Kis magyar fűkörkép

Tovább a zöld úton?

T.-vel egy budapesti klub kerthelyiségében beszélgetünk a késő délutáni 36 fokban. Már a második fröccsnél tartunk, amikor kipakolja az asztalra a nadrágzsebe tartalmát.
Dohány, dohánypapír, kannabiszos zacskó, öngyújtó. Ráérősen megsodorja a fűvel megspékelt cigit, és rágyújt. Mintha mi sem történt volna, beszélgetünk tovább, és csak akkor mosolygunk cinkosan egymásra, amikor a szomszéd asztal felől is elér bennünket ugyanaz a jól felismerhető füstszag.

Első az illegálisok között
A marihuána napjaink negyedik legtöbbet fogyasztott pszichoaktív szere a kávé, a dohány és az alkohol után, az illegálisok között pedig egyértelműen a legnépszerűbb. A Nemzeti Drog Fókuszpont tavalyi jelentése szerint minden tizedik magyar felnőtt és minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, leggyakrabban kannabiszt. Ennek megfelelően pedig az ősi növény modern kori használói is változatos képet mutatnak, mi például beszélgettünk gimnazistával, kisdoktori előtt álló politológussal, tervezőgrafikussal és targoncakezelővel is. (A megszólalók nevét kérésükre kezdőbetűikkel jelöltük.)
„A füvezés mára annyira elterjedt a nyugati társadalmakban, hogy lehetetlen a fogyasztókat tipizálni, ahogy az sem állapítható meg, milyen személyiségtípusok kattannak rá” – mondja Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője. Tipizálás helyett így maradtunk a kannabiszhasználók motivációinak feltérképezésénél.

Már az általánosban is
„Ahogy látom, a mai tizenéves generáció korábban kezd el tépni, mint inni” – osztja meg empirikus tapasztalatait egyik beszélgetőtársam, állítását pedig a szakember is megerősíti: a középiskolások körében elvégzett legutolsó, 2013-as kutatásban a kannabiszfogyasztás jelentős növekedést mutatott a fiatalok, főleg a nagyvárosi középiskolások körében.
H., egy budapesti elitgimnázium harmadikos tanulója, egy koncerten szívta el első füves cigijét 15 évesen – vagyis viszonylag későn; az osztálytársai közül többen már az általános iskolában, 13-14 évesen túl voltak az első spanglin. Mostanában úgy heti rendszerességgel fogyasztja, kizárólag haveri körben. Bár a fű teljesen nem váltotta ki az életükben az alkohol szerepét, mindenképpen mellette szól a másnapi émelygés kibekkelése, valamint az anyagi szempontok: kétezer forintnyi „cuccból” egy este elvannak hárman-négyen, miközben négy-öt sör fejenként kerül ennyibe. Egyébként nem óvatoskodnak különösebben a szerrel: „díleltek” már a suli emeleti WC-jében, néhányan közülük pedig olykor a szüleik előtt is rágyújtanak egy dzsointra.

Eltűnik az egó, áramlanak a gondolatok
A marihuánafogyasztás hazai trendjeiről keveset tudunk, 2009 óta ugyanis nem végeztek a felnőtt népesség körében átfogó kutatást. Akkor a nagykorú lakosság 13%-a vallotta azt, hogy életében legalább egyszer kipróbálta a marihuánát. Ez világviszonylatban nem kiemelkedő arány, ha például az ausztrál lakosság 34%-át nézzük. Egy friss ENSZ-jelentés szerint összesen negyedmilliárd ember fogyasztott drogot a kutatást megelőző évben legalább egy alkalommal, ami a világ felnőtt lakosságának 5%-a. Közülük a legtöbben, 183 millióan kannabisszal tették ezt. A világ első számú marihuánafogyasztója pedig – némileg meglepő módon – Izland, ahol a népesség 18%-a rendszeresen él a szerrel.
Megközelítőleges számaink a kannabisz a fogyasztók életében betöltött funkcióiról is vannak. A világ legnagyobb kábítószeres felmérése, a Global Drug Survey idei eredménye szerint a magyar fogyasztók döntő többsége, körülbelül 70%-a kikapcsolódást vár tőle, 27%-uk pedig élvezeti okokból használja. Ők együtt alkotják a rekreációs fogyasztók csoportját.
„Eltűnik az egóm, szabadabban áramlanak a gondolataim.” A kreatívszakmában dolgozó D. szerint a fű nagyban segítheti az alkotói munkát, a tudatosságot azonban jelentősen blokkolja, ezért a fontos megbízásai előtt nem is gyújt rá. „A fű hatására hajlamos vagyok annyira a saját világomba visszavonulni, hogy olyankor csak belül megy a szellemi munka, ahelyett, hogy ténylegesen cselekednék” – meséli
a harmincas éveiben járó D., akinek 16 éves kora óta tartozik az életéhez a „joe”, ma pedig már gyakran tekernek együtt a férjével is.  Bevallja, míg az alkoholról gond nélkül le tudna mondani, a fűnél úgy érzi, ez egyelőre elképzelhetetlen. (Erre később még visszatérünk.)

