Átok a gyerekeken az öröklődő trauma

Számos olyan gyermek lehet Magyarországon is, aki egy olyan családba születik bele, ahol már a szülők is komplexen traumatizáltak. 

A gyerekeken öröklődő trauma témája sokkal fontosabb mint gondolnánk. 

Elhanyagolás, bántalmazás

„Valószínűleg sokkal több gyermek van kitéve a komplex traumatizáció hatásának, mint amennyien eljutnak szakemberhez. Traumának a mindennapi tapasztalatainkat és megküzdőképességünket meghaladó eseményekre adott összetett érzelmi reakciót nevezzük. Ilyen esemény lehet például egy természeti katasztrófa vagy szexuális abúzus. Komplex traumatizáció alatt azt értjük, amikor hosszan tartó, ismétlődő, interperszonális traumatikus élményeknek van kitéve a személy. Jellemzően ide tartozik a kora gyermekkortól induló elhanyagolás, bántalmazás. Bár vannak egyéni különbségek abban, ki, milyen mértékben sérül egy adott eseménytől, az általánosan elmondható, hogy minél koraibb időszakban érik negatív események a gyermeket, a fejlődésben lévő idegrendszert annál súlyosabban érintheti” – magyarázza Kepics Zsanett, a Traumaközpont klinikai szakpszichológusa. Zsanett pályafutását 2012-ben kezdte egy gyermekotthonban, 2019 -óta a Traumaközpont munkatársa.  

Mit hoz a szülőktől?

„Sok olyan gyermek lehet, aki egy olyan családba születik bele, ahol már a szülők is komplexen traumatizáltak. Köztudott például, hogy Magyarországon generációk óta népegészségügyi probléma az alkoholizmus, ami a személy családjára is hatással van. A gyermeknevelési módszerek az utóbbi években kezdenek átalakulni, de korábbi generációkban gyakori volt a nevelő célzatú pofon. Ennek még súlyosabb formája a szegregátumokban felnövők helyzete, ahol generációs a jövőkép nélküliség, aminek elviseléséhez kutatások szerint függőséget okozó szerekhez nyúlnak a személyek: dohányzás, alkoholizmus, nyugtatók, dizájner drogok használata jellemző” – magyarázza a szakember. – „A szegénység is tud közvetetten traumatizáló lenni. A mindennapi stresszszint megemelkedik, folyamatosak a krízisek.” Bár sokan érintettek a komplex traumatizáció hatásaiban, sokan nem tudnak hozzáférni a szolgáltatásokhoz. A Traumaközpont célkitűzése, hogy a terápia ne legyen kiváltság, támogatott terápiákat nyújtanak olyan személyeknek, akik nem tudják megfizetni a magánellátást és kiszorulnak az állami ellátórendszerből.  

Kezeletlen trauma = generációs átok 

1995-ben indult Amerikában egy nagyhatású kutatás (Adverse Childhood Experiences Study), ahol azt vizsgálták – több mint 17000 személy részvételével –, hogy az ártalmas gyerekkori élmények, miként hatnak a felnőttkorra. Nagyon meglepte a kutatókat, hogy a középosztálybeli rétegben is igen magas arányban éltek meg ártalmas gyerekkori élményt a résztvevők. Olyan tényezőket vizsgáltak, mint a szexuális abúzus, a fizikai bántalmazás, az érzelmi és fizikai elhanyagolás, függőséggel vagy mentális betegséggel élő családtaggal élni, családon belüli kriminalitás, szülők válása/különélése, szemtanúság bántalmazáskor.  „Azt korábban is tudtuk, hogy a korai negatív élmények mentális betegségeket okozhatnak, de azt nem tudtuk, hogy szomatikus megbetegedésekkel is összefügghetnek” – állítja Kepics Zsanett. A kutatás megerősítette, hogy ha kisgyermekkorban történtek ilyen események (és főleg rendszeresen), akkor felnőttként nagy eséllyel alakulnak ki mentális betegségek, mint depresszió, szorongás, PTSD vagy személyiségzavarok. Emellett összefüggést találtak a negatív gyermekkori élmények és az egészségkárosító magatartásformák, valamint a kardiovaszkuláris, emésztőrendszeri megbetegedésekkel, alvásproblémákkal, krónikus fájdalomszindrómával. A kutatás arra is rámutatott, hogy minél több ilyen ártalmas élmény ért valakit, annál súlyosabb egészségügyi következményei voltak. Ez még abban is megmutatkozott, hogy sokkal korábban haltak meg azok a személyek, akik 4-6 ilyen traumatikus élményt éltek át. A hat vagy több ártalmas gyermekkori élményt átélt személyek esetében ez átlagosan húsz évet jelentett. A nemzetközi kutatások hasonló eredményeket tapasztaltak, Magyarországon tudtunkkal még nem volt ilyen nagyszabású kutatás.

