Quantcast

Retrospektív

Haute couture álomteremtő – Manfred Thierry Muglerre emlékezünk

Haute couture álomteremtő – Manfred Thierry Muglerre emlékezünk
© Michel Arnaud/Corbis via Getty Images

Álomlényekkel és mutáns nőkkel benépesített univerzuma meghatározta a 80-as évek esztétikáját. A Párizsban megrendezett átfogó kiállítás a Mugler-eposzra tekint vissza, felidézve a látnoki alkotó zsenialitását. A legendás tervező munkásságára emlékezünk.

Eva Herzigova félig paradicsommadárként, félig mutáns hüllőként, latexbe burkolt rovarnők vérvörös szájjal, készen arra, hogy bármit felfaljanak, Emma Sjöberg Harley Davidson-testű dívaként… Thierry Mugler univerzumának kliséi mára jelentős nyomot hagytak a kollektív tudatunkban. A szó minden értelmében vett klisék ezek, még akkor is, ha egyesek már a karikatúrák közé sorolják őket. A közösségi média kultúrája pedig, amely mindig is a túlzásra tört, mára erős virtuális réteggel egészítette ki a Mugler-mítoszt, amely még a digitális korszak előtt született meg. A tervező munkái most a párizsi Iparművészeti Múzeum kiállításán láthatók.

Mugler „álomteremtőként, szépségharcosként” jellemzi önmagát, aki számára ez a harc korán elkezdődött: Strasbourgban, fojtogató polgári miliőben nőtt fel, gyógyfürdőben dolgozó orvos apja és Norma Desmond és Jessica Rabbit valószínűtlen keverékéből összegyúrt különc anyja között hánykolódva. Egy ponton úgy döntött, hogy megszökik otthonról és felépíti a saját világát: „Ez a vágy erősebb volt az akaratomnál, valami ösztönös dolog lehetett. Szerencsére volt egy kis tehetségem, különben tróger maradtam volna” – nevet.

Lázadó tinédzserként kihagyta a középiskolát, jobban érdekelték az apácák, akik a katedrálisban énekeltek. Közben ruhákat bütykölgetett és kis kartonszínházakat épített. „Semmit sem értettem a családomból és a világukból. Tényleg úgy éreztem, hogy megfulladok, ezért elkezdtem a saját világomat megalkotni, amilyennek azt a művészeten, filmeken, természeten keresztül láttam.” És színre lépett Thierry Mugler, a táncos. „A tánc mentett meg – állítja. – Az egyensúlyra való törekvés, az akarat, hogy továbbmenjek és még magasabbra jussak. Ez illett hozzám, és ez kísért a ruháim létrehozásakor is.” Szerinte a szinte aszketikus fegyelem az, amiben a boldogság és a siker lakozik. „Aztán ha elsajátítottuk a megfelelő technikai hátteret, őrült repülésbe kezdünk. Pont, mint a színészek, akik túllépnek a megírt szövegükön és előadnak.”

Az anatómia dicsőítése

Thierry Mugler már a rajnai nemzeti opera táncosa volt, amikor 1968-ban Párizsba ment. Az utcákon épp forradalom zajlik, a sajátja a színfalak mögött kezdődött el. Táncos castingokon ismerkedik meg a stylistszakmával: akkoriban a nagy divatházaknak nem voltak kinevezett tervezői, hanem stylistoktól vásároltak terveket. Ő is ceruzát ragad: a táncosból hamarosan „szobrász” válik, és szédületesen érzéki anatómiai részletekkel dicsőíti a testet.

A Mugler divatházat 1974-ben alapította, az első divatbemutatóra 1975-ben került sor. A bemutatók során rendkívüli karakterek egész galériája születik. Rovarok, vadállatok, harcosok, futurisztikus végzet asszonyai – varázsuk totális ellentétben áll az úgynevezett párizsi jó ízlés álmosító archetípusaival. Dehát Mugler minden, csak nem párizsi. Igazi világjáró, akit az utazások és az élmények tesznek boldoggá. Egy ideig Londonban élt, aztán öt évet töltött egy hajón Amszterdamban. Jurij Gagarin-féle kalandorként a hidegháború kellős közepén fedezte fel a keleti országokat, egy furgonnal kelt át Afganisztánon, majd Kalkuttán át Oszakáig meg sem állt.

Minden megragadja, különösen, ha az meghökkentően szélsőséges. Ez lenne az a szó, ami meghatározza őt? „Amikor feltettem neki ezt a kérdést – meséli Thierry-Maxime Loriot, a kiállítás kurátora –, azt mondta: Figyelj, voltam balett-táncos, jógi, hippi, kathakali táncos Indiában (hagyományos keralai színház – a szerk.), és dolgoztam butikokban. Divattervező, fotós és rendező voltam, ráadásul extrém fizikai átalakulást is vállaltam. Igen, azt hiszem, lehet rám azt mondani, hogy szélsőséges vagyok.”

A szélsőségek embere ezért beköltözött egy tizenegy emeletes couture házba, a rue des Archives-ba.  A varrónők műhelyei a laboratóriumok számára fenntartott négy pince szomszédságában voltak, ahol a textil felületkezelési eljárásait is el tudták végezni, de hegesztőállomás is volt. A csillogás igazi paradicsoma volt ez, Frankenstein-változatban.