(...)

Kockázatok, mellékhatások
Azt azonban még a legelkötelezettebb spanglihívők sem állítják, hogy a füvezésnek nincsenek veszélyei és árnyoldalai. Valamennyi valós (vagy vélt) negatív hatásra nem fogunk tudni kitérni, de nézzünk párat. T. rossz élményei például a fű „behúzó” hatásához kapcsolódnak. „Pár alkalommal elkapott az a fajta önreflexió, hogy szinte kívülről láttam magamat. Ez egyfelől nagyon félelmetes, másrészt eléggé nevetséges volt. Szeretkezés közben például kifejezetten nem szerencsés” – magyarázza, amiről pedig beszél, azt
a szakirodalom deperszonalizációnak nevezi, ami a személyiség elvesztésének, a testből való kilépésnek az érzése.
A most 21 éves B. már arról mesél, hogy az érettségi utáni két üresjáratos évében, tulajdonképpen unalmában, vált „füvessé”. „Ahogy felkeltem, a kávé mellé már tekertem is egy cigit. Azóta előfordult, hogy kimaradt egy hónap, és volt, hogy néha túlzásba vittem, és három nap alatt kivégeztem 5 grammot” – mondja, majd amikor rákérdezek a túlzott fogyasztás mellékhatásaira, a tankönyvi tüneteket sorolja: feledékenység, dekoncentráció, lustaság. Végül hozzáteszi, mindezt éppen azzal lehet elkerülni, ha az ember ismeri a saját határait.
Az úgynevezett amotivációs szindróma előidézése, azaz
a céltalanság érzése és a hosszú távú passzivitás a marihuána veszélyeivel kapcsolatos egyik elsődleges vád. „Ha valaki folyamatosan be van tépve, akkor persze nem fogja tudni jól elvégezni a hétköznapi teendőit, de a farmakológiai kutatások bizonyítékai inkább amellett szólnak, hogy a marihuána hatásai nem okoznak amotivációs szindrómát” – magyarázza Sárosi.
Rosszullét, esetleg pánik inkább a tapasztalatlanabbaknál fordul elő. Az első kellemetlen élmény pedig sokaknál éppen elég ahhoz, hogy soha többé ne kérjenek a tudatmódosítás e módszeréből. A szakemberek emellett azt is javasolják, hogy akiknek a családjában előfordult pszichiátriai betegség, hajlamosak a pánikra, vagy nehezen viselik a tudatuk változásait, jobb, ha elkerülik a kannabiszt. A szakirodalom szerint
a mentális betegségek kialakulása és a kannabisz között nincs ok-okozati kapcsolat, bár a fűszívás veszélyes lehet a fiatalok azon kis csoportjára, akik genetikailag hajlamosak például
a szkizofréniára.
A rutinosok „túlszívás” esetén legfeljebb egy kis másnapi bágyadságról, levertségről számoltak be. Itt jegyezzük meg, hogy szinte valamennyi beszélgetés közös pontja volt, hogy a kannabiszt az alkohollal szemben határozták meg. „Kevesebb méreg, kevesebb mellékhatás, nulla másnaposság” – sorolták, valamint: hasonlítanánk csak össze őket az alkoholista ismerőseikkel, „látványos lenne a különbség”. Sárosi Péter pedig arra figyelmeztet, hogy míg a 800 ezer alkoholfüggő országában az alkohollal szemben igen engedékenyek vagyunk, a „démonizált” füvesek döntő többsége csupán alkalmi fogyasztó. „Aki hetente elszív egy spanglit, annak nincs szüksége kezelésre, pedig az anyagi források jelentős részét még mindig azokra az alkalmi füvesekre fordítják, akiket a rendőrség elterelésre kötelez, míg arra nem marad pénz, hogy olyanokat kezeljünk, akik valóban függők” – mondja.

(...)

A cikket teljes terjedelmében a 2016. szeptemberi ELLE-ben olvashatjátok!