A Gyermekjogi Civil Koalíciói idei jelentése szerint minden ötödik gyerek szegénységben, kirekesztettségben, méltatlan körülmények között él ma Magyarországon. Jelentős – bár pontosan nem ismert – az elhanyagoló, bántalmazó, családi vagy intézményi környezetben nevelkedő gyermekek száma. A Koalíció gyerekek jólétére és jóllétére vonatkozó adatgyűjtés eredményét a KSH részlegesen vagy egyáltalán nem hozza nyilvánosságra. Így a statisztikai hivatal adatai a veszélyeztetés, a gyermekjóléti ellátások tartalma, a védelembevételek, családból való kiemelések oka, a nyújtott – és hiányzó – szolgáltatások nem ismerhetők meg, titokban marad, így a hitelessége is kérdéses.

Így működik a trauma a gyerekeknél

Amikor a szervezetet egy nagyobb traumatikus élmény éri, akkor elsősorban disszociációval reagál, mert védi a személyt a fájdalmas élmény átélésétől. Az élmény széttöredezik, a gondolat, érzés, emlék elválik a testtől –  például egy erőszak során érezheti azt a személy, hogy nem érez semmit, kívülről figyeli önmagát. Azonban az adott helyzetben adaptívnak ható működés a későbbiekben akadályozhatja a mindennapokban. A trauma testi, idegrendszeri szinten nyomot hagy, bár az élmény nem verbalizálható, nem tud a személy narratívájának részéve válni, mégis bizonyos triggerek hatására újra átélheti a történteket. 

Többségében magukat hibáztatják

Gyermekek esetében fontos kiemelni Bruce D. Perry nevét, aki kidolgozta a neuroszekvenciális fejlődési modellt. Ez a modell abból indul ki, hogy az agy fejlődése szekvenciálisan történik, az agytörzsi struktúráktól halad a limbikus rendszeren át a neokortexig. Emiatt van, hogy minél koraibb fejlődési szakaszban éri trauma a gyermeket, annál súlyosabb a hatása. Kapcsolati szinten az látszik, hogy a bántalmazó, elhanyagoló szülő gyermeke gyakran magát hibáztatja, jogosnak látja a szülő bántalmazását, mert könnyebb azzal a tudattal élnie, hogy ő a rossz, minthogy azt gondolni, hogy a szülő, akitől ő függ, rosszat akar neki. Erről Judith Herman ír részletesen a Trauma és gyógyulás című könyvében.

Emellett gyakran fordul elő, hogy hasítottan él a szülő személye a gyermekben: egyszer nagyon rossznak látja, másszor pedig nagyon jónak. Állami gondozott gyermekek például távol a szülőtől gyakran dédelgetik az idealizált szülő képét még akkor is, ha az súlyosan bántalmazta őket. Például esetleg van egy-két jó emléke, amihez hozzáteszi a képzeletbelit

– magyarázza Zsanett. 

