25 év, ami átírta a magyar nők életét, de mi változott valójában?

Az elmúlt 25 évben látványosan átalakult a nők élete: egyre többen tanulnak, dolgoznak, építenek önálló egzisztenciát, miközben az őket érintő rendszerszintű problémák is a közbeszéd részévé váltak. Ezt a változást azonban korántsem követte hasonló ütemű intézményi és politikai előrelépés.

A magyar ELLE idén ünnepli 25. születésnapját, és ebből az alkalomból arra voltunk kíváncsiak, mennyit változott a nők helyzete Magyarországon az elmúlt negyedszázadban. Három, a nőket érintő ügyekkel foglalkozó szervezet – a NANE – Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen, az Amnesty International Magyarország és a MENŐK – Magyar Európai Nők – szakértőit kérdeztük a legfontosabb változásokról. 

25 év a nők szemszögéből

Mi változott a 2000-es évek óta abban, hogy milyen esélyekkel tanulhat, dolgozhat és építhet karriert egy fiatal nő, milyen mintákat lát maga körül, és milyen lehetőségei vannak, ha gyermeket szeretne – vagy éppen nem szeretne – vállalni? És változott-e az, ahogyan a társadalom a nőkről és az életük során felmerülő helyzetekről gondolkodik?

Mindezt több oldalról is mérhetjük: a nőket védő törvényeken, az oktatási és munkaerőpiaci lehetőségeken, a közbeszédben való láthatóságon és természetesen a statisztikákon keresztül. A lényegi kérdés az, hogy könnyebb-e ma nőként önálló életet építeni és beleszólni a saját életünket meghatározó döntésekbe, mint huszonöt évvel ezelőtt?

Mielőtt azonban végignéznénk a változásokat, fontos beszélni egy hiányosságról, amelyre mindhárom általunk megkérdezett szervezet felhívta a figyelmet. Magyarország 2014-ben aláírta, de máig nem ratifikálta a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés európai mércéjének számító Isztambuli Egyezményt. Szintén sokatmondó, hogy az Európai Nemek Közötti Egyenlőség Intézetének (EIGE) indexében Magyarország 2025-ben az EU utolsó előtti helyén állt, és az azt megelőző 15 évben nálunk történt a legkisebb előrelépés az uniós tagállamok közül.

Hogyan nevezzelek?

A nők helyzetében ugyanakkor kézzelfogható pozitív változások is történtek az elmúlt 25 évben. A megkérdezett szervezetek egyetértenek abban, hogy leginkább a társadalmi tudatosság és a láthatóság erősödött. A nőket érintő jogok, lehetőségek és nehézségek ma sokkal hangsúlyosabban jelennek meg a közbeszédben. Számos, korábban egyéni problémának vagy magánügynek tekintett jelenségről ma már tudjuk, hogy rendszerszintű. Ebben a változásban a civil szervezetek munkájának, az érintettek felszólalásának és a független sajtónak is meghatározó szerepe volt.

Közismertté váltak olyan fogalmak, mint az üvegplafon, a szexuális zaklatás vagy a szülészeti erőszak: nevet kaptak olyan jelenségek és működések, amelyekről korábban jóval nehezebb volt beszélni. Ez azonban nem pusztán a nyelv változásáról szól, hanem arról is, hogy másként kezdünk gondolkodni az általuk leírt problémákról. Ezt nevezi fontos kulturális áttörésnek László Loren, a NANE szakmai és segélyvonal-koordinátora: „A nőjogi szervezetek, a túlélők kiállása, a független sajtó és olyan társadalmi mozgalmak, mint a #MeToo sokat változtattak azon, hogyan gondolkodunk a nők elleni erőszakról.” A változás határait ugyanakkor egyetlen mondattal világossá teszi:

Önmagában attól, hogy valamit meg tudunk nevezni, még nem leszünk nagyobb biztonságban.

Többet tanulunk, többet dolgozunk

Egy másik egyértelmű változás az oktatási és munkaerőpiaci helyzetben történt, amit keretezhetünk a nők önállóságának és lehetőségeinek kérdéseként. Itt egyértelmű növekedést láthatunk, és ezt a statisztikák is jól mutatják: a 25-34 éves nők körében 2001-ben 16,3 százalék volt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, 2025-re ez 37,6 százalékra nőtt. A másik látványos elmozdulás az, hogy míg 2001-ben a 15-64 éves nők 49,8 százaléka volt foglalkoztatott, 2026 májusa és júliusa között már 71,5 százalékuk. Ezt a tendenciát Pákozdi Éva, a MENŐK munkatársa foglalja össze:

Többen tanulnak, dolgoznak, önálló egzisztenciát teremtenek, és sokkal természetesebb a jelenlétük olyan szakmákban és szerepekben is, ahol korábban kevesebb nővel találkoztunk. A médiában ugyanakkor továbbra is nagyon kevés nő jelenik meg, főleg szakértőként. Néha az az érzésem, hogy szívesebben kérdezik meg a nőt arról, mi történt vele, mint arról, hogy szerinte miért történt.

