Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Recept lelki kimerültségre

2013. március 28.

4 perc olvasás

feltöltődés improvizáció interaktív momentán társulat programok színház
Recept lelki kimerültségre

Imádjuk az imprószínházat


Az egyik legjobb lehetőséget a lelki feltöltődésre az improvizációs színházak kínálják: előadásaik attól különlegesek, hogy a hagyományos színházakkal ellentétben nézőként mi is bevonódunk abba a darabba, ahol még maguk a szereplők sem tudják, mit fognak tenni a következő pillanatban. Magyarországon a műfaj egyik úttörője, az első interaktív improvizációs színházak egyike a 2000-ben alakult, egyre növekvő népszerűségű Momentán Társulat. Nem ritkák a teltházas előadások, és a törzsvendégek sem unatkoznak, hiszen itt nincs olyan, hogy egy darabot „már láttam” – sőt egészen biztos, hogy még jelenetből sincs két egyforma. Kínálatából hangulatunkhoz illően választhatunk humoros, könnyed, show-jellegű vagy mélyebb, pszichológiai témájú darabok közül.

A néző dirigál

A RögvEsten a közönség ötletei alapján alakul a darab, a nézők meghatározhatják a műfajt, javasolhatnak helyszínt vagy foglalkozást, és ötletüket a színpadon máris megvalósítják. Így láthatunk kínos ágyjeleneteket, meghallgathatunk nem létező nyelveket profi tolmácsolásban, de volt már példa arra is, hogy egy spontán jelenet nagyon is valóságos leánykérésbe fordult át. Annyi biztos, hogy minden, amit itt láthatunk, az utolsó ízig friss, pörgős, vidám.

A Fröccs előadásain is a nézők kívánságai irányadók, így szó lehet válásról, alkoholról vagy megcsalásról, az előadásmód garantáltan valósághű lesz. Legfeljebb attól kell tartanunk, hogy a színpadon saját mondatainkat halljuk viszont, épp úgy, ahogy azt egy hete egy veszekedés során partnerünk fejéhez vágtuk. Itt lehetőségünk van az időutazásra, megnézhetjük, vajon mi lett volna, ha éppen akkor másképp reagálunk. A jelenetek végén F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus értékeli a látottakat, ahol gyakran kiderül, még az elrugaszkodottnak tűnő jelenetekre is akad valós példa. Ez a műfaj bár szórakoztató, mégsem kizárt, hogy napok múlva is azon kapjuk magunkat, egy-egy itt hallott párbeszéden törjük a fejünket.

Személyes szál átírva

Persze nem a Momentán az egyetlen színház, ahol improvizációs darabokat játszanak, országszerte több mint 10 társulat működik, köztük például az Áttűnések, a Grund és a PSzínház. Utóbbi társulata a műfajban 20 éve elsőként alakult Rögtönzések Színházának alapítóiból szerveződött. Ezek a társulatok a pszichodrámában is használt playback-módszerrel dolgoznak, azaz a közönségből egy önként jelentkező megoszt egy rövid, személyes történetet vagy hangulatot, amit aztán az előadók saját interpretációjukban színre visznek.  Az előadások görbe tükörként működnek; kívülről nézhetjük önmagunk és történetünk kissé eltúlzott variációját.

Megelevenedik a gyerekként, az első tavaszi napon felhúzott térdzokni hangulata, egy átmulatott éjszaka, látogatás az öregek otthonában, de mindig egy kicsit másképp, mint ahogy gondolnánk – lehet, hogy szomorú emlékünk itt happy enddel végződik, s ami eddig bosszantó volt, azt most viccesnek látjuk, ami pedig vicces történetnek indult, abba hirtelen elgondolkodtató szálat csempésznek.  Előfordulhat, hogy ahogy a színpadra vitték szorongató élményeinket, már meg is szabadultunk tőlük. Az előadásokon nem egyszerű nézők, hanem egy közösség részesei leszünk- az élmény – előadástól függően lehet, hogy felvidít, vagy elgondolkodtat, de mindenképpen felráz az hétköznapokból.

Hogy minek köszönhetik az improvizációs színházak a sikerüket? Talán annak, hogy pont azt nyújtják, amire a mai közönségnek szüksége van: gyorsan pörgő események, aktuális témák, mindez egy jó adag humorral fűszerezve.

Fotók: Momentán Társulat

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A hajszín, a...
1

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

3 udvariasna...
2

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

Visszajött a...
3

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Kiderült, ho...
4

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Kiderült, ho...
5

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

A frizura, a...
6

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Ezt a 10 par...
7

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

3 férfi parf...
8

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Ezek is érdekelhetnek

Fénykiállítá...

Fénykiállítás, művészeti vásár és fergeteges édességek – tartalmas hétvégi programok

2025.10.17. 5 perc olvasás

Budapest és vidék

3 színházi e...

3 színházi előadás, amire érdemes jegyet váltani októberben

2025.10.15. 3 perc olvasás

bemutatók

Dizájnvásár,...

Dizájnvásár, halfesztivál, túrázás – színes hétvége Budapesten és vidéken

2025.10.10. 7 perc olvasás

programajánló

Programözön...

Programözön október első hétvégéjén: könyvtől a vörösborig, vágtától a világzenéig

2025.10.03. 8 perc olvasás

hétvége

Mutatjuk, az...

Mutatjuk, az őszi szünetben milyen programokat érdemes szervezni a gyerekekkel

2025.10.02. 5 perc olvasás

Tippek

Őszi élménye...

Őszi élmények az ország különböző pontjain – kirándulás, kultúra és gasztronómia

2025.09.29. 6 perc olvasás

magyarország

Budapest Des...

Támogatott tartalom

Budapest Design Week 2025 - országos designünnep 10 városban, 175 programmal

Támogatott tartalom

2025.09.25. 6 perc olvasás

programajánló

Ízek, dallam...

Ízek, dallamok, hagyományok: fesztiválforgatag tölti meg szeptember második hétvégéjét

2025.09.12. 7 perc olvasás

PROGRAMAJÁNLÓ

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves