére közötti különbség, amivel Magyarország az Európai Unió negyedik legnagyobb bérszakadékával rendelkező országa volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanebben az évben a teljes munkaidőben foglalkoztatott férfiak havi bruttó átlagkeresete 691 200 forintot, míg a nőké mindössze 591 900 forintot tett ki. A különbség tehát havonta közel százezer forintot jelentett. A láthatatlan munka egyenlőtlen megoszlását a hazai statisztikák is egyértelműen alátámasztják. A KSH legutóbbi időmérleg-felmérése szerint a magyar nők naponta átlagosan 174 percet, vagyis közel három órát töltenek háztartási és ház körüli munkával, miközben a férfiak mindössze 99 percet. Ez napi 75 perc különbség, amely egyetlen hét alatt csaknem kilenc óra többletmunkát jelent a nők számára. Olyan időt, amelyet szakmai fejlődésre, fizetett munkára vagy éppen pihenésre is fordíthatnának.

Titkolózás helyett transzparencia

A konferencia egyik központi témája az Európai Unió bérátláthatósági irányelve volt, amelynek nemzeti jogrendbe történő átültetési határideje 2026 júniusában lejárt. Az új szabályozás célja, hogy a munkavállalók pontosabb képet kaphassanak arról, milyen szempontok alapján határozzák meg a fizetésüket, és felismerhessék az indokolatlan bérkülönbségeket.

A gyakorlatban ez többek között azt jelenti, hogy a munkáltatóknak tájékoztatást kell adniuk a munkakörökhöz tartozó kezdő bérekről vagy bérsávokról, az előmeneteli és béremelési feltételeknek pedig objektív, nemi szempontból semleges kritériumokon kell alapulniuk. Mînzatu hangsúlyozta, hogy az átláthatóság nélkül a diszkrimináció sok esetben észrevétlen maradhat. A szabályozás ugyan többletfeladatokat jelenthet a vállalkozásoknak, de hosszú távon a munkáltatóknak is érdekük a tisztességes és követhető bérezési rendszer kialakítása.

Kapcsolódó tartalom Nem csak az erőszak fáj – így válhat a pénz a bántalmazás eszközévé

Az irányelv részleteit Dr. Zeller Judit ismertette, bemutatva, milyen eszközökkel lehet felismerni és csökkenteni a nemek közötti indokolatlan bérkülönbségeket. A munkáltatóknak például már az állásinterjú előtt tájékoztatniuk kell a jelentkezőket az adott munkakörhöz tartozó kezdő fizetésről vagy bérsávról, így a pályázóknak nem kell többé találgatniuk, mennyit kérhetnek egy bértárgyaláson. A cégeknek emellett átláthatóvá kell tenniük, milyen szempontok alapján döntenek az előléptetésekről és a fizetésemelésekről. A munkavállalók pedig tájékoztatást kérhetnek arról, hogy azonos vagy egyenlő értékű munkát végző kollégáik átlagosan mennyit keresnek, nemek szerinti bontásban. Mindez jelentősen megnehezítheti az indokolatlan bérkülönbségek eltitkolását.

Egyén vs rendszer

A konferencia első kerekasztal-beszélgetésén Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke, Dr. Csernus Fanni, az Amnesty International Magyarország szakértője, Barbara Máté változásmenedzser és coach, valamint Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász és szociológus vitatta meg a bérkülönbségek társadalmi és gazdasági hátterét. A beszélgetést Bombera Krisztina moderálta. A résztvevők többek között azt a gyakran hangoztatott állítást is megkérdőjelezték, amely szerint a nők azért keresnek kevesebbet, mert nem elég határozottak a bértárgyalások során.

A probléma ugyanis nem vezethető vissza egyszerűen az egyéni érdekérvényesítő képességekre.

Pogátsa Zoltán arra is felhívta a figyelmet, mennyire téves az a széles körben elterjedt elképzelés, hogy valakinek a fizetése egyenes arányban áll az általa teremtett értékkel. A beszélgetés során a fizetésekkel kapcsolatos magyarországi tabuk is szóba kerültek. Pogátsa szerint a magyar társadalomban különösen erős a pénzről való hallgatás kultúrája: sokan még a betegségeikről is szívesebben beszélnek, mint arról, mennyit keresnek. Pedig a bérek körüli titkolózás éppen azokat az egyenlőtlenségeket segíthet fenntartani, amelyek ellen a bértranszparencia-irányelv fellépni kíván.