Van, akinek esélye sincs segítségre

Tipikus konfliktus, hogy nevelő vagy a tanár próbálja szabályozni a gyereket, és a gyerek úgy vág vissza, hogy maga nem az anyám. „A korai traumák miatt nagyon gyakoriak az érzelemszabályozási nehézségek ezeknél a gyerekeknél, ami képzett szakembergárdát igényelne” – magyarázza a szakember. Hozzáteszi, hogy amiatt, hogy a fontos kötődési személyek fenyegetőek voltak számukra, nagyon bizalmatlanok, szenzitívek és könnyen félreértik a nevelőket vagy a társaikat. Egy semleges kérdést is tudnak bántónak érzékelni, és akkor robbannak vagy támadnak. Véleménye szerint a családból való kiemelés is traumatizáló, ezért sokkal korábbi szinten kellene segíteni a gyerekeknek. Ha van egy kiterjedt háló, ha már egy első jelzésnél egy szociális munkás jelen lenne aktívan, az sokat segítene. Komplex, pszichológiai, anyagi, életvezetési segítségre lenne szüksége a családoknak. „Van egy túlterheltsége a rendszernek, és még a középosztály is nehezen jut hozzá a segítséghez. A magán- és állami intézmények is hosszú várólistákkal működnek. Pont emiatt a hátrányosabb helyzetű rétegek számára hozzájutni a segítséghez teljesen esélytelen” – meséli. Egy egyszerű példán keresztül ezt ki is fejti. Ha egy pedagógiai szakszolgálatban várólista van, van olyan szülő, aki elég asszertív, kiharcolja, hogy előrébb kerüljön. Az a hátrányos helyzetű gyerek, akinek az iskolában van egy pedagógus, aki észreveszi, hogy neki segítségre lenne szüksége, – még ha meg is győzik a szülőt, hogy valahogy bekerüljön egy vizsgálatra – nem fog harcolni azért, hogy ez hamarabb megtörténjen. Ha még be is kerül egy első alkalomra, de mondjuk egy szegregátumban él, távolabb a szakszolgálattól és buszjegyre sincs pénze, akkor nem fogja tudni megoldani, hogy rendszeresen vigye a gyermekét a szakemberhez, így ki fog pörögni a rendszerből. Azt is fontos megemlíteni, hogy a Traumaközpontba időnként a gyermekotthonokból is visznek gyerekeket a nevelők. Részben azért, mert nincs elég pszichológus a gyermekvédelmi rendszerben, másrészt a gyermekvédelmi rendszerben jellemzően pályakezdő pszichológusok dolgoznak, nem képzettek még eléggé, emellett a gyermekvédelmi intézmény sem alkalmas egy traumaterápiára, így jobb, ha külső szakember végzi ezt a mélyebb munkát.

Amíg szitokszó a pszichológus, addig nagyon nehéz változtatni

„Amíg az egyik politikus mondja a másiknak, hogy bolond, pszichológushoz/pszichiáterhez kéne mennie, addig nehéz lesz. Mindegyik oldal dobálózik ezekkel a címkékkel, ez is jelzi, hogy egy nagyobb réteg még előítéletekkel él a mentális problémákkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy már Magyarországon is többen vannak, akik egyre tudatosabbak a mentális egészségükkel kapcsolatban, és számukra nem szégyen szakembert felkeresni” – mondja a Traumaközpont szakembere. Szerinte alapvetően is van egy társadalmi/globális krízis a háború, az infláció, és a klímaváltozás miatt, amit megelőzött a Covid időszak világméretű krízise. Azt tapasztalja, hogy ezek a folyamatok a felnőttekben is szorongásokat, félelmeket okoznak, emiatt nehezebben tudnak segíteni a gyerekeiknek is, akikben szintén sok az aggodalom. A Covid időszak után megnőtt a gyerekeknél és a kamaszoknál a mentális ellátást igénylők száma, emiatt szükséges lenne még több egészségügyi intézményt létesíteni, illetve szükséges lenne a pedagógiai szakszolgálatok, családsegítők kapacitását és anyagi megbecsültségét úgy növelni, hogy több terápiás ellátásra legyen lehetőség. Úgy véli, hogy olyan komplex programokra lenne szükség, amelyek egész családokat képesek támogatni. 

Jelentős társadalmi változás lenne szükséges. Ennek hiányában nagyon frusztrált társadalmunk lesz, tovább bántják egymást emberek, bizonyos rétegek még inkább leszakadnak. Sokat segítene a szolidaritás

– zárja gondolatait Kepics Zsanett, a Traumaközpont klinikai szakpszichológusa. 

A BAGázs Jogklinika azért jött létre, hogy felhívja figyelmet azokra a traumatizált és veszélyeztetett gyerekekre, akik a dizájner drogok terjedése, az iskolai lemorzsolódás és az otthoni elhanyagolás miatt sürgető, és azonnali segítséget igényelnek. A gyermekvédelmi rendszer forrás- és kapacitáshiánya miatt különösen aggályos, hogy nincs elég szakember az ellátórendszerben. Így a családok, és a nevelésbe vett gyerekek is traumatizáltak maradnak. A Jogklinika ezen szeretne változtatni.