Intézményi keretek

A 25 évvel ezelőtti helyzethez képest Pákozdi Éva szerint ma jóval több nő rendelkezik saját keresettel, szakmával és valódi döntési lehetőségekkel. Magas a nők jelenléte az oktatásban, változott a jogi környezet, az uniós csatlakozás pedig új egyenlőségi kereteket hozott. Közben maguk a nők is tudatosabbá váltak a saját helyzetükkel kapcsolatban. Egyre többen kérdőjelezik meg azt a korábban természetesnek tekintett elvárást, hogy egyszerre kell helytállniuk a munkában, a gyermeknevelésben, a háztartásban és a gondoskodásban.

Ami a jogi környezetet illeti, teljes egyetértés van a szakértők körében, hogy a nők helyzetét érintő előrelépések jórészt a távolabbi múltban születtek. 

Csernus Fanni, az Amnesty International Magyarország nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szakértője az egyenlő bánásmódról szóló 2003-as törvényt emelte ki mint mérföldkövet, aminek segítségével a jogvédelem kiszámíthatóbbá és hozzáférhetőbbé vált: „Egységes, átfogó antidiszkriminációs keretet teremtett, ami először biztosította a hatékony jogérvényesítés lehetőségét – többek között az Egyenlő Bánásmód Hatóság felállításával.” 2021-ben az Egyenlő Bánásmód Hatóság azonban elvesztette önállóságát, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába olvasztották, ami jelentősen gyengítette a diszkrimináció elleni védelmet.

A nők elleni erőszak területén a NANE szakértője szerint a legfontosabb változás a gondolkodásban történt: „Fontos előrelépés, hogy ma már van egy olyan szakmai és társadalmi tudás Magyarországon, amely egyértelműen kimondja: a nők elleni erőszak nem magánügy. 2003-ban országgyűlési határozat született a családon belüli erőszak megelőzése és hatékony kezelése céljából, 2013-ban önálló büntetőjogi tényállás lett a kapcsolati erőszak. Ezek mögött azonban nem egyszerűen állami felismerés állt, a nőjogi szervezetek hosszú éveken át követelték ezeket a változásokat. Tehát kimondhatjuk, hogy a jogi előrelépések jelentős része nem felülről indult, hanem társadalmi nyomásra jött létre.”

A szavak megvannak, a döntések hiányoznak

A pozitív változások mellett több területen elmaradt az érdemi előrelépés Csernus Fanni szerint. Elmondja, hogy a szakpolitikai döntések nem követték a közgondolkodás változását. Példaként említi a gondozási feladatokat, a női vezetők arányát és a bérek átláthatóságát érintő uniós irányelvek hazai bevezetésének hiányosságait, valamint a 2022-es „szívhangrendeletet”, amely megítélése szerint tovább nehezítette az abortuszhoz való hozzáférést.

És miközben a nők egyre nagyobb arányban való munkába állása az elmúlt évtizedek fontos társadalmi változása volt, az otthoni munkamegosztás jóval kevésbé alakult át. Csernus Fanni ismerteti az adatokat:

Bár némi javulás látható, a nők még mindig közel kétszer annyi időt töltenek háztartási és gondozási feladatokkal, mint a férfiak, és ez a fiatalabb generációnál is így van.

Pákozdi Éva a változások hiányosságának legfontosabb területeit három szóban foglalja össze, ami összecseng az Amnesyt szakértője által említett problémákkal:

Pénz, idő, hatalom.

Miközben a teljes munkaidőben dolgozó nők és férfiak havi bruttó átlagkeresete között még mindig közel 15 százalékos a különbség a férfiak javára – ami húsz év alatt mindössze 2 százalékponttal csökkent –, a nők munkába állásával a hagyományosan rájuk háruló feladatok sem tűntek el. A fizetett munka sok esetben egyszerűen hozzáadódott a háztartási és gondoskodási feladatokhoz, aminek hatása a keresetben, a karrierlehetőségekben, a nyugdíjban és a szabadidő mennyiségében is megmutatkozik.

Az elmúlt 25 évben tehát sok minden megváltozott: több lehetőség nyílt meg a nők előtt, láthatóbbá váltak az őket érintő problémák, és ma már olyan kérdésekről is nyíltan beszélünk, amelyek korábban gyakran a magánélet keretei között maradtak. A következő huszonöt év tétje az lehet, hogy mindez mennyire válik kézzelfoghatóvá a hétköznapokban – a munkában, a családi feladatok megosztásában, az anyagi önállóságban és a saját életükről hozott döntésekben.