A divattervező ötleteinek életre keltésére irányuló küzdelem itt nyerte el teljes értelmét. A Mugler-világ felrázta az 1980-as és 1990-es éveket. Szemrebbenés nélkül nemet mondott azoknak, akik képesek a drága luxust bármikor megfizetni maguknak. Nemet mondott Bernard Arnault-nak, az akkor még fiatal LVMH-csoport igazgatójának, aki 1989-ben felajánlotta neki, hogy átvegye Marc Bohan helyét a Diornál. Madonnát, a kor abszolút sztárját is visszautasította. A Guy Bourdin és Helmut Newton munkáihoz hasonló kendőzetlen testképet hamarosan pornográfnak, majd elavultnak nevezték – azok, akik nem értették, hogy Mugler célja egy rendkívüli szépségű világ felépítése volt, amely ellenáll minden erkölcsi, társadalmi vagy gazdasági besorolásnak.

A divatban nagy üzleti csoportosulások alakultak, amelyek egy nyereségre éhes ipart teremtettek, de egyben grunge, minimalista, sőt brutalista divatot is. Ezen a színpadon Muglernek már nincs helye. 2003-ban hagyta el a divat világát, saját, megalkuvást nem ismerő érvelése szerint azért, „mert az már nem volt érzelmi, művészi eszköz”. De a divatvilág örökre megőrizte jelenlétének nyomait. Az haute couture kódexeinek felforgatásával Mugler olyan ajtókat nyitott meg, amelyeken hamarosan zajosan átléptek az Angliából érkezett zsenik, John Gallianótól Alexander McQueenig – utóbbi kollekcióiban nyíltan követi a mugleri örökséget.

Belépő a popkultúra világába

A 2020-as években pedig továbbra is többé-kevésbé félszegen aknázzák ki a tervező esztétikai szókincsét vállas kabátokkal, latexleggingsekkel és vörös szőnyegeket rettegésben tartó sellőszoknyákkal. Thierry Mugler szívét-lelkét a saját személyes élményének áldozta, és ő hozta be elsőnek a parádés látványvilágú divatbemutatókat, amelyeket elejétől a végéig ő rendezett, irányított, és nagyon távol álltak a hagyományos couture szalonok hangulatától.                                                     

A márka fennállásának tizedik évfordulóján, 1984. március 22-én 6000 ember özönlött a párizsi Zénith-be. Kifutóin Cyd Charisse, Celia Cruz, a drag ikon Joey Arias, Diana Ross és Julie Newmar a leghíresebb topmodellekkel osztoztak a rivaldafényben.

A divat és a show-biznisz természetes egyesülése még mindig tart, de igazán soha nem nyerte vissza akkori intenzitását. Mugler abban az időben meghódította a popkultúra világát: ő öltöztette Bryan Ferryt, a Pet Shop Boyst, David Bowie-t (aki kifejezetten a női konfekciót választotta, mert tévedés, nem a 2020-as években találták fel a genderfluid identitást!), és ő rendezte George Michael Too Funky című klipjét (bár a végső verzióra nem írták ki a nevét). Az MTV hőskorának egyik igazi legendája volt, jóval a közösségi média megjelenése előtt.

És ha ma teljesen természetesnek tartjuk, hogy a divat gumival, hőformázott gyantával, latexszel, fémmel és más ipari anyagokkal játszik, akkor jó, ha tudjuk, hogy azt többek között Thierry Muglernek köszönhetjük. Jean-Jacques Urcun műanyagszobrász segítségével a repülőigépipari technológiák felé fordult: közösen feltalálták a női robotok krómozott borítását, és a mitikus Angel parfüm üvegét, ami az édeskés illatok hullámának előfutára volt a parfümiparban. Thierry Mugler, a művészeti vezetők őse volt az első, aki a hetvenes évek közepén saját maga kezdett el fotózni, hogy jobban uralja a saját világát. Végül a ruhái által olyan transzhumanista impulzusokat láthatunk, amelyek ma már csak a kiterjesztett valóságban vagy a plasztikai műtétekkel tudnak kifejeződni. A Marvel és a DC Comics szuperhősfilmjeiből táplálkozó modern világ ma másról sem álmodik.

És mára megszületett az új Mugler-közönség: névtelen fiatalok, akik a közösségi oldalakon vadásznak a kreációira, csakúgy, mint az új show-biznisz-dívák, Beyoncé, Lady Gaga, Cardi B vagy Kim Kardashian. Az alkotó megváltoztatta a nevét (2013-ban visszavette eredeti keresztnevét, a Manfredot), és megváltoztatta a testét (vissza akarta nyerni egykori táncostestét, de körülbelül olyan lett, mint egy rajzfilmhős).

 De ő maga valójában nem változott. Szeme még mindig ragyog, amikor új projektjéről beszél a Bolsojjal és a sztárprimadonnával, Szvetlana Zaharovával, aki szintén extrém a maga műfajában. Úgy beszél róla, mint egy gyerek, csodálattal írja le mesteri mozdulatait. Semmi kétség, Manfred Thierry Mugler még mindig egy álmodozó, elszánt kölyök. Picasso mondatai jutnak az eszünkbe: „Minden gyerekben él egy művész. A kérdés csupán az, hogyan maradjunk művészek, miközben felnövünk?”

Thierry Mugler Couturissime c. kiállítása 2022. április 24-ig látható a Musée des Arts Décoratifs-ban. 

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.