Láthatatlan munka, látható következmények

A béregyenlőtlenség azonban csak az egyik oldala a problémának. A konferencia záró kerekasztal-beszélgetése arra világított rá, hogy a nők munkaerőpiaci hátrányainak jelentős része már jóval a fizetés meghatározása előtt kialakul.  A témáról Borsós Gabriella országgyűlési képviselő, Dr. Kovács Anikó, a SPAR Magyarország HR-igazgatója, Sáfrány Réka, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség tagja és Utasi Melinda vállalkozásfejlesztő beszélgetett Bombera Krisztina moderálásával. Ebben a beszélgetésben szó volt arról, miként akadályozza a nők munkaerőpiaci lehetőségeit az, ha ők végzik az otthoni láthatatlan munka nagyrészét, hiszen akkor nem tudnak továbbképzésekre menni, előléptetéseket elfogadni, esetleg munka miatt költözni. Pedig hát miért lenne evidens, hogy ezeket az otthoni munkákat feltétlen a nőknek kell elvégezni, hiszen a férfiak is kivehetik a részüket a gyermekgondozásból és a háztartás körüli teendőkből. A Spar HR igazgatója elmondta, fontos leszögezni, hogy az úgynevezett „fehérgalléros munkakörökben” könnyebb összeegyeztetni a családot és munkát, hiszen egy irodában mégis „empatikusabbak” a gyermeket nevelő nőkkel. Elhangzott, hogy a családtagokat hétköznap egyedül gondozó nők számára nagyon nagy segítség lenne, ha hétvégente vállalhatnának munkát, bár akkor meg az a probléma merül fel, hogy mikor pihennek.
Utasi Krisztina elmondta, mennyire fontos a családi minta, mert az ő családjukban „nagyon erős a női vonal”, és az ő gyermekei kicsi koruktól kezdve azt látták, hogy az édesanyjuk bizony dolgozik, és egyenlő partnere az édesapjuknak.

Szóba került az is, hogy ez a fajta gondoskodás, amire mégiscsak hatalmas szükség van, és amit túlnyomórészt a nők végeznek, be lehet-e árazni egyáltalán, és ha igen, vajon mennyibe kerül.

Az egész gazdaság veszít

Roxana Mînzatu beszédében arra is rámutatott, hogy a nők gazdasági szerepvállalásának korlátozottsága egész Európa számára veszteséget jelent. Miközben a kontinens számos ágazatában munkaerőhiány tapasztalható, a munkaképes korú népesség évente mintegy egymillió fővel csökken. Ebben a helyzetben különösen nagy jelentősége lenne annak, hogy a nők képességei és szakmai lehetőségei teljes mértékben érvényesülhessenek. A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének becslése szerint a nagyobb nemi egyenlőség 2050-re csaknem 10 százalékkal növelhetné az egy főre jutó uniós GDP-t, és több mint tízmillió új munkahely létrejöttéhez járulhatna hozzá.

Kapcsolódó tartalom Miért nem lehet fenntartható a jövő a nők egyenrangú részvétele nélkül?

A konferencia egyik legfontosabb tanulsága így az volt, hogy a béregyenlőség nem egyszerűen arról szól, hogy a nők ugyanannyi pénzt kapjanak ugyanazért a munkáért. Arról is szól, hogy ugyanolyan esélyük legyen a szakmai fejlődésre, az anyagi biztonságra és az önálló döntésekre. Ehhez pedig nem elegendő a bérek átláthatóbbá tétele: a fizetetlen gondoskodási munka társadalmi elismerésére, a családon belüli feladatok igazságosabb megosztására és a munkavállalókat támogató intézményrendszerre is szükség van. Ahogy Mînzatu Simone de Beauvoir gondolatát idézve emlékeztetett:

Csak a munka biztosíthatja a nők számára a tényleges szabadságot.

Közel nyolc évtizeddel A második nem megjelenése után azonban továbbra is kérdés, mikor válik ez a szabadság minden nő számára valóban elérhetővé.