Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Kulcs a bőr fiatalságának megőrzéséhez

2017. október 11.

2 perc olvasás

anti-aging yves rocher
Kulcs a bőr fiatalságának megőrzéséhez

Gondoltad volna, hogy bőröd öregedéséért nem is annyira az idő múlása vagy a genetika felelős?


Amint kilépünk az ajtón, a levegőszennyezettség (a kipufogó gázok mellett az UV sugarak, a telefon kék fénye, a metró- és vonatsínekből a levegőbe kerülő vasrészecskék, vagy a cigarettafüst) a szervezetünket, légútjainkat, s a bőrünk védelmi rendszerét és kollagénszintjét fenyegeti.

Minden egyes nap mikroszkopikus méretű koromszemcsék, füst- és savmolekulák milliárdjai szóródnak a levegőbe, melyek bekerülnek a légutakba, a pórusainknál kisebb szemcsék pedig beszivárognak a bőr mélyebb rétegeibe, különböző tüneteket produkálva. Bőrünk fakóbb, élettelenebb lesz, megjelennek a pigmentfoltok, gyulladások, dehidratáció és apró ráncok kíséretében.

Hogyan állítsuk meg a támadásokat?

1.Turbózzuk fel a megszokott arcápolási rutinunkat olyan kozmetikumokkal, melyek antioxidáns hatásukkal védenek a káros környezeti hatásokkal szemben, és regenerálják, helyreállítják a bőrben kialakult esetleges károsodásokat.

Számos vitamin és növényi hatóanyag rendelkezik antioxidáns tulajdonságokkal, de az egyik leghatékonyabb az aphloia. Ez a Madagaszkár hegyvidéki területein honos örökzöld kivételes védő és regeneráló hatással rendelkezik. Levelei egy olyan molekulát tartalmaznak, mely hatékonyan véd a káros hatásoktól. Emellett képes teljesen megújítani gyökereit is. Jótékony hatással bír a sejtek működésére, javítva életképességüket.

2. Építsünk be az étrendünkbe antioxidáns ételeket! Elsősorban a magas C-vitamin tartalmú élelmiszereket, mint a citrusfélék, a bogyós gyümölcsök, a paradicsom, a savanyú káposzta. Az E vitamin is meggátolja a szabadgyökök kialakulását, amit olyan zöldségekből, mint a spenót, petrezselyem és a hüvelyesek nyerhetünk, de a tojássárgája, a búzacsíra, az olajos magvak, és egyes növényi olajok is tartalmazzák.

3. A sóterápia nagyon jól kitisztítja a légutakat és a bőrt, növeli a szervezet ellenálló képességét. Erősíti a szervezet önregeneráló képességét, csökkenti, illetve megszünteti a túlérzékenységet. Visszaállítja a bőr természetes egyensúlyát és hidratáltsági szintjét, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő. Érdemes rendszeresen ellátogatni sóbarlangba, de alkalmazhatjuk fürdőként, a kád vizébe téve is – ez esetben fél kiló himalaya vagy parajdi sót érdemes a fürdővízbe tenni, és 20-30 percig feküdni benne.

Képek: GETTY, Instagram

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon
1

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje
2

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín
3

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere
4

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

2023.02.07. 1 perc olvasás

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül
5

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint
6

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint
7

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon
8

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

Ezek is érdekelhetnek

A bőrápolás csodafegyvere, kicsit másként: minden, amit a retinolról tudni akartál

Támogatott tartalom

A bőrápolás csodafegyvere, kicsit másként: minden, amit a retinolról tudni akartál

Támogatott tartalom

2024.01.30. 5 perc olvasás

A titokzatos összetevő, amitől elasztikus a bőrünk

A titokzatos összetevő, amitől elasztikus a bőrünk

2022.01.29. 5 perc olvasás

Elasztin

Haj anti-aging - tippek a haj fiatalon tartására

Haj anti-aging - tippek a haj fiatalon tartására

2021.05.26. 5 perc olvasás

Haj-jaj

Ismerd meg az Esthederm-et!

Támogatott tartalom

Ismerd meg az Esthederm-et!

Támogatott tartalom

2021.05.19. 3 perc olvasás

sejtfiatalítás

Anti-aging tipp: pörgesd fel a bőröd anyagcseréjét!

Anti-aging tipp: pörgesd fel a bőröd anyagcseréjét!

2020.04.21. 6 perc olvasás

Kényeztessük testünk-lelkünk a karácsonyi hajtásban is! (x)

Kényeztessük testünk-lelkünk a karácsonyi hajtásban is! (x)

2019.12.01. 1 perc olvasás

Ismerd meg a legújabb öregedésgátló készüléket! (x)

Ismerd meg a legújabb öregedésgátló készüléket! (x)

2019.11.22. 11 perc olvasás

8 tipp a szépségedért, ha elmúltál 30

8 tipp a szépségedért, ha elmúltál 30

2019.10.28. 4 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves