Quantcast

Leleplezés

A Facebook-botrány kulcsfigurája: Frances Haugen

A Facebook-botrány kulcsfigurája: Frances Haugen
© Tom Williams/CQ-Roll Call, Inc via Getty Images

A közösségi oldal egykori vezetőjét az amerikai szenátus előtt hallgatták meg, miután nyilvánosságra hozott egy sor aggasztó információt a Facebook működésével kapcsolatban.

„Az volt a benyomásom, hogy ha a profit és az felhasználók védelme között érdekellentét merült fel, a Facebook többször is a profitot választotta” – mondta Frances Haugen az amerikai szenátus előtt tartott meghallgatásán. Bár a neve még nem annyira széles körben ismert, a nő egymaga megrengette a legnagyobb közösségi oldal renoméját, miután a Wall Street Journal cikksorozatában névtelenül nyilvánosságra hozta a cég működésével kapcsolatos, sokszor igen visszás információkat. Többek között azt állította, a Facebook aggasztó kutatási eredményeket rejtegetett a közösségi oldalak tinédzser lányok mentális egészségére gyakorolt negatív hatásairól.

Az exalkalmazott végül vasárnap este, a CBS amerikai hírcsatornán leplezte le kilétét, pár napra rá pedig több mint három órán át tartó meghallgatáson tanúskodott az Egyesül Államok szenátusának kereskedelmi bizottsága előtt.

Honnan jött Frances Haugen?

Tanár szülők gyermekeként született Frances Haugen Iowa Cityben, 2006-ban szerzett számítógépes és elektronikai mérnöki diplomát, ekkor vált az algoritmusok specialistájává. 2011-ben a Harvardon is lediplomázott, ezután több óriáscégnél, köztük a Pinterestnél és a Yelpnél (online értékesítő platform) is dolgozott, mielőtt 2019-ben csatlakozott a Facebook csapatához.

Ahogy honlapján is olvasható, közel két éven át foglalkozott a cégnél a demokráciával és a dezinformációval kapcsolatos kérdésekkel, majd a „polgári integritás” munkacsoport tagja lett, ahol az álhírek és a gyűlöletbeszéd ellen harcolt, különösen a választások idején. Frances bevallása szerint a túlságosan is megszabott költségvetések és az osztályán végbement leépítések kedvetlenítették el, így végül tavaly májusban felmondott a cégnél – és a nyilvánossághoz fordult, hogy rávilágítson a vállalaton belüli problémákra, ebben a Whistleblower Aid nevű civil szervezet is támogatta őt.

Reformokat szeretne kiharcolni a Facebooknál

A 37 éves Frances a szenátus előtt beszélt többek közt azokról a módszerekről is, amelyek a serdülőket a közösségi oldalak, különösen az Instagram függőjévé teszik. „A vállalat vezetése tudja, hogyan lehetne a Facebookot és az Instagramot kevésbé veszélyessé tenni, de nem fogják végrehajtani a szükséges változtatásokat, mert a csillagászati profitjukat az emberek elé helyezik.” Beszédében a Facebookot egyenesen a dohányiparhoz hasonlította, és külön kiemelte Mark Zuckerberg, a Facebook-csoport alapítójának és főnökének szerepét. „Nincs még egy ilyen erős vállalat, amelyet ennyire egyoldalúan irányítanak. Tehát végső soron a felelősség Markot terheli. És ő senkinek sem tartozik elszámolással. Valójában Mark Zuckerberg az algoritmusok fő tervezője” – jelentette ki a volt dolgozó.

Frances szorgalmazná, hogy különféle előírások vonatkozzanak a Facebook működésére az átláthatóság és az információmegosztás szempontjai szerint, ehhez pedig szerinte egy új, dedikáltan az internetes óriáscégek működését szabályozó hatóság felállítása lenne szükséges. Elmondása szerint nem gyűlöli sem korábbi munkahelyét, sem egykori főnökét, pusztán segíteni szeretne a cégnek a fejlődésben, mivel a feltárt problémák – például a lányok és a nők öntudatosabbá tétele a testükkel kapcsolatban – megoldhatóak lennének.

Hitelteleníteni próbálja egykori cége

A Washington Post szerint a nő meghallgatása a Facebook új válságának kezdetét jelzi, amely mindkét politikai oldal parlamenti képviselőit mozgósította. Bár a kérdések nem tártak fel olyan információkat, amelyek korábban ne jelentek volna meg a lapban, a szenátus nagy érdeme, hogy konszenzust teremtett a demokrata és a republikánus szenátorok között. „Ritkán hallani ilyen hiteles és meggyőző tanút egy ilyen kényes kérdésben” – mondta a New York Timesnak Richard Blumenthal szenátor.

Miközben a szenátorok tetszését egyöntetűen elnyerte, egykori munkahelye, a Facebook lejárató kampányt indított Frances ellen. „A Facebooknál ő nem vezetett csapatot és soha nem vett részt a csoport felsővezetőivel tartott megbeszéléseken” – közölte Twitter-oldalán a vállalat szóvivője. Feltehetően a hétfő esti több órás leállásnak köszönhetően Mark Zuckerberg pár nappal később reagált az elhangzottakra. „A vádak középpontjában az áll, hogy a profitot helyezzük a biztonság és a jóllét elé. Ez egyszerűen nem igaz” – írta Facebook-bejegyzésében.

Forrás: Elle